Száztíz évvel ezelőtt, 1902 áprilisában a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház jótékonysági előadást rendezett az Újságírók Segítő Egyesülete javára. Mai szemmel nézve egészen furcsa összeállítású műsor volt. A Rienzi nyitánya után egy Selby nevű angol komponista Borúra derű című műve következett Takáts Mihály és Payer Margit közreműködésével. A bábjáték egy időjós házikóban játszódik, ahol a szerelmespár sosem tud egymással beszélgetni, hiszen vagy jó, vagy rossz idő van, egyszerre sosincsenek a házban. Vagy azon kívül. Ezután következett egy francia színdarab A telefonnál címmel. „A brutális hatású, idegrázó darab közben sokan a folyosóra menekültek; de a benmaradtak zajos elismeréssel adóztak az előadóknak…” – írja a Hazánk kritikusa. Ezután Suppé Szép Galathea című operettje következett Krammer Terézzel a címszerepben, végül Delibes A király mondta című operettjének néhány táncát adta elő Vera Mozzotova és Mihail Obukov. Az est után a Magyar Hírlapban az alábbi nyílt levél jelent meg:
A telefonnál
Alulírott nyaralótulajdonos vagyok Budapest közelében. Villámban mindenféle kisebb és nagyobb lakások vannak teljes kényelemmel berendezve. Természetesen iparkodom, hogy kiadjam őket. Önök nem is sejtik, micsoda munka ez: az egyik nem akar gyereket, a másik gyereket akar, az egyik azt akarja, hogy vezettessem ki a veszélyes gázvilágítást, a másik, hogy vezettessem be a goromba házmestert, az egyik azt kívánja, hogy kössem le a kutyáimat, a másik azt, hogy kössem fel magamat és így tovább.
Keserű harczok után végre ki tudtam adni az összes lakásokat. Egy kő esett le a szívemről. De ma ez a kő visszaugrott a szívemre.
A dolog úgy történt, hogy tegnap az Operában voltam.
Változatos programmot élveztem
Először a Rienzi Mariskához intézett nyitányát hallottam, azután Calderoni örömében: az időjósházikóban gyönyörködtem. Eddig minden jó lett volna, mikor egyszerre fölmegy a függöny és egy borzalmas darabot kezdenek játszani. A tartalom röviden az, hogy egy férj a nyaralóból bemegy a városba s ezalatt egy csavargó kirabolja a lakást és leszúrja az asszonyt. A feleség az utolsó pillanatban még telefonál az urának, de az már nem segíthet. Egyszer kötik össze az embert gyorsan s akkor ilyen hírt kell hallani.
Alig, hogy a függöny legördült, egy úr – ösmerem, a múlt héten vette ki az egyik lakásomat – hozzám lépett és tábornoki hangon (general-bass) így szólt:
- A lakás fel van mondva!
- Hogy tetszik? – riadtam fel.
- A lakás fel van mondva, vén gazember! – dörmögte a tábornok.
Ijedtemben nem tudtam válaszolni. De már a következő perczben egy másik úr – ezt is ösmerem, az emeleti lakást bérelte ki – hozzám ugrott és torkon ragadott.
- A félpénzt vissza fogja adni! Igenis: vissza fogja adni! Én azt hittem, hogy az ön nyaralója egy kedves, barátságos hely, de már látom, hogy spelunke!
- De uram… - hebegtem.
- Úr az öreg apja! – förmedt rám a hosszú úr. – Azonnal visszaadni a pénzt! Majd adok én magának, hogy a feleségemet legyilkolják! Gyilkolják le magát a telefonjával együtt! Azonnal bejelentem a főkapitánynak!
És ez így ment tovább, öt percz múlva azon vettem észre magamat, hogy a villáim megint üresek és az égész nézőtér legazemberezett, mert a színpadon szerellő ártatlan család halálának is én vagyok az oka.
Tekintetes operaházi igazgatóság! Ezek után azzal a szerény kéréssel fordulok önökhöz, méltóztassanak máskor a villatulajdonosokra figyelemmel lenni s nyár elején ilyen darabot ne kitűzni, mert különben egy száll szobát nem vagyunk képesek kiadni s féltve őrzött becsületünk elpusztul. A főváros közegészsége épen azt kívánná meg, hogy ilyenkor a nyaralást dicsérő darabok jelenjenek meg, ne pedig olyan rém művek, melyek mindenkinek elveszik a kedvét a zöldtől, úgy hogy a ligetben az egyetlen zöld én leszek, aki érzem, a dühbe belekékülök. Kiváló nagyrabecsüléssel igaz hívök:
Laska Pál
villatulajdonos
