A langyosat kiköpi az Isten

2021.11.02. 10:29 caruso_

A rendezői színház olyan, mint a covid elleni oltás. Lehet benne hinni, de el is lehet utasítani. Előfordulhat, hogy valakinek hányingere lesz tőle, esetleg be is lázasodik, de hosszútávon mégiscsak pozitív hatást fejt ki. Hogy mennyire nem „modern” jelenségről van szó, jól jelzi az a nagyszabású kiállítás, melyet a müncheni Deutsches Theatermuseum rendezett 2020 őszén, Regietheater – Eine deutsch-österreichische Geschichte címmel. Mivel a rendezői színház születése nem köthető egyetlen dátumhoz, a tárlat kurátorai ezért egy több mint százéves előadás, Leopold Jessner – a maga korában nagy vihart kavart – Tell Vilmos-rendezésétől indították a történetmesélést. A Regietheaternek immáron több mint egy évszázada vannak hívei és ellenzői; jegyében egyaránt születtek botrányos és felkavaró, kókler és mélyenszántó előadások.

20393_peter_grimes_21_184_web.jpgJelenet az I. felvonásból, fotó: @Monika Rittershaus, Theater an der Wien

Christof Loy Peter Grimes rendezése – melyet a Theater an der Wien idén októberben közel hatéves pihenő után öt előadás kedvéért leporolt – Regietheater a javából, a szó legnemesebb értelmében. Az előadás annak idején hatalmas szakmai és közönségsikert aratott, 2016-ban az International Opera Awards „Legjobb új produkció” díját is elnyerte. Míg Margarita Wallmann gyönyörű kiállítású 1957-es bécsi Toscájában vagy Nádasdy Kálmán szintén ma is gond nélkül funkcionáló Bohéméletében már évtizedek óta olyan művészek énekelnek, akik a rendezők instrukcióit hírből sem hallhatták, hat év szünet egy egyéniségekre szabott, intim kapcsolatrendszerekre épülő előadás esetében hatalmas törést jelent. Georg Zlabingeré az érdem, hogy Christof Loy távollétében a premierszériához méltón állította színpadra a produkciót. S bár a szereposztás gerince azonos (másik része pedig ragyogóan pótolt), az énekesek lelkén (és torkán) óhatatlanul is nyomot hagyott az idő. A zenei megvalósítás a húszas évei végét taposó Thomas Guggeis kezébe került, aki széles mozdulatokkal vette birtokba Britten partitúráját. Az opera-karmesterség gyakorlati műfaj, s a Daniel Barenboim szárnyai alól kikerült ifjú német dirigensből már most árad az az imponáló magabiztosság, mely a mesterség egyik alapfeltétele. Az ORF Radio-Symphonieorchester Wien esetleges hanghibáit felesleges lenne az ő rovására írni.

20381_05_peter_grimes_21_028_web.jpgJelenet az I. felvonásból, fotó: @Monika Rittershaus, Theater an der Wien

Nem tudni, hogy a szereplőválogatás mennyire Christof Loy, illetve a bécsi casting director érdeme, annyi azonban tudható, hogy a német rendező híresen vigyáz a produkciói szerepkiosztására (nehéz elképzelni a müncheni Roberto Devereux-t Edita Gruberova ikonikus alakítása nélkül, vagy a 2018-as helsinki Toscát más szólistákkal). A Grimes-produkció „nem szól másról”, mint három ember (Peter, Ellen és Balstrode) a társadalom számára szokatlan és éppen ezért állandóan sanda tekintettel figyelt viszonyrendszeréről, melyet végképp feldúl egy betoppanó negyedik (John). Loy Benjamin Britten szándékai felett – hiszen az angol komponista operái épp a keletkezésük korában a kimondhatatlant ábrázolják burkoltan – kuszálja össze négyük viszonyrendszerét, ezzel nagyon is 21. századi érzelmi kavalkádot indukálva.

20397_peter_grimes_21_213_web.jpgAz I. felvonás zárójelenete, fotó: @Monika Rittershaus, Theater an der Wien

Loy határozott szereplőválasztása azt is jelenti, hogy nincsenek véletlenül vagy kényszerből szerződtetett énekesek, minden szólista azért kerülhetett a produkcióba, mert a rendezőnek az ő egyéniségére volt szüksége. A hat éve felépített kerek közösség erőviszonyai mostanra azonban nagyon érdekes módon átstrukturálódottak, köszönhetően elsősorban két koros énekesnőnek, két egykori világnagyságnak. Napjainkban – teljesen jogosan – meglehetősen sok szó esik a nagy művészegyéniségek hiányáról, s ezért (szintén nem egészen alaptalanul, bár a háttérben jóval bonyolultabb ok-okozati összefüggések mentén) a Regietheatert szokás okolni. A Theater an der Wienben Rosalind Plowright és Hanna Schwarz nem pusztán hitet tett a kortárs, szexuális áthallásokkal teletűzdelt produkció mellett. Egyéniségük súlyánál fogva „elvitték a show-t” és átvették az uralmat a vezető nélküli közösség felett. Mintha az egész történet két önmagát túlélt norna, a mindent látó, kiéltségében is nemestartású kuplerosnő, Auntie és a széthullott, narkós, vágyait vélhetően soha meg nem élt Mrs. Sedlay harca lenne. Azt persze nehéz megállapítani, hogy mindez mennyire a rendező szándéka volt, vagy „csupán” a két énekesnő energiái billentették meg az aznapi előadás érzelmi töltetét. A két matróna energiáiba kapaszkodnak a többiek: az önazonosak (Ellen, Balstrode és John) és az álszentek (azaz a közösség, a mindenkori társadalom nagyobb fele). A két világ között lebeg Grimes, akit miközben megvetnek, valahol mégis elnézik a fiatalabb fiúk iránti szenvedélyét, sőt, hozzásegítik, hogy új „inashoz” jusson, hiszen Peter csak bűnösként válhat a többséggel egyívásúvá. Ám Peter – a vágyaitól sújtva – mégis tiszta ember, akinek ebben az önmarcangoló küzdelemben el kell pusztulnia.

20388_18_peter_grimes_21_098_web.jpgGieorgij Puchalski és Eric Cutler, fotó: @Monika Rittershaus, Theater an der Wien

A produkció 2015-ben is igen erősen hatott, ám akkor még híre-hamva sem volt a Me Too-mozgalomnak. Mostanra egészen más színt kapott, hogy Johnt nem egy gyerekstatisztára, hanem egy huszonéves táncos-mozgásművészre bízta Loy. A dologházi inasból olyan múlt és jövő nélküli prostituált lett, aki még tudatában sincs önön csáberejének. A körülötte lévő szerelmi háromszögből semmit sem ért, kommunikáció gyanánt pedig egyetlenegy dologra képes: bárkinek felkínálni a testét. Gieorgij Puchalski színpadi lénye: krisztusi arca és kígyószerű figurája olyan gyilkos kettősséget kínál a rendező által, mely a csábító–áldozat alapkérdésben alaposan feladhatja a leckét a Me Too-harcosoknak.

20385_12_peter_grimes_21_066_web.jpgAuntie: Hanna Schwarz, fotó: @Monika Rittershaus, Theater an der Wien

Az egykori előadásból egyedül a címszereplő, Joseph Kaiser hiányzik igazán. A helyére lépett Eric Cutler vélhetően napjaink vokálisan legkiemelkedőbb Grimes-a. Neil Shicoff óta nem szólalt meg ennyire szép hangon, okos beosztással a nehéz szólam. Ám az amerikai tenor alkatától igen távol esik az a szerepmegközelítés, melyet a rendezés igényel. Cutler minden játékot professzionálisan megold, mégis kívül marad az opera kulcsfiguráján.  Agneta Eichenholz alázatos, de valamiért mégsem igazán szerethető Ellen. Mintha az áldozatvállalása mögül hiányozna a valódi motiváció, vokálisan is több problémával küzd, mint hat éve. Balstrode Britten által igen halványan felfestett figurájában telitalálat Andrew Foster-Williams. Magvas hanggal és valódi mély férfiszenvedéllyel, ritka színpadi-érzelmi intelligenciával tölti meg az alakot. Hogy a közösség következő áldozata ő lesz, inkább Grimes halálának okozójának, mint a ferde hajlamú kapitánynak szól.

20396_peter_grimes_21_206_web.jpgMrs. Sedlay: Rosalind Plowright, fotó: @Monika Rittershaus, Theater an der Wien

A „falusiak” közül Edwin Crossley-Mercer Nedként, olyan kellemetlenül életszagú figura, mintha csak a szomszédos Naschmarkt egyik régiség-standja mögül sétált volna át a színpadra. Erik Årman mézes-mázos lelkésze vállaltan többet foglalkozik a földi, mint az égi üdvvel – a közösség megnyugvására. Már-már sparafucilei erényeket villant fel Lukas Jakobski ogre-szerű Hobsona. S kell-e mondani, hogy egy kopasz verőlegény mennyire megbecsült tagja a társadalomnak? Rupert Charlesworth olykor a címszereplőt is megpróbálja leénekelni ígéretes tenorjával. Ez a Bob Boles nem a megszokott kurjongató alkoholista, hanem jóval veszélyesebb alak, aki mintha rendre egy németországi AfD gyűlésen készülne szónokolni. A tömeg felett azért az uralmat nem sikerül átvennie. Még nem.

20404_peter_grimes_21_280_web.jpgJelenet a III. felvonásból, fotó: @Monika Rittershaus, Theater an der Wien

A szennyes árból Peter megtisztultan távozik. A játéktér végig zárt fekete falai közül a hátsó megnyílik, és Grimes egy fénynyalábot követve eltűnik. Az előadás katarzisa azonban nem itt következik be, hanem egészen furcsa helyeken tör utat magának. Ráadásul nem felemelő, pozitív energiák által, hanem éppen ellenkezőleg. Az est két legerősebb momentuma – Hanna Schwarz hátához köthető. Az I. felvonás kocsmai Grimes-monológjában Auntie az egyetlen, aki megérti a férfi szenvedélyeit és megérzi végzetes magányát. Ebbe a reményvesztett szomorúságba tud berobbani John. Az utolsó képben pedig, amikor a tömeg Peter elpusztításának részeg mámorában tombol, már magatehetetlenül szemléli a megállíthatatlan indulatokat.  Ez a fajta évtizedes tapasztalással átitatott, mégis taníthatatlan jelenlét olyan színpad- és emberismeretet feltételez, mely napjainkban már alig pislákol. Az ősegyéniségek helyét egyre inkább profi szakemberek veszik át, akik egy megfelelő színpadi vezető kezében képesek pontos és olykor érdekes figurák alakítására. Elég lesz ez a jövő közönségének megtartásához?

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Theater an der Wien Benjamin Britten Peter Grimes

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr7216741296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (3) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (47) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (10) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (11) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (165) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (6) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (23) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (48) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (4) Giacomo Puccini (19) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (44) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (23) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (25) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (3) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (30) Operaház (114) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (5) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (9) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (38) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (19) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (2) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (18) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Varga András (1) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Viktor Ullmann (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása