Már jóval a 20. századvégi információs robbanás előtt közismert volt, hogy bárki lehet világhírű – legalábbis néhány perc erejéig. Ez a tézis különösen igaz akkor, ha valaki felismeri azt a pillanatot, amikor minden körülmény adott ahhoz, hogy rávetüljön a fény. Koralek Paula – egy énekesnő, akinek közel száz éve alig jelent meg nyomtatásban a neve – nemhiába volt kiváló drámai szoprán. Ugyanis amikor 1908. december 28-án hajnalban csodával határos módon túlélte a nagy messinai földrengést – melyben a város és lakóinak 80%-a elpusztult –, ő azonnal felismerte, hogy eljött a pillanat, amikor a világsajtó szárnyra kaphatja a nevét. Harminckét éves volt ekkor.
A szoprán Eszéken látta meg a napvilágot, 1876-ban, német anyanyelvű izraelita családban. Édesapja „magánzó”-ként tevékenykedett (tehát afféle kereskedő volt), édesanyja, született Löwinger pedig állítólag tanítónőként. A három ismert Koralek-lány közül Paula volt a legfiatalabb. Nővére, az 1935-ben elhunyt Adél Budapestre kerülve Heks Farkas Mester utcai szatócs/fűszerkereskedő felesége lett. Fia és családja később a holokauszt során vesztette életét. Jóval érdekesebb lehetett az 1874-ben született Amália útja, aki 1898-tól bizonyítottan Madridban élt, a fényes nevű Ricardo Garibaldi y Fuertes tábornok (1947–1914) feleségeként. A katona rokonsági foka a „nagy” Garibaldival nem ismert (egy kétes értékű hivatkozás szerint az unokaöccse volt), azonban egy főtiszt házassága egy szlavón Kaufmann negyedszázaddal fiatalabb lányával Spanyolországban is mezaliansznak számított. Madrid viszont fontos város lett Koralek Paula életében.
Ricardo Garibaldi y Fuertes és Korelek Amália spanyol lakóíve
Az eszéki lánykát egy újságcikk szerint Pejácsevich Tivadarné, született vajai Vay Erzsébet Jozefa grófnő, a horvát bán felesége hallotta énekelni valahol, és ő protezsálta be a Zeneakadémiára. Annyi bizonyos, hogy 1893-ben a magánének-, majd az operatanszakon Maleczkyné Ellinger Jozefa növendéke lett. Emellett – akkoriban szinte példátlan módon – két évig operaházi ösztöndíjat is kapott, mégpedig oly módon, hogy „cserébe” egyszer sem léptették fel a kezdő tanoncot. Ahhoz, hogy gróf Zichy Géza intendáns vagy Nikisch Artúr művészeti igazgató erre anyagi keretet biztosítson, nagynevű támogatóra volt szükség. Az ösztöndíj folyósítását a Nikischt követő direktor, Káldy Gyula szüntette be. A szoprán neve 1897 májusában jelent meg először nyomtatásban. „...annál nagyobb sikere volt Koralek Paulának, Maleczkyné növendékének, aki erőteljes, tiszta, csengő hangon a Tannhäuser egy magándalát adta elő nagy sikerrel” – állapította meg egy zeneakadémiai vizsga után a Pesti Napló kritikusa. (A mai olvasó pedig elgondolkozhat azon, hogy milyen okokból tanítottak akkoriban huszonegy éves lányoknak nehéz Wagner-áriákat...)
Korelek Paula zeneakadémiai vizsgájának színlapja
Akadémista évei alatt Koralek Paulát kiemelkedő tehetségként kezelték, sőt 1898. november 11-én az Operaház égisze alatt működő Várszínházban főszerepben, Santuzzaként is bemutatkozhatott. „A fiatal énekesnőnek tisztán csengő, érces, meleg timberű szoprán-hangja van, a szöveget tisztán ejti ki, ami annál is inkább dicséretére szolgál, mert a zágrábi születésű horvát leány (sic!) még két évvel ezelőtt egy árva szót sem tudott magyarul; játékában és mozdulataiban persze még nagyon is elárulja azt, hogy kezdő, akinek még sokat kell tanulnia, míg alakításai komoly elbírálás tárgyát képezhetik.” Tekintve, hogy a Paraszbecsület a korabeli repertoár egyik legnépszerűbb műve volt, Santuzza szerepét pedig jelentős művésznők tartották kézben, a Pesti Hírlap kritikusának sorai maximális jóindulatként olvasandók.
Koralek Paula bemutatkozó előadásának színlapja
Koralek Paula záróvizsgáján a Sába királynője néhány részletét énekelte – nem pedig a teljes címszereppel mutatkozott be, mint ahogy azt számos életrajza állítja – tévesen. Káldy igazgató 1899 márciusában megújította az ösztöndíjat, de első szerepét, a Jancsi és Juliska Altatómanóját csak szeptemberben énekelhette el. Azonban sem Káldy, sem az 1900 márciusában kinevezett Mészáros Imre nem adott két mondatnál nagyobb lehetőséget a Zeneakadémia egykori üdvöskéjének – aki néhány sikeres jótékonysági és hitközségi koncertfellépés után idejekorán felismerte, hogy az Operaház drámai szoprán fachja telített és gyorsan hátat fordított a dalszínháznak, valamint Magyarországnak is.
Koralek Paula teljes nemzetközi pályafutása a jelenleg rendelkezésre álló információk birtokában feltérképezhetetlen. A magyar lapoknak csak elvétve küldött tájékoztatást, azok a kisebb-nagyobb olasz és spanyol dalszínházak pedig, melyekben karrierjét építette, nagy százalékban ma még nem rendelkeznek digitális archívummal. 1901 elején Párizsban járt (kérdéses, hogy kapott-e ott megmérettetési lehetőséget), majd áprilisban Madridban mutatkozott be a Lohengrin Elzájaként. Nem tudni, hogy összesen hány fellépés kötötte a Teatro Realhoz (Elena Pinillos archívum vezető szíves közlése nyomán 1901-ben a Siegfriedben Brünnhildét, 1907-ben pedig Toscát énekelt), de az biztos, hogy ő maga az egyik szakmai bázisaként tartotta számon az intézményt. Emellett olyan olasz városokban aratott sikereket, mint Catania, Firenze, Palermo, Velence (Teatro Fenice: Siegfried, 1904; Gioconda; 1911), Bari, Biella, Brescia, Messina, Modena, Novara, Pistoia, Reggio Emilia és Savona. Repertoárját a nagy verista szerepek mellett drámai Verdi- és néhány Wagner-hősnő színesítette. Paola Koralek nem utazó világsztár volt, hanem egy repertoár-énekesnő, akire szerepkörében mindig lehetett számítani. Miután például a messinai Teatro Vittorio Emanuele II sem tartozott a jeles olasz dalszínházak közé, így a vezetőségnek sem volt anyagi forrása sztárokat szerződtetni az 1908. karácsonyi Aida-produkciójukhoz.
A szicíliai városban december 27-én nemcsak a Verdi-premier számított attrakciónak, hanem ezen a napon vezették be a villany-közvilágítást is, így az ünnepekre való tekintettel megsokszorozódott a látogatók száma. Az előadást követően a művészek nagyjából 2 óráig együtt maradtak, sokan közülük nem messze a színháztól, a város legnagyobb szállodájában, a tengerparton álló Hotel Trinacriában laktak. Hajnali 5.20-kor a Richter-skála szerint 7.1 erősségű földrengés rázta meg Messinát, mely 37 másodpercig tartott. Alig tíz perccel később a Szicíliát a kontinenstől elválasztó öbölben hatalmas cunami keletkezett, betetőzve a természeti katasztrófát. A tengerpartra épített város jórészt megsemmisült, az álmukból felriadt embereknek – már akik egyáltalán kijutottak a romok alól – nem sok esélye maradt a szökőárral, majd a tűzzel szemben. Az áldozatok pontos száma máig tisztázatlan, de megközelíti a százezer főt. Messinában napokig káosz uralkodott, a túlélőket hajókkal evakuálták.
Bár az operaénekesek közül csodával határos módon szinte mindenki túlélte a katasztrófát, a világsajtót egyedül Koralek Paula neve járta be. Kollégái közül Franco Paolantonio argentin karmestert 1934-ben lőtték le egy vita hevében, az 1975-ben elhunyt mezzoszoprán, Flora Perini néhány évvel később az Angelica nővér ősbemutatójának Hercegnője lett a MET-ben, és Aristide Anceschi bariton is megérte a nyugdíjas kort. Egyedül a Radamèst éneklő Angelo Gamba maradt a romok alatt feleségével és két gyerekével – egy ízetlen legenda szerint utolsó perceiben még rázendített az Aida „O terra addio” kezdetű záróduettjére, melyet néhány órával korábban a színpadon énekelt...
Külföldi tudósítások nyomán a magyar lapok december 30-tól adtak hírt a katasztrófáról és a túlélőkről, többek között az akkor már Palermóban tartózkodó Koralek Pauláról. A világsajtó élelmes munkatársai ugyanis azonnal a szicíliai városba siettek. A magyar szopránról itthon azonban 1908-ra megfeledkeztek. Először café chantant-ként, azaz dizőzként hivatkoztak rá – az apró, ám kínos félreértés már másnapra tisztázódott. A pokrócba burkolózott művésznő érezhetően élvezte, hogy egyike lett a katasztrófa „neves” túlélőinek, igen hosszan és részletesen osztotta meg a tudósítókkal megmenekülésének csodálatos történetét, az újságírók pedig tovább színezték a borzalmakat. Koralek ellenőrizhetetlen állításai szerint még nem aludt a földrengés alatt, majd a Hotel Trinacria harmadik emeleti szobájából kirohanva hálóingben egy éppen összeomló lépcsőházban alla Tosca levetette magát a sötétbe. Állítólag mindkét keze eltörött, a szobalánya és mindene, a megtakarított pénze, az ékszerei és a ruhatára odalettek.
Január 12-én meglátogatta a palermói főkonzul, aki a drámai kéztörés helyett csak apróbb orrsérüléseket talált a művésznő arcán. Koralek Paula még aznap elutazott Milánóba. Nem sokkal később Budapestre érkezett, ahol 26-án a Park Klub a földrengés áldozatai javára rendezett jótékonysági estély sztárvendégeként Gioconda Méregáriáját és a La mamma morta-t (André Chénier) énekelte. „Hangverseny után a mellékteremben József főherceg és Auguszta főhercegnő cercle-t tartottak. (...) Hosszabb ideig beszélgettek Koralek Paulával, akinek gróf Szapáry Pálné ajándékozott ez alkalomra estélyöltözéket – melyet természetesen némileg át is kellett alakítani” – írta a Pesti Hírlap.
A hazai és nemzetközi hírverés gyorsan elül Koralek Paula körül. Hogy megélhetését biztosítsa, folytatnia kellett a vándorló életet. Bár színpadi karrierje az I. világháború kitöréséig folytatódott, utolsó ismert koncertjét pedig 1917-ben adta, a budapesti jótékonysági estet nem követte operaházi meghívás, sőt ekkor énekelt utoljára Magyarországon. Vélhetőleg az 1910-es évek második felében ismerkedett meg Gigi Poli olasz kereskedővel, akivel visszavonulása után Viareggióban telepedtek le. Itt érte a halál mindössze negyvennyolc évesen, éppen száz éve, 1924. december 3-án.
Korelek Paula sírja a pisai zsidó temetőben, fotó: Jenny Del Chiocca
Temetésre Pisa híres zsidó temetőjében kerül sor. Elhagyatott sírja ma is látható (köszönet az információért Jenny Del Chioccának). Koralek Pauláról alig egy pár fotó maradt az utókorra. A szoprán szerencsére korának vállalkozó kedvű művészei közé tartozott, 1905-ben Budapesten, 1911-ben Londonban, 1912-ben pedig Milánóban rögzítették a hangját (Szabó Ferenc János szíves közlése). Néhány felvétele ma is meghallgatható.
