Párizs mellett minden bizonnyal Velence az a város, ahová a legtöbb gerlepár ellátogatott az elmúlt másfél évszázadban, vagyis az intézményesült turizmus kezdete óta. Amikor 1797-ben Bonaparte Napóleon mindegy mellékesen felszámolta a több mint ezeréves Köztársaságot, valójában már akkor egy múltjába révedt, önmagát túlélt várost igázott le. Velence nem foszló varázsát pedig éppen a mulandóság állandósága adja. A romantikusan álomszerű pusztuláshangulat, az elsüllyedéstől-elmúlástól való ösztönös emberi félelem éppúgy beépült a természet erőivel még dacoló falakba, mint a drága hotelek nehéz brokátfüggönyei mögé rejtőző ifjú és vén szerelmesek csókjai.
A Herceg és a Fehér hattyú- Fotó: © Alice Blangero