Az operát köztudottan a főúri családok mulattatására találták ki több mint négyszáz évvel ezelőtt. A műfaj idővel demokratizálódott, s a köznép, majd a "kakasülő közönsége" is magáénak érezte, ám azt, hogy az arisztokrácia nem szívesen vegyült velük, mai is számos, elsősorban 19. századi színházépület bizonyítja, ahol a legfelsőbb emeletre külön lépcsőház vezet - nemcsak tűzrendészeti okokból. Noha a kispénzű fanatikusok lettek a leghangosabb rajongók, akik sztárokat emeltek fel és taszítottak a feledés homályába, az igazi bevétel azonban a mai napig a páholyok eladásából származik. Az opera valójában mindig arisztokrata műfaj maradt, hiába próbálták kivinni például a Hyde Parkba. A született és pénzarisztokrácia egyik találkozóhelye mar is a dalszínházak foyer-ja. Hogy a leghíresebb uralkodócsalád legrégebben ülő királynője, II. Erzsébet a lelke mélyén szereti-e az operát, valószínűleg sohasem fog kiderülni. A legtöbb előadás minden bizonnyal a Covent Gardenben látta, melynek bársony függönyén 1953 óta olvashatók nevének kezdőbetűi.
1. A II. világháború utáni megnyitó előadás a Covent Gardenben, 1946-ban - a Királyi páholyban VI. György és családja
2. A Palais Garner teljes pompájában II. Erzsébet első hivatalos párizsi látogatása alkalmából
3. 1965 májusában A rózsalovag szereplői a müncheni Bayerische Staatsoperben üdvözlik a királynőt
4. Az Aldeburgh-i Fesztivál új koncerttermének megnyitója, a királynő balján a fesztivál atyja: Benjamin Britten
5. II. Erzsébet 1963-as új-zélandi látogatásakor egy 19 éves gyönyörű maori származású énekesnővel, Kiri te Kanawával, aki néhány éven belül London és a világ kedvence lett
6. Egy Csipkerózsika előadás után Maina Gielgud - Gordon Zita magyar színésznő lánya - az általa igazgatott Ausztrál Nemzeti Balett szólistáit mutatja be
7. Joan Sutherland társaságában, 1992-ben, háttérben a Sydney Opera House, melyet II. Erzsébet 1973-ban avatott fel
8. Ritka önfeledt pillanat, Riccardo Muti milánói karmesteri szobájában (2000)
9. A walesi Bryn Terfel átveszi a II. Erzsébet által alapított The Queen's Medal for Music kitüntetést 2006-ban
10. A királynő 1993-as budapesti látogatásán az Operaházban Göncz Árpád köztársasági elnökkel