Szilágyi Arabella 1895 áprilisában jelezte, hogy ősszel lejáró szerződését nem kívánja megújítani. Döntését azzal indokolta, hogy miközben kizárólag a legnehezebb szerepekre tűzik ki, fizetése jóval alacsonyabb, mint a rivális Italia Vasquezé (mindkét állítás megfelelt a valóságnak). A nyáron Káldy Gyula lett az Operaház igazgatója, s ez a tény sem tehetett jót a szoprán és a dalszínház kapcsolatának. Ha tárgyalt is az új direktor vagy Nopcsa Elek kormánybiztos a művésznővel a visszatéréséről – eredménytelenül. Szilágyi megtehette, hogy visszavonuljon, hiszen elsősorban nem a fizetéséből élt. Egyike volt azon kevés énekesnőknek, akik nem a megélhetés miatt álltak a színpadon, és amikor úgy érezte, hogy nem nyújt már valódi örömöt a szereplés (netán megunta a negatív kritikákat?), abban a tudatban vonulhatott vissza, hogy a továbbiakban sem lesznek anyagi gondjai. Bár a pénzügyi helyzetéről lehet a legkevesebb tudása az utókornak, néhány 1891-es, illetve 1903-as kötelezvényből látszik, hogy tetemes hosszú lejáratú kölcsönöket vett fel – melyre ingatlan-portfóliója bőséges fedezetet nyújtott.
Szilágyi Arabella az 1895-ös prágai Hunyadi Lászlóban
Miután hátat fordított az Operaháznak, az újságok szerint a brémai, a boroszlói és a magdeburgi színházaktól is kapott vendégszereplési ajánlatokat, annak azonban nincs nyoma, hogy bármi is megvalósult volna ezekből – ahogy korábbi bécsi fellépéseire is inkább csak ő utal (s amelyek legfeljebb kisebbfajta jótékonysági események lehettek). Ellenben 1895. október 27-én és még két estén a közreműködésével jött létre egy különleges külföldi produkció: Angelo Neumann, az ekkoriban Prágában működő progresszív színházi vállalkozó a Deutsches Landestheaterben műsorra tűzte a Hunyadi Lászlót. A honi operatörténet jeles pillanata ez, hiszen ekkor került először színre magyar opera az országhatáron kívül (Goldmarkot a pesti szakírók ekkoriban leginkább kozmopolitának tekintették). A nagy sajtóvisszhanggal kísért német nyelvű produkciónak – (mely jellemző módon nem a Národní Divadlóban került színre) – a hazai reményekkel ellentétben még hosszú ideig nem lett folytatása a Monarchiában. Neumann a bemutatóhoz két vendéget hívott a hazáját szinte soha el nem hagyó Erkel Sándor és (állítólag Mahler ajánlatára) a Szilágyi Erzsébet drámai koloratúrszoprán szerepével korábban sohasem kísérletező Szilágyi Arabella személyében. A tudósítások (magyar kritikus nem utazott Prágába...) szerint a produkció sikert aratott és – ami talán még meglepőbb – Szilágyi Arabella is diadalmaskodott szólamán, mellyel az Operaházban az Erkelek sohasem kínálták meg. A vendégszereplésnek azonban nem lesz folytatása számára, sőt gyakorlatilag színpadi karrierjének utolsó állomását jelenti. Az Operaházban szerepeit felosztják: Brünnhildére és a Toldi Piroskájára ugyan egyelőre nem akadt megfelelő magyar művész, ezért ezeket az előadásokat pihentetik. Az újságok utólag még évekig gyászolják-felhánytorgatják a nagy drámai művésznő elvesztését...
Szilágyi Erzsébetként
Miután hazatért Prágából, Szilágyit valami nagy testi vagy lelki megrázkódtatás érhette. A lapok mára megfejtethetetlenül szív-, illetve „idegbajról” cikkeztek, mely miatt egy ideig „kénytelen szüneteltetni a karrierjét”. Annyi bizonyos, hogy 1896 elején öt hétre a felfutóban lévő drezdai Lahmann Szanatóriumba vonul, mely afféle korabeli természetgyógyász paradicsom volt, nem kórház. Amikor eltávozik, sok biciklizést javasolnak neki – három kerekűvel. Ennek következtében a millenniumi ünnepek alatt sem szerepelt, s csak a következő év januárjában énekel először újra, mégpedig egy jótékonysági koncerten a patinás bécsi Musikvereinssaalban. Hasonló nemes célú fellépéseit 1910-ig folytatja, esténként egy-két ária erejéig, a legváltozatosabb helyszíneken és repertoárral. „Az est piéce de résistance-ja [főfogása] Szilágyi Arabella művészi éneke volt. A művésznő A sevillai borbély nagyáriáját adta elő a hallgatóság zajos tetszésnyilatkozata mellett, amit méltán kiérdemelt bravúros előadásával, bájos énekével. A közönség nem tudott betelni a ritka élvezettel s újra meg újra hallani óhajtotta a művésznőt, aki készséggel toldotta meg a műsort néhány népdal-ráadással” – írta a Fővárosi Lapok. Brünnhilde Rosina cavatináját énekli! A következő másfél évtizedben a legkülönfélébb áriákkal (a Hunyadi Lászlóból az István királyból, A windsori víg nőkből, a Rienziből, a Mignonból, A zsidónőből, a Sámson és Delilából, Az orléans-i szűzből, A végzet hatalmából vagy a Mefistofeléből), valamint magyar nótákkal és válogatott kortárs dalokkal szerepel. Mihalovich Ödön, Szendy Árpád, Aggházy Károly, Kern Aurél szerzeményeit, sőt Reinitz Béla igencsak úttörőnek számító Ady-megzenésítéseit is műsorára tűzi. Fellép az izraelita nőegyletben éppúgy, mint a Mátyás templomban, olyan elsőrangú művészek társaságában koncertezik, mint Jászai Mari, Márkus Emília, Fedák Sári, Küry Klára, Jan Kubelik hegedűművész vagy a Grünfeld vonósnégyes. A kritika pedig minden esetben olyan elragadtatással ír Szilágyi énekéről – ahogy azt operaházi pályafutása alatt csak elvétve tette.
Egy alakommal, 1898 novemberében maga a dalszínház is segítségre szorult. Diósyné lemondott egy Walkür-előadást, Szilágyi Arabella pedig több mint három év kihagyás után régi megszokott partnereivel ismét elénekelte Brünnhildét. A sajtó ezúttal meglepően lelkes, a vezetőséget is biztatja a folytatásra, talán valamiféle tárgyalások is elkezdődnek, sőt 1900-ban egy Santuzzára is ki van írva – ám mindebből semmi sem valósul meg, Wotan lányát többé nem ébresztik fel az Operaházban.
Szilágyi Arabella és Ney Dávid A walkürben
Hosszú, szakmailag eseménytelen évek teltek el, mire 1906 őszén Szilágyi Arabella újfajta elfoglaltságot talál magának: tanítani kezd Somogyi Mór konzervatóriumában, majd két évvel később átszerződik a neves Fodor Ernő-féle zeneiskolába (a mai Tóth Aladár Zeneiskola elődjébe). Noha növendékei fennmaradt igényes koncertanyagából (és abból, hogy ő maga végig tudott énekelni roppant technikát és állóképességet igénylő főszerepeket is) arra lehet következtetni, hogy igen tudatos mester lehetett, tanítványai közül kevesen váltak professzionális énekessé. Hegyi Rózsi Olmützben, Berlinben és Bécsben lépett fel, Hajós Böske, Pető Imre karmester későbbi felesége Bolognában és a milánói Teatro Dal Vermében szerepelt, Kanitz Gézáné pedig jeles énektanár lett, a többiek azonban nem kerültek a pályára. A Szilágyi Arabella számára önigazolásként szolgáló fellépések (kezdetben havonta, végül már csak évente egy-két alkalommal) és a nem különösebben sikeres énekmesterség egyre inkább a múlt ködébe vonta az egykori primadonnát. Néhány soros szellemes önéletrajz erejéig 1894-ben még helyet kap A közönség kedvencei – Magyar művésznők albuma című kiadványban, később azonban az újságokba alanyi jogon már csak olyankor kerül, amikor Jaques-Dalcroze divatos intézetében nyaral, vagy ha eltöri a lábát...
Szilágyi Erzsébet szerepében
Amikor 1911-ben Gustav Mahler elhunyt, a Pester Lloyd felkéri, hogy írja meg németül felfedezőjével kapcsolatos emlékeit. A jó tollal felskiccelt visszaemlékezésből egy szellemes asszony képe tűnik elő, mentorával való kapcsolatának esetleges mélységeit azonban gondosan leplezi. Pedig hálája nem lehetett manír. Amikor Mahler 1897-ben egy koncert erejéig visszatért Budapestre, a „hálás” Operaházat (Diósy Béla memoárja alapján) hivatalosan csak a babérkoszorút átnyújtó Szilágyi Arabella és Diósyné Handel Berta képviselték. A szoprán még egy nagyobb lélegzetvételű írással jelentkezik 1914-ben a Pesti Hírlapban publikált Az énektanítási rendszer című összeszedett, átfogó tanulmánnyal. Emlékiratot, tanítási metódusát jelenlegi tudásunk szerint nem hagyott az utókorra.
Szilágyi Arabella az 1910-es években
Szilágyi Arabella azonban nem csak énekesnő volt, hanem egy leányát hivatalos apa nélkül nevelő édesanya is. Míg kortársa, Gábos Nelly koloratúrszoprán karrierjét kettétörte házasságon kívül született fia, szerencsésebb sorsú pályatársnőjéhez nem értek fel egy esetleges botrány hullámai. Úgy tűnik, Szilágyi Ágotának az anyja – vagy a háttérben meghúzódó Andrássy gróf – gondos, és a maga korában igen modernnek számító nevelést biztosított. A lány a Veres Pálné Gimnáziumban érettségizett, és nemcsak biciklizett, hanem korcsolyázott is, márpedig a századforduló Budapestjén mindkét sport meglehetősen szabad és emancipált személyiséget feltételez.
Az 1899-es bayreuthi Rajna kincse előadás színlapja
Arabella és a tizennyolc éves Ágota 1899 nyarán Bayreuthban jártak, ahol többek között Mihalovich Ödön, Márkus Dezső karmester, Ney Dávid és lánya, Hermina (1904-től Brünnhilde az Operaházban) képviselték a magyarokat, de ekkor látogatott először az Ünnepi Játékokra Alma Schindler, Mahler leendő felesége is. A Richter János és Siegfried Wagner vezényelte előadásokról Ágota kétrészes rajongó írást küldött a Pesti Naplónak. A cikkek ügyesen megírt, némileg elfogódott beszámolók, melyek azonban semmit sem fednek fel a lányról és az egykori Wagner-énekes anyáról, sőt magukról a kint töltött napokról sem. Zenekritikát többet nem is jegyez Szilágyi Ágota, ellenben érettségi után – a hatvankét lány egyikeként – beiratkozik a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem (a mai ELTE) bölcsészkarára. Ez akkoriban még olyannyira szokatlan lépésnek számított (hiszen a nők Magyarországon csak 1896-tól járhattak egyetemre), hogy a városban az a hír terjedt, maga Szilágyi Arabella is beiratkozott, csupán azért, hogy puszta jelenlétével biztosítsa lánya erkölcseit. Persze az sem kizárt, hogy ők maguk adtak táptalajt a bulvársajtónak, hogy aztán számos újságban cáfolhassák a szóbeszédet.
Szilágyi Ágota 1927-ben
Ezekből az információmorzsákból természetesen nem lehet megtudni, milyen édesanya volt Szilágyi Arabella, de bizonyára otthon is határozott, erős egyéniség lehetett, amiből sokat hagyományozott Ágotára, aki hamar megfelelő party után nézett. Miután számos társadalmi megmozduláson szerepelt és az egyetemen is afféle sztár lehetett, minden esélye megvolt az ismerkedésre. Igen hamar sikerült is egy meglehetősen magas társadalmi pozícióban lévő vőlegényre szert tennie. Huszonkét éves sem volt még, amikor – félévvel Andrássy Aladár 1903-as halála után – kihirdették az esküvőt. A „celebnek” számított vőlegény, Fedák István (1875–1921) ugyanis nemcsak Beregszász város főkapitánya volt, hanem a korszak legizgalmasabb magyar primadonnája, Fedák Sári bátyja is. Az október 18-ára beharangozott esemény sok érdeklődőt csábított a Terézvárosi Plébániatemplomba – az esküvő azonban váratlanul botrányba fulladt. Az utolsó pillanatban ugyanis kiderült, hogy Szilágyi Ágota még nem számít nagykorúnak, így a korabeli törvények értelmében hiába keresztelték meg anno, egyelőre az anyja vallása az irányadó. A fiaskó mindkét félnek igen kínos lehetett, melyet a végül a három héttel később megtartott esküvővel sikerül kiküszöbölni. A két (igencsak távolról indult) család kapcsolatát jelzi, hogy Szilágyi Arabella többször fellépett Fedák Sárival, sőt 1904-ben Beregszászon még a vőjével is elénekelte Thomas Hamletjéből a címszereplő és Ophelia (vagy Gertrud királyné) kettősét – állítólag frenetikus sikerrel. Fedák István és Szilágyi Ágota házassága – melyből két gyerek született, István (1905–1972) és Ágota (1907–1986 után) – hosszútávon nem bizonyult tartósnak, útjaik 1917 nyarán elváltak.
Szilágyi Arabella egykori háza ( Zichy Jenő utca 35.) 2024-ben
1918 februárjában – tehát nem sokkal azután, hogy lánya ismét egyedülálló lett (talán nem is függetlenül az eseménytől) – Szilágyi Arabella 34.000 koronáért elindította Zichy Jenő utcai házának értékesítését. Vélhetően részben ebből a pénzből került a család tulajdonába az a vízivárosi ingatlan (Málna utca 5., később Iskola utca 28.), melyben ma a Jókai Anna Szalon működik. Alig néhány héttel később az énekesnő bekerült az István úti szanatóriumba, ahol április 27-én, dr. Klár Zoltán betegeként, szívelégtelenség következtében, 56 éves korában elhunyt.
Szomorú utóéletről tanúskodik, hogy a számottevő napilapok nekrológjai hemzsegnek a tévedésektől, és húsz évvel az utolsó operaházi fellépés után személyes emlékeket (már?) egyetlen kritikus sem tudott papírra vetni. Az is furcsa, hogy a család nem jelentetett meg gyászjelentést, miközben a temetést a jeles Hevesi Simon rabbi vezette, nagyszámú gyászoló előtt. Szilágyi Arabella a Kozma utcai temető egyik hátsó parcellájában kapott végső nyughelyet, 1929-ben mellé temették öccsét, Soltész Károlyt is. Sírjukat láthatólag évtizedek óta nem gondozzák.
Szilágyi Arabella sírja 2024-ben
Dr. Szilágyi Ágota 1921-ben másodszorra is megházasodott, jóval idősebb férje, hegyeshalmi Fischer Ödön (1867–1925) nyugalmazott gazdasági felügyelő alig négyévnyi házasság után elhunyt. Miután gyermekei felcseperedtek, az asszony tudományos munkába kezdett, fő kutatási területéről, az angol irodalomról könyvet is írt, rendszeresen tartott előadásokat és több szervezetben vállalt tisztséget. 1938 utáni sorsa ismeretlen.
Szilágyi Ágota 1928-ban
Mindkét gyermeke tisztességes karriert futott be a két világháború közti Magyarországon, mi több, a rendszer haszonélvezői voltak. A közgazdász és jogász végzettségű Fedák István 1932-ig Nyugat-Európában (elsősorban Németországban) dolgozott, majd itthon vállalt különféle pozíciókat, dolgozott a Kereskedelmi Minisztériumban és 1945-ig az Üvegértékesítő Kft. ügyvezető igazgatójaként is. Húga, Fedák Ágota a MAC úszónője angol és francia filológiából doktorált, fiatalon beutazta Európát és az USA-ban is járt tanulmányúton. 1933-ban házasodott össze Kauser István Európa-bajnok evezőssel. „Góti” sokoldalú tehetség volt, fordított, tolmácsolt, dolgozott bemondóként a Rádióban és férje mellett a filmiparban is. Az úgynevezett összeomlás után, legkésőbb 1944 telén mind Fedák István és népes családja, mind a Kauser házaspár elhagyta Magyarországot, 1948-ban Uruguayban éltek, később Caracasban telepedtek le. Fedák Ágota férje az NSZK-ban hunyt el, Fedák István számos régi magyar nevet viselő leszármazottja ma is Venezuelában él. Kérdés, tudják-e, hogy izraelita származású déd-, illetve ükanyjuk milyen fontos szereplője volt egykor a budapesti operaéletnek. De sok-sok énekes-generáció közvetítésével talán ma is él valami az első magyar Brünnhilde és Santuzza művészetéből az Operaház falai között...
