„Emlékeznek az Operaház fantomjára?
Négy esztendővel ezelőtt a színház balettkarának egyik csinos tagja kétségbeesetten rohant az Aida előadása alatt a rendezőhöz. – Rendező úr! – lihegte – ...amikor lejöttem a folyosón... egy fekete alakot láttam... úgy megijesztett... – Ugyan, fiam – felelte a rendező –, maga rémeket lát! – Dehogy... a fantomot! Pillanatok alatt elterjedt a színházban a fantom híre és az Aida meglehetősen bizonytalanul zajlott le. A színház vezetősége mosolygott, mikor fantom-mesékkel árasztották el a várost.
A fantom azonban estéről-estére jelentkezett. Egyszer aztán néhány énekes elhatározta, hogy véget vet a fantom uralmának. Székely Mihály, a kitűnő basszista egyik barátját magával vitte a felfedező körútra. Mindent bejártak bottal a kezükben. Megtalálták a fantomot. A földalatti kazánházban tartózkodott. Ott volt a titkos rejtekhelye. Az üldözők nem tágítottak a nyomából. Ügyesen szökött előlük a géplabirintusban. A falba épített fűtőkészülék egyik nyílásán eltűnt.
–Most kifüstöljük! – kiáltott Székely.
Tolnay Pál parancsára begyújtottak és a falból ijedten mászott elő egy műszaki munkás. Ő volt a fantom. A balettkar ijesztője, aki napokig rettegésben tartotta a színházat. Úgy megverték, hogy elment a kedve a fantom játéktól.”
Tolnai Világlapja, 1932. augusztus 31.
