Franz Schubert nem volt sikeres színpadi szerző. Legtöbb ez irányú kísérlete (operák, Singspielek, oratóriumok, illetve kísérőzenék) befejezetlen is maradt. Életében csak két kisoperája került színre, a halála óta eltelt közel kétszáz évben pedig – noha számos ígéretes és méltó feltámasztási és rekonstruálási kísérlet történt, azok igen gyorsan a közöny lápjába fulladtak. A sors iróniája, hogy a bécsi komponista neve a színpadokon leginkább Berté Henrik szirupos operett-giccsének, A három a kislánynak tesze-tosza főhőseként maradt fent. Schubert természetesen jóval komolyabb és nívósabb zeneszerző volt annál, mint amit a daljáték felskiccelt, így az sem véletlen, hogy a legjelesebb muzsikusok időről-időre kísérletet tesznek az életmű általuk maradandónak ítélt, mégis homályban pihenő szeleteinek megmentéséért is.
L’autre voyage - jelenet - fotó: ©Stefan Brion
Bizonyára van rá magyarázat, hogy Magyarországon miért ismeretlen az idén negyven éves Európa-hírű karmester és együttesvezető, Raphaël Pichon neve. Az egykori kontratenor 2006-ban alapította Pygmalion névre keresztelt együttesét (zenekart és énekkart), mely mára Franciaország egyik (ha nem a) vezető régizene együttesévé nőtte ki magát. Repertoárjuk a preklasszikusoktól egészen Delibes-ig terjed (interpretálásukban szenzáció-számba ment 2022 őszén az Opéra Comique Lakmé-premierje, melynek címszerepét Pichon felesége, Sabine Devieilhe énekelte), de a fókuszukban Bach és utódai oratórikus alkotásai állnak. Míg a régizenészek egyik csoportja ortodox módon a művek és megszólaltatásuk autentikus ősforrását kutatja, kisebb részük jóval szabadabban, mintegy alapanyagként kezeli azokat. Pichon néhány éve Libertà! címmel Mozart kevéssé ismert koncertáriáiból és operarészleteiből mutatott be egy pasticcio-t, 2023 februárjában pedig Schubert befejezetlen színpadi műveiből állított össze egy 26 számból álló, közel kétórás válogatást. Az így összefűzött dalok, nyitányok, opera- és oratórium-részletek összefésült hangszerelésben L’autre voyage (A másik utazás) címmel, „új” színpadi műként kerültek előadásra az Opéra Comique-ban.
Siobhan Stagg - fotó: ©Stefan Brion
A szoprán-, tenor-, bariton-szólókra, vegyes- és gyermekkarra készült L’autre voyage ott kezdődik, ahol a Schubert-életmű egyik csúcsa, a Winterreise című dalciklus véget ér, a Der Leiermann-nal (azaz a dalból készült Brahms-kánon – Einförmig ist der Liebe Gram – feldolgozásával). A pasticcio végig megmarad egy igen színvonalas zenei válogatásnak, vagy legfeljebb színpadra vitt oratóriumnak, változatosan összerakott zenei anyaga ugyanis nem áll össze operává – bár nem is ez lehetett a cél. Az alkotók által finoman ki- és átgondolt laza cselekmény dacára az est főszereplője – Raphaël Pichon elkötelezettségének és együttesei odaadó munkájának hála – valójában a komor ragyogású Schubert lett. Nem újdonság, hogy régizenészek a bécsi klasszikáig (sőt azon túl is) nyújtóznak, kiszélesítve ezzel a művek 20. században hagyományossá vált interpretációját. Pichon Schubertje távol kerül a festményekről, grafikákról ismert, bécsi biedermeier szalonokban muzsikáló komponistától, az est nagyszabású megszólaltatása tónusában inkább Bach oratóriumainak nemes letisztultságát idézi. A keze alatt megszólaló vibrato- és érzelgősségmentes zene a maga nemes szikárságában egyfajta nemes eleve elrendeltséget sugároz, a megváltoztathatatlanság szomorú nyugalmát. Manapság meglehetősen ritka, hogy egy operaelőadás meghatározó energiái a karmesterből áradjanak. Pichon nemcsak zenei-, hanem szellemi vezetőként is irányította a produkciót – vitán felüli gondolati háttérrel és minőségben.
Stéphane Degout és Siobhan Stagg - fotó: ©Stefan Brion
Az est inkább lett egyfajta szertartás, akár belső utazásra serkentő audiovizuális felfedezés, mintsem jelentős színpadi élmény. A Romeo Castellucci alkotói burkából kiröppent, rendezőként és látványtervezőként inkább csak saját szárnyait próbálgató Silvia Costa kissé a pályakezdők hibájába esett, amikor is legalább három produkcióra való színpadi eszközt és effektust (számos díszletváltozás, tűz, víz, vetítés, szövegfeliratok, élő és halott gyerekek, felboncolt áldozat, eltávolított szervek, lehulló paróka, csontváz, babák stb., stb.) zsúfolt bele az előadásba. A rendezés alapjaiban harmonizált a művel, azaz megőrizte a pasticcio-jelleget, mégis ez a zenének előnyére, a színpadnak viszont kárára vált. Míg Schubert alapvetően nyugalmat és megnyugvást hallat, a produkció filmszerű lázas rohanásban zakatol. Costa rendezése megjelenít, ábrázol, a történet valódi lelki finomságait azonban nem képes megmutatni. Az egyébként látványos megvalósítás sajnos egy dolgot gátolt, az elmélyülést, a valódi belső utazást.
Chadi Lazreq és Stéphane Degout - fotó: ©Stefan Brion
A L’autre voyage cselekményének központjában egy középkorú, munkájában és magánéletében megcsömörlött patológus áll, aki döbbenten fedezi fel a soron következő esetben – önmagát. Ebből a pontból indul az a visszaemlékezés-láncolat, melyben a férfi végigtekint tragikussá vált életének csomópontjain. Raphaël Pichon szeret ugyanazokkal az énekesekkel dolgozni, nyilvánvalóan olyan művészekkel, akiknek zenei gondolkodását közel érzi magához. Leggyakoribban foglalkoztatott baritonja, napjaink daléneklés-kultúrájának legjelesebb francia előadója Stéphane Degout, Gérard Souzay méltó utódja. Magvas, férfias hangjával, intelligens, letisztult előadói modorával Degout ideális Schubert-énekes, kopasz fejével, filozofikus alkatával színészként is elsőrendű. Felkérése önmagában garancia a minőségre. Az est igazi meglepetése az alig 25 éves, többszörös versenygyőztes Laurence Kilsby volt. Az angol fiú már-már Fritz Wunderlich-i szépségű és érzékenységű tenorjával a következő évek egyik nagy művésze lehet, színpadi kisugárzásában pedig egyszerre van jelen egyfajta kamaszos báj és valami nehezen megfogható nem evilági üzenet. A gyermek szerepében fellépő Chadi Lazreq tisztán intonálta a nehéz Schubert-szólamot, és lámpaláz nélkül zongorázott is a színpadon – mindkét teljesítménye tiszteletet érdemel. Egészséges voce Siobhan Stagg-é, ám a szoprán inkább hangokban, mintsem nagyobb dallamívekben gondolkozik.
Laurence Kilsby - fotó: ©Stefan Brion
Ha műfajilag besorolhatatlan is a L’autre voyage, bemutatása mindenképpen megérte a ráfordított munkát. Bár a színpadi előadás nem ment revelációszámba, a zenei megvalósítás, Raphaël Pichon, valamint zenészei és énekesei olyan minőségben interpretálták az „ismeretlen” Schubertet, hogy remélhetőleg a hat teltházas este után az elhangzottakat CD-n is átmentik az „örökkévalóságnak.