Árnyékkeresés, avagy a Golden Gate híd leszakad

2014.07.03. 11:02 caruso_

18_Die Frau ohne Schatten_14.6.14_OL_©Kirsten Nijhof.jpgRichard Strauss majd félévszázados operaírói életművének egyik fordulópontja Az árnyék nélküli asszony 1919-es bemutatója volt. A kezdeti sikertelen próbálkozások (Guntram, Tűzínség) után a Salome világsikerét-világbotrányát követő széria (Elektra, A rózsalovag, Ariadné Naxosz szigetén) után ismét megújult tematikával és formanyelvvel állt  a közönség elé. Hiábavalónak bizonyult azonban a szerzőpáros világhírneve, az opera a bécsi ősbemutató után megfutotta ugyan a tiszteletköreit, de nem tudott a repertoáron maradni. Ennek oka nem csak az éppen befejeződött világháború, a hatalmas előadói apparátus, a mamutzenekar és az öt nagyon nehéz főszerep lehetett. Az árnyék nélküli asszony alig követhető, szimbólumrendszerekkel telezsúfolt, szecessziós mese, olykor túlkomponált zenével. Újrafelfedezése a hatvanas évekig váratott magára, hogy aztán éppen a rendezői színház virágba borulásával, a valódi színházi gondolkodók számára jelentsen kihívást. (Ránk maradt egy stockholmi előadás-felvétel az 1970-es évekből, elrettentő példaként arra, hogy mennyire mosolyt keltő, ha ezt a művet reálisan, a szerzői utasításokat pontosan betartva próbálják előadni.) Az árnyék nélküli asszony különös paradoxont tartogat: minél jobban elmélyül benne egy rendező, annál több fallal és kérdőjellel találja szemben magát.

9_Die Frau ohne Schatten_14.6.14_OL_©Kirsten Nijhof.jpg

A lipcsei opera a Richard Strauss év betetőzéseként mutatta be az Árnyék nélküli asszonyt. A premier jelentőségét növelte, hogy a darab ötven éve nem hangzott fel a jelentős német színházban. A Gewandhausorchestert a színház intendáns – főzeneigazgatója, Ulf Schirmer tanította be, aki annak idején Karl Böhm utolsó, legendás előadásában timpanizott.  Így Schirmer Strauss egyik legkedvesebb karmesterétől, másodkézből ismerkedhetett meg az operával. A zenekar érezhető kedvvel és felelősségtudattal vetette bele magát a hatalmas kihívást jelentő szólamok interpretálásába.

3_Die-Frau-ohne-Schatten_14.6.14_Oper-Leipzig_c-Kirsten-Nijhof.jpg

Kovalik Balázst kapta a megtisztelő felkérést, a jubileumi Strauss premier megrendezésére az egyik legnagyobb német színházba. Felesleges mellébeszélni, az Árnyék nélküli asszony megrendezhetetlen opera. Annyi benne az elvont, szimbolikus elem, (meg nem született gyerekek kara, kővé váló férj, árnyék nélküli lét – és még hosszan lehetne sorolni a példákat) hogy azok mai színpadra állítása szinte lehetetlen feladat. Kovalik rendezésének hangsúlya a természet feletti helyett, két emberpár történetén nyugszik. Az előadás kezdetén az Ismeretlenbe vezető várótermében szemben áll egymással a Sziszi hasonmás Császárné és a délceg Császár, az idős tv-szerelő Barak és az elhanyagolt Miss Röfi-szerű felesége. Ketten figyelik a szoborszerűen merev párokat: a Siegfried Wotanjaként nagy kalappal takaródzó szellemkirály, Keikobald, a Császárné apja és a cselekmény motorja, a Dada, aki mintegy Mefisztóként próbálja irányítani asszonyát (a figura sokrétű értelmezést kaphat az előadásban egyfajta Éj királynőjétől, a Tragédia londoni Évájának anyján át, egy gyermekéért küzdő elvált anyáig). A kottában szereplő földöntúli figurák nem jelennek meg a színpadon. Barak három testvérén kívül azonban egy új főhős került az előadásba: egy félmeztelen „meg nem született gyerek”, aki jelenlétével mintegy megkérdőjelezi leendő szülei tetteit, gondolatait. Ő közvetíti a Sólyom és a küldöttek hangját. Kovalik a szerteágazó cselekmény szálaiból egy szerelmi négyszöget sző: a Kelmefestőné részére megidézett Ifjú maga a Császár, a Császárnét pedig erősen megérinti a koros, tiszta, vadászatokra el nem rohanó, valódi otthont nyújtani képes Barak. Mindemellett a főhősök olyan erősen vágynak a másik pár életére, hogy végül „szerepet cserélnek”, a Császár és neje egyszerű emberként nevelheti gyerekét, míg Barakék megtisztulva az álomvilágban találnak egymásra. Kell-e mondani, hogy az előadás nem a szerzők által elképzelt mesevilágban játszódik, de nem is konkrét időben és helyszínen. Szabadon mozogva terek és idősíkok között, a császári luxuslakosztály és a hideg szoborcsarnok jól megfér Barak 50-es éveket idéző műhelyével, napjaink televíziós főző showjával, és a felvilágosodás korabeli ebédlővel is. Heike Scheele könnyen kezelhető díszletei maximálisan kihasználják a lipcsei opera színpadának technikai lehetőségeit, csak az I. felvonásban tizenegy (!) nyíltszíni díszletváltozás van, olyan "technikai csodákkal, mint az óriás tv készülék szétrobbanása, vagy a Golden Gate híd leszakadása. Ez a mozgalmasság ad az egész előadásnak egy jó értelemben vett amerikai musical jelleget. Sebastian Ellrich kiváló jelmezei pedig egészen pontosan határozzák meg a karaktereket, érezhetően segítve az énekeseket szerepeikkel való azonosulásban.

leipzig_frau_ohne_schatten.jpg

Lipcsében a luxus kivitelezés mellé luxus szereposztás dukált. Hasonló minőségű együttest össze lehet állítani a világ bármelyik nagy színházaiban, de lényegesen jobbat nehezen. Strauss operájában a női főszerepek sokkal árnyaltabban vannak kidolgozva, mint az inkább csak felskiccelt férfiak.  Nehéz lenne eldönteni, hogy a Császárné, vagy a Kelmefestőné jár-e be nagyobb utat a három felvonás alatt önmaga megismerésében. Az előadásban a legkiemelkedőbb vokális teljesítményt a valaha koloratúrszopránként induló Simone Schneider nyújtotta. Gömbölyű hangjának mintha meg se kottyant volna a Császárné igényes szólama. Fő hangsúlyt az énekre helyezte, érezhetően az I. felvonás nagy Sziszi ruhájában érezte megát, ahogy fokozatosan emberré kellett válnia, úgy vált mind szürkébbé alakítása. A rendezőt valószínűleg jobban izgatta Barakné alakja. Jennifer Wilson érezhetően fürdött a lehetőségben, hogy a Kelmefestőné végre nem loncsos, mogorva ősasszony, hanem egy unatkozó, önképzavaros, elhízott feleség, aki Barbie-nak álmodja magát, hogy ne kellejen szürke sorsával szembenéznie. Wilson uralta a szólamot, de néha annyira a magasságokra koncentrált, hogy annak plasztikus szövegértelmezése látta kárát. Az előadás húzóneve Doris Soffel volt, aki az elmúlt évtizedben számtalan produkcióban alakította már a Dajkát. A több mint 40 éve színpadon lévő mezzoszoprán hangjában már vannak lukak, de ezt kárpótolja az a magabiztos tudás, amivel a Strauss szólamot előadja. Dajkája nem sötéten meredő boszorkány, hanem magabiztos üzletasszony, aki a történet végén csendben visszatér, hogy tekintete találkozzon a Császárnéjével.  Burkhard Fritz elképesztően finoman szólaltatta meg szép színű tenorján a Császár kissé egysíkú figuráját. A Pesten is ismert Thomas J. Mayer mély érzésű, egyenes tartású öregembert varázsolt Barakból. Olyan finoman és mély érzéssel énekelte a szólamot, hogy a szürke szerepből végülis az előadás legszeretnivalóbb figurája lett.

jrs.jpg

A lipcsei előadásnak megdöbbentően nagy sikere volt. Már a premieren sem harsogtak a Németországban természetesnek számító búú kiáltások, a kritikák pedig szinte egyöntetűen dicsérték a produkciót. Mindig öröm külföldről magyar sikerről tudósítani, de az Árnyék nélküli asszony diadala felveti azt a problémakört, hogy ha már Németországban is jobban kedvelik a látványos, mint a húsba vágó előadásokat, akkor a jövőben melyik közönség igényli majd a 21. század opera-színház üzenetét!?

Fotó: Kirsten Nijhof

1 komment

Címkék: beszámoló Kovalik Balázs Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony Oper Leipzig Ulf Schirmer Jennifer Wilson Doris Soffel

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr26469853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péter Zoltán 2014.07.07. 11:14:23

Ha a közönség nem igényli többé a "húsba vágó" rendezői interpretációkat, akkor majd az operarendezés megint új irányt vesz és új trendek jönnek divatba. Szerintem ez magától értetődő és nincs ezzel semmi gond. A színház világa folyamatosan változik: mind a befogadók igényei, mind a színpadra állítók, mind pedig az előadóművészek törekvései, szándékai. A régi feletti siránkozásnak meg sohasem láttam túl sok értelmét. Kovalik jövőre a MÜPA-ban rendezi A bolygó hollandit - majd meglátjuk eme darab esetében mit részesít előnyben. Nem minden rendezését szerettem, mikor még a MÁO-ban működött, de kétségtelenül az általa rendezett előadások (Elektra, Fidelio és a Mefistofele) voltak a legemlékezetesebbek számomra az utóbbi években.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (8) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Albert Pesendorfer (1) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (2) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (4) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (2) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A láng (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (15) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (14) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (240) Billy Budd (2) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (4) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (2) Claus Guth (2) Clémentine Margaine (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (11) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (3) Dorothea Röschmann (1) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (35) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (8) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georgy Vasiliev (2) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (2) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (42) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) Graham Vick (1) Gregory Kunde (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (5) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Huw Montague Rendall (2) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Juraj Valčuha (1) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (3) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (2) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (6) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (3) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc-André Dalbavie (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (3) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melancholie des Widerstands / Az ellenállás melankóliája (1) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (5) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olesya Golovneva (2) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (134) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper im Steinbruch St. Margarethen (1) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeo (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Ottorino Respighi (1) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (3) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (3) René Pape (3) Ricarda Merbeth (3) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (42) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (2) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (3) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (43) Staatsoper Berlin (7) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) Szilágyi Arabella (6) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (5) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Massimo Vincenzo Bellini (1) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (7) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (5) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása