Napjainkban aligha cseng ismerősen Pogány László neve, pedig a II. világháború utáni évtizedben nem volt olyan hét, hogy ne szerepelt volna a rádióműsorban vagy a színházak falragaszain. Hogy ki volt az 1920-ben Pécsett született Pogány, és hogy miként merülhetett életműve ilyen méltatlanul gyorsan a feledés homályába? Ma már nagyon nehéz ezekre a kérdésekre választ kapni. Legfeljebb azt tudhatjuk összerakni a fellelhető információk morzsáiból, mit is csinált rövid élete során ez a sokszínű művész.
Pogány Dezső, az édesapa előbb egy szappangyár kereskedelmi vezetője volt, majd a jó nevű Fonciére Biztosító Társaság alkalmazottja lett. 1928-ban a kaposvári fiók vezetésével bízzák meg, így a család a következő öt évet a somogyi városban töltötte. Az állás igencsak tisztességesen jövedelmezhetett, hiszen Pogány Dezső egy Mathis, később pedig egy nyitott Fiat 514 boldog tulajdonosa lett, melyekkel több versenyre is benevezett. Fia zenei képességeire igen hamar fény derülhetett, hiszen 1928-tól, már első gimnazistaként az iskolai zenekarban játszott. „Pogány László rendkívül tehetséges hegedűs, akinek szép, művészi játékát nagy tapssal jutalmazta a közönség” – írta Soltész Emil zeneiskolai igazgató tanítványáról az Új Somogy 1931 tavaszán. Egy másik koncert után pedig: „Nagy jövőjű tehetség (…) ez a fiatal gyermek, akinek tudása, készültsége, muzikalitása oly nagyfokú, hogy valósággal predesztinálva van a művészi pályára.”
Soltész Emil joggal lehetett büszke iskolájára. Ősszel az alig tizenegy éves fiú a Zeneakadémia rendkívüli növendéke lesz, mesterei: Zsolt Nándor, Zathureczky Ede, végül Kresz Géza. 1936-tól lép fel nyilvános koncerteken, s rendre dicsérő kritikákat kap. „…állandó éneklésével annyira feldúlta otthonának csendjét, hogy édesanyja azt tanácsolta, inkább tanuljon énekelni” – írta róla jóval később az egyetlen fennmaradt rövid életrajzi cikk. Pogány László megfogadja az anyai tanácsot. Művész-életének első váratlan fordulataként ugyanis Zeneakadémián a hegedű mellé a magánének szakot is felveszi, Székelyhidy Ferenc növendéke lesz. Első ismert színpadi fellépésére 1938 őszén került sor. A Fiatalok Operaszínpada három kisoperát mutatott be, Pogány Albert Grisar Jó éjt Pantalon úr című rég elfeledett művében debütált. Érdekes, hogy a vígopera másik bariton szerepét szintén egy vonós-növendék, Lukács Pál, a későbbi Kossuth-díjas brácsaművész énekelte. Pogány László 1940-ben fejezi be a Zeneakadémiát, operaházi vizsgáján egyetlen és meglehetősen furcsa lehetőséget kap: A nürnbergi mesterdalnokok Ötösében Hans Sachs szólamát szólaltatta meg (Dávidot dr. Sipos Jenő, a későbbi énekmester-legenda énekelte).
Nincs adat arról, hogy az ígéretes hegedűművész és diplomás operaénekes milyen munkákat vállalt a következő két évben. Neve egyetlen jótékony célú oratórium-előadást kivéve (Kósa György: József), következőleg 1942 őszén bukkan fel – az OMIKE színlapjain. Repertoárját érezhetően a kényszer szülte. Azokat a szerepeket, melyeknek nem volt „bejáratott”, neves operaházi gazdája, a direkció szétosztotta a színpadra (is) éhes pályakezdők között. Így énekelte el Pogány László A windsori víg nők Dr. Cajusát, a Traviata D'Obigny márkiját, A trubadúr Ferrandóját, a Rigoletto Monterone grófját… és alig 23 évesen a Fidelio hanggyilkos Pizarróját. 1943 májusától azonban már hiába keressük nevét a színlapokon. Beethoven ártatlanokat fogva-tartó börtönigazgatójára a munkaszolgálat, majd Mauthausen pokla várt…
Nem tudni mikor, és milyen állapotban tért haza Pogány László, ahogy azt sem, hogy találkozott-e a német táborban a szintén ott raboskodó Mihály Andrással vagy Mikó Andrással. Pogány mindkettőjüknél korábban, már 1945 tavaszán az Operaház tagja lett – hegedűművészként. Valószínűleg nem efféle munkáról álmodott a Zeneakadémián, de élt és megvolt a sovány, de biztos kenyere. Operaházi státuszát mindenesetre 1948 nyaráig megtartotta.
Ám miközben a zenekari árokban ül, a színpad is vonzza. 1945 nyarán Kamilly Judit, a korszak népszerű dzsesszénekese partnereként szülővárosában, Pécsett vendégszerepel. Neve egyre sűrűbben tűnik fel a Rádióban is, ahol elsősorban könnyebb múzsának hódol: korabeli slágereket, sanzont, dzsesszt, „néger vallásos dalokat” és operettet énekel a legkülönbözőbb partnerekkel, Gyurkovics Máriától Karády Katalinig. „Pogány László énekszámait finoman adta elő, jó diszpozícióban. Helyes volna, ha időnként Schumann- és Schubert-dalműsort adna, mert kulturált hangja és muzikalitása erre is predesztinálja” – írja ekkoriban egy bírálója. Több tucat felvétele szerencsére ma is meghallgatható, sőt egy híradófelvétel is ránk maradt.
Mai szemmel szinte elképzelhetetlen, hogyan jutott mindenre ideje. Fellépett az Abbázia kávéházban éppen úgy, mint mozikban a vetítések előtt, vagy a Városi Színház revüjében. A rövid életű Művész Színház Házasság hármasban című színművében a színpadi változások alatt köti le a közönség figyelmét, de énekel koncertszerű előadásban Papagenót, Miskolcon pedig Schaunard-t és Monteronét. Sőt, 1948 novemberében a Zeneakadémián (majd félévvel később a Rádióban) részt vesz a Porgy és Bess magyarországi bemutatóján (a műből ekkor csak részletek hangzottak el, Gyulai Gaál Ferenc kiszenekari hangszerelésében, nyilván az jogörökösök jóváhagyása nélkül). Operaénekesi karrierjének csúcsát jelentette, amikor Tóth Aladár 1947 áprilisában pályakezdő művészekkel, az Operaház nézőtéri büféjében bemutatta a Figaro házasságát. Miután a címszereplő Palócz László mellett nem állt rendelkezésre másik fiatal bariton, Almaviva grófot a színház hegedűművésze, Pogány László énekelte. Produkciójáról érdemi kritika sajnos nem született, ám tény, hogy utána nem lépett fel többet a színházban.
Pogány László és a Budapest Zenekar a Magyar Rádió stúdiójában (1948) forrás: fortepan
1948 nyarán megválik az Operaháztól, egyrészt, hogy minden idejét a színpadnak szentelhesse… másrészt – újabb csavarként – a vezénylésnek. Először augusztusban egy miskolci bányász zenekar élén a János vitézt dirigálja. Alig egy évvel később – népszerűsége tetőfokán – Budapest Zenekar néven 32 tagú együttest szervez, mellyel elsősorban a Rádióban játszik „könnyűzenét”. Pályafutása innentől ismét párhuzamos vágányokon halad. Az 1951/52-es évadban meghívást kap az Operaházba, ezúttal balettkarmesterként. Összesen 17 előadást vezényel, igényes partitúrákat: A diótörőt, A hattyúk tavát, a Polovec táncokat, illetve a Térzenét. A következő szezonra a mai Madách Színház épületében frissen alapított, operettekre szakosodó Fővárosi Víg Színház karmestere lesz. Az 1954 nyaráig működő színház legnagyobb sikere szovjet mintára átírt Lehár és Offenbach darabok mellett Miljutyin Szibériai rapszódiájának volt. A mindennap játszó együttes dirigálása mellett Pogánynak egyre kevesebb ideje marad énekelni. Karmesterként a színház feloszlatása után sem marad munka nélkül, sokat szerepel a Rádióban és az Állami Hangversenyzenekar élén – egészen 1956 januárjáig.
Pogány László magánéletéról szinte semmit sem tudunk. Annyi bizonyos, hogy 1947 márciusában házasságot kötött Trebitsch (Kovács) Margittal, „a pesti társaság ismert tagjával”. A legenda szerint a karmester rövid életének egy szerelmi csalódás miatt vetett véget. Hiába a népszerűség, az öngyilkosság nem volt összeegyeztethető a szocialista erkölcsökkel. Így egyedül a Népszavában jelent meg néhány sematikus sor 1956. február 2-án: „Pogány László, a Budapesti Zenekar karnagya tragikus körülmények között elhunyt. Művészi pályafutását mint hegedűs kezdte, később mint rádióénekest is megszerette a közönség.” Még 36 éves sem volt. Felvételei gyorsan lekerültek a Rádió játszási listájáról, úgy tűnik, „valakik” gondoskodtak arról, hogy neve mielőbb a feledés homályába merüljön.
Pogány László sírját a Farkasréti temetőben régen felszámolták. Hatvanöt év után ez az első írás, mely megpróbálja összegyűjteni e rövid és hányattatott élet fontosabb állomásait.
