1941 óta kiáltják minden január elsején, a világ talán leghíresebb zenekarának tagjai a Musikverein felvirágzott nagytermében: Prosit Neujahr! A politikailag nem különösebben kényes ízlésű osztrák karmester, Clemens Krauss 1939-ben egy szilveszteri ifjabb Johann Strauss koncerttel kívánt vidám mosolyt varázsolni honfitársai arcára. A kísérlet bevált, s ebből lett az immáron több mint hét évtizedes múltra visszatekintő Bécsi Újévi Koncert sorozat. A Császárváros derék nagypolgárai végigülték a keringőket miközben német katonák masíroztak a Ringen (1945-ig), s miközben szovjet katonák masíroztak a Ringen (1955-ig). Clemens Krauss csak áll rendíthetetlenül a pulpituson és vezényelt haláláig (Az 1946 és 47-es koncerteket kivéve, ekkor ugyanis kicsit nácitlanították éppen.).
Az Újévi Koncertet mi, magyarok éppúgy öröknek és sarkcsillagnak tekintjük, mint magát Bécs városát. Tökéletes szimbóluma annak a Monarchiának, mely lassan egy évszázada összeomlott, nyomai mégis fél Európában felismerhetők a mai napig. A bécsi rendezvény folyamatosan fejlődik története során. Az első televíziós közvetítés 1959-ben volt. nem tudom, mikortól adta a Magyar TV. Mindenesetre, az biztos, hogy szüleink- nagyszüleink minden január elsején ott ültek a kis fekete-fehér Junoszty tévék előtt és csodáltak a Strauss módra hegedűjével vezénylő Willi Boskovsky. Sok év távlatából úgy érzem, ezek a koncertek rések lehettek az országot körülvevő szögesdróton: kis reménysugarak az évek elején. Az Újévi Koncertek negyed évszázadon át jelentettek egyet a Bécsi Filharmonikusok koncertmesterének, Boskovsky-nak nevével. Különös dolog, hogy nem egy nagy karmester, hanem egy hegedűművész, aki a Strauss repertoáron kívül semmit sem vezényelő hegedűművész az, akinek a Koncertek legendáját köszönhetjük. Manapság, amikor egyre erősebb ingerekre van szükségünk, hogy felkapjuk a fejünket, csak ámulni tudunk Boskovsky felvételein. Nagyon egyszerű és kevés ötlettel dolgozott, csak egy-egy poént helyezett el a számokban. Mégis, ezek mindig erősek, és mindig akkorákat ütöttek, hogy a közönség még hosszú évek után is emlékezett rájuk. Boskovsky fess alakja, kifogástalan eleganciája, lassan őszülő és ritkuló szigorúan hátranyalt haja egy negyed évszázadon át volt az Újévi Koncertek ikonikus alakja. 1980-ban fosztották meg a Filharmonikusok Boskovsky-t „kedves játékaitól”. Haláláig nem heverte ki, s a Bécsi Johann Strauss Zenekarral egészen 1991-ig fellépett. A Filharmonikusok pedig folytatták a bevezetett márka tökéletesítését. Boskowsky „utódjául” Lorin Maazelt szemelték ki, aki véletlenül szintén hegedűművész volt, és aktuálisan a Staatsoper igazgatója. Maazel távozása után kezdődött el az a folyamat, ami a mai napig is tart, miszerint a világ vezető karmester-legendáit felváltva hívják meg egy-egy január elsejei örömünnepre. Herbert von Karajan, Claudio Abbado, Carlos Kleiber, Zubin Mehta, Riccardo Muti, Nikolaus Harnoncourt, Seiji Ozawa, Mariss Jansons, Georges Prêtre és Daniel Barenboim örvendeztették meg a világ keringőbarátait az elmúlt évtizedekben. Az idén –meglepő módon – ismét a Staatsoper főzeneigazgatója, a meglehetősen középszerű Franz Welser-Möst vezényelte a koncertet. A karmester és a zenekar vezetői kölcsönösen végtelenül udvarias nyilatkozatokban dicsérték egymást. Ha pusztán Welser-Möst művész kvalitásait nézzük, sosem juthatott volna ilyen magasra. A Bécsi Filharmonikusok ezt mindenkinél jobban tudják. Meg azt is, hogy a főzeneigazgató sikeresen szállt síkra a magas gázsik megőrzéséért.
Ahogyan a technika és a közönség igényei fejlődtek, úgy alakult át a kellemes délelőtti muzsikálás giga koncerté. Mára hagyomány lett sok tonna sanremoi virággal díszíteni a Musikvereint, az élő közvetítést már a világ lassan valamennyi országába eljuttatják, évtizedek óta különféle bécsi palotákban keringőznek a világ legnevesebb táncművészei, filmbejátszásokkal végighajózhatunk a kék Dunán. Az ötletek kifogyhatatlanok. Csak a Boskovsky-jelenség hiányzik belőle, egyre inkább.
