Hogy ki volt Döme Zoltán? Úgy tűnik, erre a kérdésre már a kortársai sem tudtak pontos választ adni, nemhogy az utókor. Sőt, mintha maga Döme lett volna a legkiválóbb nyomeltüntető és hamis hírforrás. Életét már fiatal korában legendákkal burkolta be, nevét hol túlzó reklámokba csomagolva próbálta reflektorfénybe állítani, hogy épp ellenkezőleg, igyekezett láthatatlanná tenni Ambiciózus tehetség, vagy ragyogó testi adottságaiból élő zsúrfiú? Nehéz ítéletet mondani az imponálóan felépített életmű felett.
Még Döme pontos születési idejéről és nevéről sem került elő biztos adat. Az 1864-es év reálisnak tűnik, egy 1930-as New York-i vízumban legalábbis ez szerepel, de lexikonokban 1868 és 1869 is előfordul. Különböző források szerint hívhatták Solomon Teitlbaumnak, lehetett Bachrach ügyvéd, illetve egy pesti kovács fia, vagy Fried néven karénekes és Julius Perotti tenorista tanítványa az Operaház megnyitásának évében (a budapesti lakcím nyilvántartóban egyik néven sincs nyoma). A sajtóban valójában ez idő tájt, 1884-ben említik először Noséda Gyula iskolájának énekvizsgáján: „Bischitzky Gizella k. a. Döme Zoltánnal énekelt csinosan egy duettet Mozart „Don Juan“-jából.” Amennyiben a Döme művésznév, akkor azt az énekes már pályája legelején kitalálta magának. Annyi bizonyos, hogy a Zeneakadémiára sosem járt, és bár operaházi tagságát több visszaemlékező is említi, a színház évkönyveiben ennek nincs nyoma. A zömében 1930-as években keletkezett – tehát igen késői – források ugyancsak igyekeznek megegyezni az ifjú izraelita származásában, ennek azonban némileg ellentmondhat, hogy rendre a szerviták templomában koncertezett, majd három évet szolgált a hadseregben.
Állítólag Döme hangjára itt figyeltek fel felettesei és kezdték el komolyabban képeztetni. A színpadi debütálásra a népszerű osztrák fürdőhely, Bad Ischl nyári szezonokat tartó Kurtheaterében kerülhetett sor, Döme a színfalak mögött énekelt egy rövid szólót Ludwig Mendelssohn A valcerkirály című operettjében. A produkciót a bécsi Carltheaterbe is átvitték, itt hallhatta a pályakezdőt a Hofoper egykori szopránja, Pauline Lucca, aki az első jeles mestere lett. Döme neve 1888 szeptemberében bukkan fel ismét, mégpedig Gmundenben, a Bad Ischl közelében lévő szintén divatos üdülőhelyen. Mintha a jóképű ifjú tudatosan az úri társaságot kereste volna, a művészi dicsőség gyakran sovány kenyere helyett. Számításai beváltak. „Azon az estélyen, melyet a walesi herceg tiszteletére Cumberland herceg a minap Gmundenben adott, közreműködött Döme Zoltán baritonista hazánkfia is. Először víg dalokat, azután Lőwe (sic!) és Hess balladáiból énekelt néhányat, nagy tetszés közt. A walesi herceg pedig elismerése jeléül értékes melltűt ajándékozott a fiatal énekesnek.” Döme útja ősszel Pozsonyba, majd Londonba vitt. Úgy tűnik, az élveteg walesi herceg – Viktória királynő fia, a későbbi VII. Eduárd király – személyében valóban pártfogóra talált a bariton, aki ha operában nem is, de különböző koncerteken fellépett, magyar nótákat, operaáriákat és operett dalokat énekelt, s a hírek szerint Arthur Sullivan, az Egyesült Királyság legnevesebb komponistája is kísérte zongorán.
A művész nagyjából két évet tölthetett Londonban, ezután székhelyét Párizsba tette át. „Döme Zoltán neve előttem, és úgy hiszem otthon is teljesen ismeretlen, de mondhatom, hogy e fiatal énekes úgy külső megjelenésével, mint páratlanul szép bariton hangjával az első percben meghódítja közönségét. (…) Szép tehetségének és magas protektorának köszönheti, hogy fiatal kora dacára már a londoni operához szerződtették. A walesi herceg óhajára azonban elébb még egy pár hónapra Párisba jött, hol Olivier hírneves énektanár vezetése mellett folytatja tanulmányait.” - Írta a hazai sajtó 1890 februárjában, amikor is Döme a kor népszerű énekesnőjével, Komáromi Mariskával adott koncertet Munkácsy Mihály palotájában. A hangverseny tökéletes belépőül szolgált a snájdig fiatalembernek a francia felsőbb körökbe. Alig egy évvel később szintén egy párizsi magánpalotában lép fel, a ház asszonyával, Hellmann berlini bankár feleségével A walkürből Wotan és Brünnhilde jeleneteit éneklik jelmezben, Vincent d’Indy irányításával. Döme időközben megjárja Olaszországot, majd a színlapok szerint 1892 nyarán a Covent Gardenben Donnert alakítja A Rajna kincsében és Fernandót a Fidelióban, a legendárium szerint persze Wotant is… Ezután állítólag New York várja, ahol a Parasztbecsületben, a Faustban és a Hugenottákban énekel.
Döme okosan épített pályafutásának fordulópontja 1893 őszére esik. Visszatérve Párizsba Giovanni Sbriglia tanítványa lesz, aki másfél évtizeddel korábban sikeresen képezte át baritonból tenorrá Jean de Reszkét, elindítva ezzel a művész világkarrierjét. Nyilvánvalóan Döme is ezt az ösvényt akarta bejárni. A jeles olasz mester tanítványa volt többek között Sybil Sanderson, Pol Plançon, és ekkoriban járt hozzá Lillian Nordica is. A „jenki dívát” 1894 nyarán Cosima Wagner meghívta, hogy első amerikaiként lépjen fel a Bayreuthi Fesztiválon mint a Lohengrin Elzája. A pontos részletek ismeretlenek, mindenesetre Döme szintén a Wagner szentélybe utazott. A jó svádájú tenor nagyratörő célja kettős volt: végleg magába bolondítani a nálánál 7 évvel idősebb milliomos dívát – akinek első férje, Frederick A. Gower 1885-ben tűnt el, amikor a La Manche csatornát átszelte a léghajójával –, valamint főszerepben bemutatkozni az Ünnepi Játékokon. Ebben az évben került először színre Bayreuthban a Tannhäuser (Richard Strauss vezényletével), hat estén a Lohengrint játszották és kilencszer az elmaradhatatlan Parsifalt, melynek kizárólagos jogai egészen 1914-ig a család birtokában voltak. Örök titok marad, milyen eszközöket kellett Dömének, illetve főleg Nordicának bevetnie ahhoz, hogy a sziklaszilárd Cosima asszony végül ráálljon arra, hogy hacsak egyetlen előadásban is, de a tenor szólamot korábban sosem énekelt amorozó felölthesse Wagner balga szentjének jelmezét. A kritikák gyökeresen ellentmondanak egymásnak, de a várt botrány elmaradt. Döme első magyarként énekelt főszerepet Wagner színházában (azóta is mindössze három tenor követte: Mátray Dezső, Pilinszky Zsigmond és Kónya Sándor), így neve kitörölhetetlenül bekerült a bayreuthi krónikákba, ahogyan a művész életrajzára is rákerült a wagneri díszpecsét. Az eset után Nordicát többet nem hívták meg az Ünnepi Játékokra. Nem sokkal később a remekül érvényesülő díva a Coca-Cola reklámarca lett.
A Parsifal-előadás után Döme pályafutása beindulni látszik, Párizsba hívják Lohengrinnek és Radamesnek, de nem tudni, hogy végül színpadra lépett-e. További nyilvános fellépéseiről semmilyen adat sincs, a tenort a következő évtizedben kizárólag a magyar lapok reklamálják, azok is csak elvétve. A szerelmespár 1896 májusában Indianapolisban házasodik össze. Nordica karrierje változatlanul szárnyal, csak a Metropolitan Operában 1891 és 1909 között közel 400 előadást énekel. Azt azonban neki sem sikerül elintézni, hogy férjét is felléptessék, partnere a legtöbb esetben Jean de Reszke volt. A házasságnak akad egy magyar vonatkozású érdekessége is, a MET egyik karácsonyi koncertjén a szoprán elénekelte a La Grange áriát a Hunyadi Lászlóból, melyet később lemezre is rögzített. Erkel művészetének ez volt az első – vékonyka – hajtása az Újvilágban.
Dömét vélhetően idővel egyre jobban frusztrálta a tétlenség valamint felesége sikere és saját sikertelensége. Míg Nordica elképesztő összegeket keresett, az ura igyekezett lépést tartani vele – a költésben. Az árok egyre mélyült köztük, míg végül 1903-ban szétköltöztek, bár a tenor már korábban is Párizs és München közt ingázott, miközben neje Amerikában turnézott. A decemberben beadott válóperről a hazai sajtó kimerítő részletességgel és kéjes örömmel számol be. „Döme csak úgy szórta a pénzt. Ruhára többet költött, mint három mágnás, sport- és kártyaszenvedélye pedig legalább is lépést tartott Nordica művészi dicsőségének a növekedésével. A fukarságáról híres művésznő ugyan erősen szorította a zacskót, s azzal iparkodott magához bilincselni csapodár férjét. (…) Legjobban bántotta a hiúságát az, hogy Döme a többek közt Melba asszonnyal, Nordica legnagyobb versenytársával is összeszűrte a levet.” Más források Nellie Melba helyett egy feltörekvő szoprán csillagot, Geraldine Farrart említenek, aki visszaemlékezései szerint pályakezdőként találkozott a házaspárral Párizsban. Döme gyorsan felmérte, mit veszíthet a válással, és az elsőfokú ítéletet 1904 nyarán számos kifogással élve megtámadta. Többek között azzal próbálkozott, hogy miután ő maga magyar állampolgár, a felesége is az, így a pert is csak a pesti bíróság előtt lehet lefolytatni. A végső döntést azonban csak elodázni sikerült. Nordica nem sokkal később ismét férjhez ment, ezúttal egy jólmenő New York-i bankárhoz.
Döme csillaga ezzel végleg lehanyatlott, nevéről évtizedekig megfeledkezett a sajtó. További sorsáról annyit lehet sejteni, hogy Münchenben telepedett le és énektanítással foglalkozott. Halálhírét 1932 júliusában hozták le a magyar lapok (akik korábban Nordicát is legalább kétszer idő előtt eltemették), míg a német zenei lexikonok zöme a 1935. január 16-i dátumot jelöli meg. Döme valószínűleg élvezettel olvasta volna a tárgyi tévedésektől hemzsegő nekrológjait, melyek egy lakatoslegényből lett nagy magyar énekes képét igyekeztek felvázolni – akit fénykorában szülőföldje közönsége sohasem hallhatott. Az utóbbi az egyetlen biztos tény Döme Zoltánról, aki nagyot álmodott, ügyesen játszott, míg el nem fordult tőle a szerencse.
