Politikailag két igazán zajos operaprodukciót tartanak számon a két világháború közti időszakból: a Szovjetunióból Dmitrij Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbethjét, melyet 1936-ban egyenesen Sztálin parancsolta le a színpadról, Németországból pedig Ernst Krenek Húzd rá, Jonny!-ját, melyet számos tiltakozó akció után 1933-ban tiltották be „végleg” a német nyelvterületeken. Miközben mindkét kortárs opera hatalmas siker volt a maga idejében, ám nyilván éppen merész modernségük szúrta a hatalmak szemét. Míg Sosztakovics remekműve jó negyedszázada töretlen népszerűségnek örvend világszerte, Krenek Zeitoper-ja körül jóval nagyobb a csend. Okkal.
Celeng Mária - fotó: © Christian POGO Zach
Ezt a csendet a Gärtnerplatztheater igyekezett márciusban megtörni, s egyszersmind helyrehozni azt a fiaskót, amit 1929-ben a müncheni nácik a színházban az opera „ellen” elkövettek, amikor is bekiabálásokkal, sőt bűzbombákkal lehetetlenítették el az előadásokat. A Húzd rá, Jonny! 1927-es lipcsei, majd bécsi bemutatójakor – olyan korban és városokban, ahol mindennaposok voltak a szemtelen és modern színházi előadások – szemtelenül modern műnek hatott. Ennek elsődleges oka lehetett az operazenekarban vélhetőleg először megszólaló dzsessz-szerű zene, de a mű cselekménye is szokatlanul új volt, sőt, a Jonny összességében műfajilag, mintha valamiféle ősmusical lenne. Nem véletlen, hogy Gershwin is átutazott New Yorkból az egyik előadására. Az opera végén Daniello, a világhírű hegedűművész (tulajdonképpen az Európai Kultúra megszemélyesítője) a párizsi gyors kerekei között leli halálát, míg a pimasz tolvaj afroamerikai címszereplő az ellopott hegedűvel a pályaudvar órájára pattanva bazsevál. Az óra földgömbbé változik, Jonny pedig csak húzza és húzza... A „barbár fekete ár”, a tömegkultúra elsodorta az európai elit-kultúrát. Ami 1927-ben még csak(?) a 27 éves Krenek víziója volt, mára tulajdonképpen – hiába próbálunk elefántcsonttornyunkban nem venni róla tudomást – valósággá vált.
Jelenet az I. felvonásból - fotó: © Christian POGO Zach
A kényes témájú darabot Peter Lund a lehető lekörültekintőbben állította színpadra. Az alkotó két görbe tükörrel – részben a müncheniek, részben Krenek figuráinak tükreivel – eléri, hogy egy olyan profi produkciót láthatunk, amelyben véletlenül se fedezhető fel semmiféle mai áthallás. Ami máskor szinte bűn lenne, a Jonny esetében talán az egyetlen járható út, hiszen a nézőnek így „annyi dolga marad”, mint egy Oliver! vagy Macskák előadáson: elmerülni a Zeitoper távoli, elidegenített előadásában. Már a vasfüggöny-vetítés is az egykori müncheni bemutatóra, s a korabeli miliőre utal – az 1920-as évek Németországába, az erősen festett kabaréfigurák és a Fritz Lang-i játék világába. Jürgen Franz Kirner vetítéssel kombinált díszletei végig remekül funkcionálnak, Daria Kornysheva harsány, túlszínezett jelmezei pedig tökéletes karaktert adnak a figuráknak. Peter Lund felismerte azt is, hogy valójában az opera egyetlen karaktere – a túlérzékeny zeneszerző, a hisztis primadonna, az egoista hegedűművész vagy a tolvaj muzsikus – sem szerethető. Nem is teszi le mellettük a voksát, inkább elidegeníti őket.
Mathias Hausmann - fotó: © Christian POGO Zach
A Húzd rá, Jonny-t azért is érdemes időnként színpadra állítani, hogy élőben lehessen szembesülni a legendával: ennek az operának ideje nemcsak, hogy lejárt, de valójában Krenek műve nem jó opera. Lehet, hogy valaha forradalminak hatott, de a mából hallgatva ez a hangzás-forradalom igen haloványnak hangzik, s így a kényes zenei szövetű Jonny a legkiválóbb előadásban is sok helyen egyszerűen unalmas. Pedig a Gärtnerplatztheater mindent elkövetett az adekvát előadásért. Michael Brandstätter maximális elkötelezettséggel prezentálta a Krenek-partitúrát, a színház ének- és zenekara pedig minden gond nélkül vette a mű akadályait. A Gärtnerplatztheater, „München második operaháza” mindent játszik, preklasszikustól Verdin és Ábrahámon át a musicalekig. Ez a fajta műfaji biztonság és nyitottság érezhető a zenei együtteseken. A szólistagárdán pedig még ennél is több: az együttes-kultúrában való gondolkodás. Josef E. Köpplinger direktor és vezetőtársai nemcsak a repertoárt, hanem a szólistagárdát is értő gondossággal válogatják össze, ami fájdalmasan ritkuló jelenség napjaink operakultúrájában.
Jelenet az I. felvonásból - fotó: © Christian POGO Zach
Tökéletes választás volt Anita szerepére Celeng Mária. Ő nem csak érzi, hanem élvezi is a színpadi létet, egyszerre tudja ábrázolni a primadonnát és primadonna-karikatúrát. Az énekesnő hangja az elmúlt években megnőtt és kinyílt, abszolút uralja a nehéz szólamot, méltán a müncheni együttes egyik oszlopa. Judith Spießer a szobalány Yvonne szubrett figurájában vokálisan perfekt, figurában kissé túlérett. Alexandros Tsilogiannis egoista, sőt önsajnáló Maxként ragyogó karakter, tenorja meglepő módon éppen a magasságainál nyílik ki és szépül meg igazán. Mathias Hausmann a pökhendi Daniello tragikus arcát is képes felvillantani. A legnehezebb feladat a címszerepben példásan helyt álló Ludwig Mittelhammernek jutott. A rendező az 1920-as évek premierjeit követve fekete arcot és nagy elrajzot szájat maszkoltatott a bemutatóra, minden mást festetlenül hagyva a művészen – így is érzékeltetve a jelen távolságtartását. Noha a márciusi premier mindenféle botrány nélkül lement, utána a színház és személyesen Mittelhammer is több támadásnak volt kitéve, ezért a bariton a második előadástól fekete maszk nélkül énekelte a szerepet. A színház tehát egy lépést hátralépett, ezáltal azonban maga az opera értelmét vesztette.
Az opera zárójelenete - fotó: © Christian POGO Zach
Tiltakozás a második előadáson is volt: a tapsrendben valaki egy laptopot lengetett a földszint közepén vörös, „NOT ENOUGH!” felirattal. Ezek után szegény Jonny valószínűleg a jövő évadban másodszorra is kiűzetik Münchenből. Míg közel száz éve a tolerancia hiánya, mára – átesve a ló túloldalára – a nyugati túlérzékenység lesz a veszte. Kérdés, mit szólnak mindehhez azok a produkcióban vidáman szereplő fekete táncosok, akik a különböző kisebbségek vélt vagy valós sérelmeiért mindig ugrásra kész túlérzékeny foteljogvédők hangoskodása miatt veszítik el a munkájukat!?
