A palermói Teatro Massimo a párizsi Palais Garnier és a bécsi Staatsoper után Európa harmadik legnagyobb operaháza. Az 1897-ben megnyílt dalszínházban eredetileg 3.400 szék volt, ez mára – a különböző (olykor két évtizeden át húzódó!) átépítések után – nagyjából 1.250-re redukálódott. A közel egymilliós szicíliai nagyvárosban tíz hónapban tartanak staggionét, egy-egy operát öt-hat előadásban adnak, tehát egy évben nagyjából hatvan (koncertekkel és balettekkel együtt is legfeljebb nyolcvan) este nyitják ki a hatalmas épület kapuit.
Caruso
Senkit sem ölnek meg annyira, hogy a halála előtt ne tudjon még tíz percet énekelni!
Isten éltesse Szűcs Mártát!
2022.09.07. 13:04 caruso_
Nehéz megfejteni, mi történhetett az 1970-es években a Zeneakadémián, de Sass Sylvia berobbanása után az intézmény a következő évtizedben szinte ontotta magából a jobbnál jobb szopránokat. E generáció tagjai nemcsak itthon, de már a nyugati világ színpadjain is rendszeresen meg tudták mutatni tudásukat. Bár a Kodály-módszerre még javában építő Zeneakadémia remek énektanári kara biztos technikai alapot biztosított számukra, nagyszerűségük sokkal inkább egyedi, összetéveszthetetlen hangjukban és színpadi lényükben rejlett. Ennek a generációnak egyik kiválósága, Szűcs Márta ünnepli ma kerek születésnapját.
Fotó: Weiszenberger Erzsébet, forrás: Operaház Emléktár
Szólj hozzá!
Címkék: évforduló Operaház
A király és a diktátor
2022.08.24. 09:01 caruso_
Az Innsbrucker Festwochen der Alten Musik elnevezésű régizenei fesztivált 1976 óta rendezik meg nyaranta a pazar fekvésű tiroli városban. A szervezők igyekeznek ilyenkor minél több helyszínt – templomokat, kastélyokat stb. – megnyitni a közönség előtt. De a fesztiválok lelkét a helyszínek mellett a közönség adja. Az Alpok völgykatlanjában elterülő festői Innsbruck földrajzilag két nagy nyári fesztiválváros, Verona és Salzburg között terül el – ám éppenúgy nélkülözi az előbbi felhőtlen olasz népünnepély jellegét, mint a másik már-már kínos sznobságát. A Festwochen báját éppen az adja meg, hogy hiába adnak ott nyaranta találkozót a régizene világszerte magasan jegyzett nagyságai, a rendezvény máig megőrizte kisvárosi báját. Nem sikk megjelenni és pezsgős szelfikkel bombázni az internetet, a nézőtéren egymásnak átintegető helyi nobilitásokon kívül „csak” azok jönnek el a koncertekre és az előadásokra, akik valóban tudják, mire kíváncsiak.
Jelenet az I. felvonásból - Fotó: © APA/Innsbrucker Festwochen der Alte Musik/Birgit Gufler
Szólj hozzá!
Címkék: beszámoló Valer Barna Sabadus Innsbrucker Festwochen der Alten Musik Silla Carl Heinrich Graun Bejun Mehta Samuel Marino Alessandro De Marchi
...cinkos, aki néma
2022.08.15. 08:33 caruso_
„Én nem akartam ezt a háborút, nincs hozzá semmi közöm” – jelentette ki a közel nyolcvan éves Richard Strauss, amikor 1943-ban a garmischi Gauleiter felszólította őt, hogy tizenkilenc szobájából néhányat bocsásson a sebesültek és kibombázottak rendelkezésére. A zeneszerző elutasítása – valójában teljes érdektelensége – gyorsan Hitler fülébe jutott, aki érthető haragra lobbant a védett művésze iránt. Pedig az idős mester valószínűleg tényleg nem fogta már fel a maga teljességében, mi is zajlik a világban, „csupán” akkor kezdett derengeni számára valami, amikor élete és sikerei három fő helyszíne, a müncheni, a bécsi, végül pedig a drezdai operaház a bombák martaléka lett. Ám a milliók helyett ekkor is elsősorban önmagát sajnálta. Strauss ugyan nem merült el nyakig a náci árban, de azért jóval a szeméremvonal felett úszott a barna lében.
Jelenet az operából - Fotó: © Wilfried Hösl
Szólj hozzá!
Címkék: beszámoló Diana Damrau Richard Strauss Capriccio Bayerische Staatsoper Márton Dávid Leo Hussain Michael Nagy Tanja Ariane Baumgartner Pavol Breslik
Szigorúan csak gyerekeknek!
2022.08.08. 09:59 caruso_
Az operaigazgatók előtt tornyosuló egyre riasztóbb feladatok közül az egyik legakutabb az ifjúságnevelés. A picikkel többé-kevésbé minden színház foglalkozik már, a valódi nehézség a kiskamaszok megfogása és megtartása. Míg gimnazistákat már jobb eséllyel lehet elvinni egy-egy tisztességesen előkészített „felnőtt” előadásra, addig manapság az opera műfaján keresztül szólni a 8–14 éves korosztályhoz szinte lehetetlen feladat. Az évad végén mégis erre tett kísérletet a Bayerische Theaterakademie August Everding, amikor bemutatták a kortárs német zeneszerzőnő, Iris ter Schiphorst Die Gänsemagd, azaz A libapásztorlány című 2009-es gyerekoperáját.
Elmar Hauser - Fotó: © Jean-Marc Turmes
Szólj hozzá!
Címkék: beszámoló Bayerische Theaterakademie München
Ördöggörcs
2022.08.02. 08:49 caruso_
Nagyjából a bécsi kongresszus idejére tehető a dal műfajának szárba szökkenése, nyilvánvalóan nem függetlenül a polgári szalonélet, a biedermeier virágkorától. Az 1800-as évek lakásainak meghatározó bútordarabja lett a zongora, s a neveltetés (olykor igen gyötrelmes) részét képezte, hogy a hangszert meg is tudják szólaltatni. A háziasszonyok és úrfik pedig a „kellemes kis hangjukon” inkább énekelték az egyszerűbb – ugyanakkor könnyebb és mélyebb zenei kifejezésre módot adó – dalokat, mint a nagyobb technikai tudást igénylő operaáriákat. A 20. században aztán a II. világháború nemcsak a polgári létformára és a zongorák millióira, hanem a dalkultúrára is drasztikus csapást mért.
Szólj hozzá!
Címkék: beszámoló Antonio Pappano Franz Schubert Bayerische Staatsoper Ian Bostridge
Az orrosok már Münchenben vannak
2022.07.30. 08:39 caruso_
Tavaly nyáron egy zeneileg nehezen felülmúlható Trisztán és Izolda-premierrel köszönt el Münchentől a Bayerische Staatsopert tizenkét éven keresztül meglehetős sikerrel vezető Nikolaus Bachler. Az új vezetés – Serge Dorny intendáns és Vladimir Jurowski főzeneigazgató – kissé szokatlan módon első évadjuk premierjeit nem a törzsrepertoárból válogatták össze, hanem szinte kizárólag csemegékkel ékesítették a bajor operaház műsorát (Sosztakovics: Orr, Lehár: Giuditta, Janácek: A ravasz rókácska, Britten: Peter Grimes, Berlioz: Trójaiak, Penderecki: A loudoni ördögök, Richard Strauss: Capriccio). Bátor tervek, különösen az aktuális vírushelyzet, illetve a járvány következményeinek tükrében. Münchenben – bár nem kötelező, csupán ajánlott – a közönség 80%-a ma is maszkban ül be az előadásokra.
Jelenet a II. felvonásból - Fotó: © Wilfried Hösl
Szólj hozzá!
Címkék: beszámoló Dmitrij Sosztakovics Orr Bayerische Staatsoper Vladimir Jurowski Kirill Serebrennikov Doris Soffel
Egy gyermekgyilkos története
2022.07.28. 08:22 caruso_
Tanulságos végignézni a nürnbergi Staatstheater éves opera-repertoárját. A városi fenntartású színház valószínűleg nem tartozik Németország tizenöt legjobb operaházához. A most befejeződött szezonban nyolc premiert tartottak (Carmen, Vivaldi: Bajazet, Zimmermann: Weisse Rose, Shaiman: Hairspray, A rózsalovag, Szerelmi bájital, Peter Grimes, valamint koncertszerűen a Pelléas és Mélisande). Két operettet és egy gyerekelőadást (Künneke: Der Vetter aus Dingsda, Sullivan: The Pirates of Penzance; Ruszalka) pedig át tudtak menteni a tavalyi évadból. Változatos repertoárjukon ritkaság és közönségkedvenc, preklasszikus és modern, kamaraopera és musical egyaránt megtalálható. Hála a jól működő bérleti rendszerüknek, például Britten-művéből öt hét alatt tíz előadást tudtak játszani.
Peter Grimes: Peter Marsch - Fotó: © Ludwig Olah
Szólj hozzá!
Címkék: beszámoló Staatstheater Nürnberg Benjamin Britten Peter Grimes
Te is lehetsz Odüsszeusz
2022.07.25. 11:14 caruso_
Érdemes elgondolkozni azon, hogy a 20. század második feléből – a korábbiakhoz képest, és a bő termés ellenére milyen kevés operának sikerült megkapaszkodni a színházak repertoárján. Ha végiglapozzok Csehy Zoltán – nem eléggé értékelt – (Poszt)modern operakalauzát, ismeretlen szerzők és sosem hallott címek sorával szembesülünk. A gyors feledés vagy a feltámadás hiánya az lehet, hogy míg az operaházak rendre (és jogosan!) kötelességüknek érzik, hogy időről-időre új műveket rendeljenek és ősbemutatókat tartsanak – így támogatva a kortárs zeneszerzőket, de az élő operakultúrát is –, addig a komponisták zenei nyelve mindjobban elszakadt nemcsak a közönség ízlésétől, hanem a számukra befogadható-megérthető zenétől is.
Odüsszeusz: Iain MacNeil - Fotó: © Barbara Auermüller
Szólj hozzá!
Címkék: beszámoló Oper Frankfurt Francesco Lanzillotta Luigi Dallapiccola Ulisse Tatjana Gürbaca Iain MacNeil Claudia Mahnke
Álomhajó
2022.07.22. 10:53 caruso_
Giacomo Puccini volt az a zeneszerző, akinek operáit legtovább „tiszteletben tartották” a rendezők. Amíg a Wagner- vagy a Mozart-opusokat már évtizedek óta szabadon értelmezték, a Tosca vagy A Nyugat lánya helyszínét, történésének idejét és cselekményét jóval ritkábban bolygatták. Mára ez a fal is leomlott, s az egyszeri operabarátok a Puccini-produkciókon is felháborodhatnak, hirdetvén vélt igazságukat: a szerző nem így gondolta.
A köpeny - Željko Lučić és Elza van den Heever - Fotó: © Barbara Auermüller