Elszállt a lassan sorvadó testből a lélek, egy különleges ember lelke. A legszebb halál is megadatott számára, egy szombat reggel nem ébredt fel. Kérhet ennél többet az ember!?
Attilát az érinthetetlenség, mint egyfajta láthatatlan burok lengte körül. Ennek bázisát családja, fantasztikus felesége és három gyermeke, unokái biztosította, akik mindennél többet jelentettek számára. Attila ugyanis elsősorban családfő volt, egy napjainkra alig létező, feltétel nélküli szeretetben összetartó közösség feje – és csak ezután színházi ember. Irodájában a leghevesebb megbeszélés is félbeszakadt, ha otthonról hívták. Lehetett ezen csodálkozni, dühöngeni, sőt, kicsit mosolyogni is, de a mosolyok mögött, tudat alatt irigység lakozott – ki ne vágyna a lelke mélyén hasonló háttérre?