La sacerdotessa

2016.09.26. 09:03 caruso_

3bqdl1472214030.jpgMiközben Európa operaházai sorra nyitják meg kapuikat a 2016/17-es szezon kezdetén, Olaszországban lassan véget ér az előző évad. Nehéz az "opera hazájában” teljes évadról beszélni, ugyanis mára mindössze tizenegy olyan város maradt, ahol több mint ötféle előadást adnak egy éven belül, a többiben jó, ha összesen tíz estén felgördül a függöny... Az egyik legjobban dotált és leglátogatottabb olasz színház a Teatro La Fenice szokatlan módon – nyilvánvalóan az esti Velencében unatkozó turistaáradat kiszolgálása miatt – három produkciót, a Szerelmi bájitalt, a Traviatát és a Normát felváltva játssza szeptemberben.

Bellini művének premierje 2015 tavaszán volt, most ugyanez a produkció új szereposztásban tért vissza. Rejtély, miért tűnt jó ötletnek Kara Walker, a negyvenöt éves afroamerikai képzőművésznő felkérése a Norma színrevitelére. A bel canto ékköve a legkevésbé sem tartozik azok közé a darabok közé, amik megfelelőek lennének egy műfajjal korábban sohasem próbálkozott alkotó első színházi kísérletének. A rendkívül statikus és intim darab, ahhoz, hogy ne fulladjon unalomba vagy közhelyparádévá, rendkívül precíz színészvezetést igényel. Ha Walker látványvilága ragadhatta meg a Fenice vezetőinek fantáziáját, tervezőként, nem pedig rendezőként kellett volna alkalmazni – ha mindenképpen ragaszkodnak az ötletükhöz. Amikor világszerte vallanak kudarcot operák színre-állításával színházi- és filmrendezők, mit lehet várni egy operaszínpad szabályait alapszintem sem ismerő képzőművésztől!? „Olaszországban senkit sem érdekel a rendezés, az a fontos, ki, hogyan énekel.” – hangzik a jól ismert közhely. Mégis vannak a színpadi létezésnek olyan elemi szabályai, amelyek be nem tartásai a legjobb esetben is közlekedési balesethez vezetnek.

 3ygsw1472117534.jpg

Kara Walker díszlete egyetlen elem, egy lefektetett, megmászható hatalmas fekete fej, s némi egyedi látványvilága által inspirált háttérvetítés. A szövegíró Felice Romani – noha egyik legjobb librettója a Norma – nyilvánvalóban egy percet sem vesződött az ókor történetének tanulmányozásával, druidái lehetnének akár egy elmaradott afrikai törzs tagjai, akár eszkimók, számára a koloritból egyetlen dolog volt fontos, az elnyomott csoport. Ha ma valaki valóban meg akarja rendezni Normát, nem kerülheti meg a problémakörét, hiszen az opera egy olyan vallási-etnikai kisebbségről szól, amelyik bármikor hajlandó lenne értelmetlen öngyilkos merényletekkel nekimenni egy őket alapvetően nem bántó nagyobb hatalomnak. Aki ma nem ismeri fel Bellini művében az égető aktualitást, nem él a lehetőséggel, hogy a kisebbség szemszögéből próbálja az opera által értelmezni napjaink terrorizmusát, feleslegesen veszi kézbe a Norma kottáját. A zenedráma másik szála, a szerelmi háromszög pedig olyan tökéletesen van megkomponálva, hogy lassan kétszáz évvel a keletkezése után is tökéletesen mainak hat. A Norma a reménytelenség operája. Az első perctől fogva kilátástalan a druidák és a főhősök élete. Az elkerülhetetlen szomorúság érzete lengi be az egész művet. Kara Walker, a rendező munkáját a díszlettervezőn kívül Kara Walker jelmeztervező nehezítette meg igazán. Míg Pollione és Flavio kosztümjét a közkedvelt Pampalini rajzfilmből kölcsönözte, Norma valamiféle mellcsúcsban végződő műbőr ruhában vonul, Oroveso kandurája fölött elegáns leopárdbőr vállravaló, fején valamelyik előkelő hotel előcsarnokából emelet váza néhány-tucat pávatollal, a férfikar egyik része Daland matrózainak kosztümjeiben feszít, míg a szerencsétlenebbek a Traviata Flóra báljának levetett spanyol ujjatlan női ruháiban, szőrös mellkassal parókákban pompáznak. Mindenki hülyén néz ki a színpadon és ennek köszönhetően rosszul is érzi magát. Használhatatlan díszlet, használhatatlan jelmezek. Mit tehet ezek után egy rendező? Magára hagyja az énekeseket, csináljanak, amit akarnak.

 3afjs1472214078.jpg

Ha egy színpadilag ennyire értelmetlen produkciónak nincs kimagasló zenei háttere, az előadás tökéletes unalomba fullad. Amennyiben nem állnak rendelkezésre kiváló, önálló gondolkodásra képes énekesek, a produkció halálra van ítélve. Hiszen amikor a 170 eurós csúcs-jegyárakért, elmegy valaki a Fenicébe – a színház vezetősége a japán turisták maradék életkedvét is elveszi azzal, hogy a szünetben nem kapcsolja fel teljesen a nézőtéri fényeket, hiába a San Marcón megvásárolt szelfibot, semmi sem látszik a tűz után visszaépített teremből a fotókon –, szeretne kapni valamit. A velencei zenekar több mint anyanyelvi szinten ismeri Bellini kottáját, Daniele Callegarinak nincs is több dolga, mint olykor csitítani a tempót és hangerőt.

 3qujy1472117338.jpg

A Norma Giuditta Pasta óta minden nagy szoprán álomszerepe. Mariella Devia három éve, 65 évesen (!) énekelte először, s azóta járja vele a világot. Maga a tény is több mint megbecsülendő, hogy egy ilyen korú művész ekkora terjedelmű és nehézségű főszerep megtanulására és torokba ültetésére vállalkozik. Mariella Devia azonban nem korához képest – hiszen, hogy a hangszalagok, izmok nem ereszkedtek meg önmagában biológiai csoda – hanem bármilyen mérce szerint is elképesztő pontossággal énekel, nyoma sincs a Gruberova-féle csúszkálásoknak, spórolásoknak, biztonsági megoldásoknak. Devia a szólamot nemcsak betanulta, birtokolja, a bel canto minden fantáziájával ékesíti, hanem érezhetően minden egyes kiénekelt hangra legalább háromféle technikai megoldást tud és az adott pillanatban dönti el, melyikkel örvendeztesse meg magát és közönségét. Mesteriskolát tart ínyenceknek. Az olasz szoprán sohasem volt sztár, „csak” lenyűgöző énekes, s miközben kortársai mára visszavonultak, míg ő ma is sorra énekli a Donizetti és Bellini főhősöket. Devia nem nagy színésznő, nem az átélés mestere, amit közvetített, elsősorban a vocén keresztül teszi. Normája egy fáradt, nemtelen lény, nem elhivatott főpapnő, még kevésbé anya. Viseli a sorsát, jóslatokat mond, amikben maga sem hisz, gyerekeket nevel, akikkel nincs érzelmi kapcsolata. Az ilyen nőket szokás megcsalni és elhagyni. Devia első Adalgisa kettősben enged fel először, ahogy a fiatal lány elmeséli szerelme történetét, felötlik benne, hogy egyszer régen neki is voltak érzelmei. Finom rebbenés az egész. Amikor kiderül, hogy gyermeki apja Adalgisa csábítója, nem a féltékenység vezérli, hanem a megszokás felborulásától való félelem. A vetélytárs lemondásán és barátságán csodálkozik, sohasem találkozott még ilyen érzelmekkel, ezért lelke mélyén nem is hisz bennük. Megölni sem a gyermekeit sem az apjukat nem tudná, mindenféle problémamegoldásra képtelen. Mariella Devia nem szép jelenség a színpadon, jelmezei, főleg magas partnerei mellett alacsonynak mutatják, arcán mára orra dominál és a színpadi festék ellenére meglátszik a kora. Mindez nem zavaró, de nem is megkerülhető tény. Ám abban a pillanatban, amint felismeri, hogy Norma számára egyetlen megoldás marad, Polline oldalán meghalni, az idős művésznő megszépül. Belső ragyogás lesz úrrá az arcán, eltűnik a kor, és egy gyönyörű légies fiatal lány áll a színpadon. Megszűnt körülötte a tér, a színpad fókuszát maga köré vonta, utolsó piano, világtól búcsúzó áriája nemcsak az alakítás, hanem az egyik utolsó nagy bel canto énekművész méltó névjegye is lett.

 3uazd1472117429.jpg

Noha Devia nem ideális partner a szó klasszikus értelmében, hiszen elsősorban magával van elfoglalva, jelenléte, muzikalitása és énektudása olyan biztos bázis, amire nyugodtan támaszkodatnak a kollégák. Adalgisa rosszabb, mint másodprimadonna szerep, hiszen Bellini sem áriával, sem a sorsa lezárásával nem ajándékozta meg, „mindössze” három gyönyörű kettőssel. Roxana Contantinescu világos mezzoszopránjának nem jelent gondot a szólam érzékeny megformálása. A sudár román énekesnő tud valamit, amit ma már kevesen: valódi tiszta naivát játszani. Napjainkra a Faust vagy az Otello szinte értelmezhetetlen lett, a Gretchen-Desdemona-féle lányok eltűntek a színpadról és az utcákról. Contantinescu mintha erről mit sem tudna, hatalmas szemekkel csodálkozik rá a világra, de emögött felsejlik olykor egy olyan asszony képe, aki, ha Rómába jutna, idővel Poppeaként suhanna a trón felé. Roberto Aronica nem tartozik a megbecsült tenoristák közé, a matéria nem különösebben szép, de magabiztosan bánik vele – ne feledjük, Polline belépője nagyságrendekkel kellemetlenebb és kényesebb feladat, mint Radames románca – muzikálisan és olykor meglepő vokális fantáziával énekel. Kara Walker valamiért angol lepkegyűjtőnek képzelte a római hadvezért, Aronica nem hagyta zavartatni magát, a sminkszobát is elkerülte, s bizonyára örült, hogy jelmeze legalább kényelmes. Irigyelhette is ezért az Orovesót éneklő Simon Lim, aki hatalmas amplitúdóval röcögtette fakó basszusát. Az Afrika-vadásszá avanzsált Flavio apró szerepében Antonello Ceron a nagy olasz comprimariók méltó utódjának bizonyult.

 clipboard01_1.jpg

A mind jobban szürkülő és érdektelenebbé váló operai világban egyre kevesebb olyan előadás születik, amit érdemes megnézni. Mariella Devia azok közé nagy énekesek közé tartozik, akit még élőben kell látni. Amit egykor megtanult és még átadni képes, ma már kevesen tudják. Máshogy énekel és gondolkozik az őt követő énekes generáció, Devia azonban még köztünk van, mint a nagy olasz bel canto kultúra egyik utolsó letéteményese. Hálásnak kell lenni azért, hogy még színpadra áll és megosztja művészetét a kíváncsiakkal.

Fotó: Teatro La Fenice, © Michele Crosera

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Mariella Devia Norma Vincenzo Bellini Teatro La Fenice Velence Roxana Contantinescu Roberto Aronica

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr711741013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (8) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Albert Pesendorfer (1) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (2) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (4) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (2) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A láng (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (15) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (14) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (240) Billy Budd (2) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (4) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (2) Claus Guth (2) Clémentine Margaine (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (11) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (3) Dorothea Röschmann (1) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (35) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (8) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georgy Vasiliev (2) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (2) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (42) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) Graham Vick (1) Gregory Kunde (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (5) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Huw Montague Rendall (2) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Juraj Valčuha (1) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (3) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (2) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (6) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (3) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc-André Dalbavie (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (3) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melancholie des Widerstands / Az ellenállás melankóliája (1) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (5) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olesya Golovneva (2) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (134) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper im Steinbruch St. Margarethen (1) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeo (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Ottorino Respighi (1) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (3) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (3) René Pape (3) Ricarda Merbeth (3) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (42) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (2) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (3) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (43) Staatsoper Berlin (7) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) Szilágyi Arabella (6) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (5) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Massimo Vincenzo Bellini (1) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (7) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (5) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása