Prémium kategória

2017.03.02. 08:57 caruso_

semiramide1.jpgVan valami különös, lassú haláltánc jellege annak, ahogy a Bayerische Staastoper szombat esti közönsége szertartásszerűen vonul a színház hatalmas hideg márvány termeiben. A Maximilianstraße legnagyobb márkai nemcsak a kirakati áruk, a pazar ruhakollekciókat természetes méltósággal viselik a müncheni dámák, akiknek sikerült a premier utáni hétvégére jegyet szerezni a sztárszereposztásban játszott Rossini-ritkaságra, a Semiramidére. Luxus közönségnek luxuselőadás dukál, ezt kevesen tudják jobban Nikolaus Bachlernél. Az intendáns kínos gonddal ügyel arra, hogy óriási színházában minden az épület rangjához méltó és a válogatottan ínyenc közönség szájízének megfelelő legyen.


semiramide2.jpg

Jó oka van annak, hogy a Semiramide – Rossini utolsó Itália számára komponált műve – csak elvétve kerül a színházak játékrendjére, a kétfelvonásos opera tiszta játékideje ugyanis több mint három és fél óra, s a főszerepek méltó megszólaltatásához legalább négy elsőrangú énekművész szükséges. Ezt a luxust pedig napjainkban kevés operaház engedheti meg magának. Pedig a Semiramide nemcsak jó, hanem fontos opera is, lépcsőfok a bel canto művek és Verdi zenedrámai között, aki maga is felismerhetően több művében merített ihletet belőle. S nemcsak fiatalkori alkotásaiban, hanem még az Aida I. felvonásbeli Templomjelenetének előképe is felismerhető a Rossini-műben. A Semiramide végig kifejező, nagyszerű zene, ám híján van annak a zsenialitásnak, mely A sevillai borbély, a Hamupipőke, Az olasz nő, vagy a Tell Vilmos minden hangjegyéből árad. Rossini kiváló, Voltaire-i alapokon nyugvó librettót kapott, mely nemcsak fordulatokban gazdag, hanem a szereplők jelleme is meglepően kidolgozott. A babiloni királynő tragédiájában felismerhető az Oidipusz és a Hamlet történet motívumai, de efölött sikerült egy nagyszabású politikai-magánéleti drámát alkotni.

semiramide5.jpgAz előadás rendezője, David Alden tökéletesen mérte fel, milyen produkciót kell készítenie a Bayerische Staatsoper számára. A díszlettervező Paul Steinberg hatalmas falai méltón reprezentálják a modern Babilon gazdagságát, s az, ahogy hangtalanul, milliméter pontossággal záródik össze, hogy újabb tereket képezzen, gyönyörűen vizualizálja, mennyire bizonytalan és kiszámíthatatlan valójában ez a világbirodalom. Buki Shiff időtlen, pazar keleti kosztümjei azt sejtetik, hogy a színház szolgálatában még nagyon komoly varroda dolgozik. David Alden minden zökkenő nélkül, profin rendelkezi le a történetet. Kecses, lassított balett-mozgások, aranyba csavart érinthetetlen kopasz királylány, fölényes mosolyt fakasztó cinizmus lengi körül a produkciót. A közönség érti és értékeli mindezt. Gondolkodnia nem kell, a kényelmes székéből nyugodtan hallgathatja az andalító Rossini-muzsikát. Csakhogy a Semiramide azok közé az operák közé tartozik, melyek problémafelvetése napjainkban is aktuális. A közel-keleti válság, az elhunyt diktátor trónjáért folyó harc a királyi özvegy, az egykori uralkodó ágyát birtokló hadvezér, az álruhás királyfi és az egyházi vezető taktikai-lelki tusája nem az a kérdés, amelyet felelős színházi alkotónak szabad lenne ma megkerülnie. A rendező azonban ezekben a kérdésekben sem foglal állást, sőt kínosan ügyel arra, hogy semmiféle áthallása ne legyen az előadásnak.

 semiramide3.jpg

Számít-e mindez, ha négy príma énekes, sőt, ami még ritkább, négy Rossini-specialista bűvöli el a füleket!? Michele Mariotti a zeneszerzőhöz hasonlóan Pesaro szülötte, sármos, rutinos karmester, nem próbálkozik nagyszabású önmegvalósítással, inkább hagyja lélegezni énekeseit. Abban, hogy a Semiramidét műsorra tűzték Münchenben valószínűleg nem kis szerepe lehetett abban, hogy Joyce DiDonato el akarta énekelni a címszerepet (vagy éppen fordítva, a színház kereste meg a sztárt, hogy legyen a produkció ékköve). Rossini ugyan szopránra írta a szólamot, – a 20. század második felében Joan Sutherland és Monserrat Caballé kedvéért támasztották fel az operát – ennek ellenére jól áll a szerepnek az érett mezzoszoprán. Igaz, hogy DiDonato megküzd néhány csúcsmagassággal, de cserébe még dúsabban szól a királynő hangja. Az amerikai sztár már első néma megjelenésével magára vonja a színpad fényeit, hogy aztán tanítanivaló ökonómiával járja végig Semiramide útját, a szoborszerű királynétól, a szerelmes-elbizonytalanodó asszonyon át a bukott, bűnhődni vágyó nőig. Korunk egyik legnagyobb énekesnője ellen egyetlen csendes kifogást lehet emelni: vajon a voce mennyire egyedi? Ha csak hallgatjuk, felismerhető-e?

semiramide4.jpgAmennyire DiDonato napjaink legfelkapottabb primadonnája, ugyanúgy Daniela Barcellona a legjelesebb seconda donna. Lassan két évtizede töretlenül birtokolja a legvirtuózabb Rossini-szólamokat, hangjában Amneris és Eboli szerepe sem tett kárt. Az olasz művész irigylésre méltóan fogata el saját, cseppet sem fiú alkatát, s ettől lesz hiteles tartása a valóban testidegen nadrágszerepben. Barcellona az a típusú művész, akit megérdemelten bravóz a közönség, ám mire a ruhatárba ér, már nem emlékszik rá. Alex Esposito néhány év alatt az egyik legkiválóbb Rossini-specialistává nőtte ki magát. Az olasz basszbariton gondosan válogatja szerepeit, kizárólag Mozart- és bel canto darabokban lép fel, ennek következtében magvas basszusa őrzi a szokatlan fürgeségét. Esposito erénye fachtársaival szemben, hogy sem jólfésült szépfiú, sem karót nyelt király nem akar lenni. Érezhetően örömmel veti bele magát a Assur szerepébe, hogy ezerszínű figurát teremtsen a magabiztos hadvezérből a bukott szeretőn keresztül a mindent feláldozni kész katonáig. Lawrence Brownlee meghívása Ibreno egyáriás szerepébe fülkápráztató, édes luxus. Simone Alberghini a másodbasszus főpap szerepét Raszputyinra hajazó figurájával baljós és veszélyes árnyként vonult végig az előadáson, s végül célt is ér, trónra segíti a rábízott álruhás királyfit. Tanulság? Miután arról a rendező nem gondoskodott, marad Rossini és a hangok tűzijátéka, s ez sem kevés!

 Fotó: © Wilfried Hösl | Bayerische Staatsoper

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Joyce DiDonato Lawrence Brownlee Gioacchino Rossini Bayerische Staatsoper Semiramide David Alden

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr8612303463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (8) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Albert Pesendorfer (1) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (2) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (4) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (2) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A láng (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (15) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (14) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (240) Billy Budd (2) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (4) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (2) Claus Guth (2) Clémentine Margaine (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (11) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (3) Dorothea Röschmann (1) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (35) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (8) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georgy Vasiliev (2) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (2) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (42) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) Graham Vick (1) Gregory Kunde (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (5) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Huw Montague Rendall (2) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Juraj Valčuha (1) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (3) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (2) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (6) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (3) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc-André Dalbavie (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (3) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melancholie des Widerstands / Az ellenállás melankóliája (1) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (5) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olesya Golovneva (2) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (134) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper im Steinbruch St. Margarethen (1) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeo (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Ottorino Respighi (1) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (3) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (3) René Pape (3) Ricarda Merbeth (3) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (42) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (2) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (3) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (43) Staatsoper Berlin (7) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) Szilágyi Arabella (6) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (5) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Massimo Vincenzo Bellini (1) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (7) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (5) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása