Mégiscsak a 20. század egyik legszebb operája a Wozzeck. Úgy tűnik, Alban Berg lassan százéves zenedrámáján egyelőre nem fog az idő. (Jellemző módon, amikor 1945-ben Richard Strauss összeállította Karl Böhm számára a német színházak repertoárjára vonatkozó ajánlását, az akkor már 20 éves Wozzeckről inkább „megfeledkezett”, és a modernség határát – hogy, hogy nem – a saját műveinél húzta meg.) Berg remekművének egykori zenei újszerűsége és forradalmi gondolkodása ma éppen olyan erősen hat, mint tehette keletkezése idején – története, figurái aktuálisak, sőt, fájdalmasan elevenek. Döbbenetes belegondolni, hova jutott néhány röpke évtized alatt az opera műfaja: a verizmo jelmezes parasztjai helyett élő prolidráma született. Annak ellenére, hogy a másfél órás opus semmiképpen sem nevezhető közönségbarátnak és előadása hatalmas energia befektetéssel jár, a színházak mégis rendre műsorra tűzik az operát. S ha nem is fut nagy szériákat és nem is ostromolják érte a pénztárakat, aki jegyet vált, tudja, mire érkezik, és nem is távozik csalódottan.
Michael Pflumm (Kapitány) és Thomas Essl (Wozzeck) – fotó: © Nasser Hashemi