Kovács János, a mesterművész

2016.08.16. 11:46 caruso_

8_1.jpg„Réges-régen, valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Micimackó egy erdőben élt, saját kunyhójában, Kovács János név alatt.
(Mi az, hogy Kovács János név alatt? - kérdezi Róbert Gida.
- Ezt úgy kell érteni, hogy ez a név állott az ajtaja fölött aranybetűkkel, és ő ott lakott.”- megfejthetetlen, miért éppen Kovács Jánosra ültette át Karinthy Milne Mr. Sanders-ét. Mindenesetre Róbert Gidához hasonlóan nekünk is el kell fogadnunk a tényt, hogy él Budán egy karmester, akinek ajtaján a fenti név díszeleg. Ám, hogy a barlangot valójában a fent nevezett úr, vagy a gyerekek egyik kedvenc mesealakja lakja, talán sosem fog kiderülni. Kegyetlen mesterség a karmesteré, hiszen már a bejövetele pillanatában minden eldől. Amikor Kovács János végighasít az árkon  - legyen szó akár egy ifjúsági Varázsfuvoláról, akár egy nagypénteki Parsifalról - egykor koboldokat idéző lobogó vörös (napjainkban inkább őszes és ritkuló) hajával önkéntelenül is elmosolyodik az ember: olyan valaki érkezik, akiből a megszállottság és a Zene sugárzik, akivel mindig biztonságban érezheti magát a néző és az előadó. Amikor pedig felemeli a pálcáját, bezáródik az áramkör, hátra lehet dőlni, s elsuttogni: „Kezdődjék a játék!”

Most, hogy Kovács János betöltötte a 65. életévét, mint Kossuth-díjas örökös tag az Operaház mesterművészeinek sorába léphet. Lassan ez az egyetlen kitüntetés hiányzott a karmester dicsőségfaláról, ami még kimaradt – Brezsnyevhez hasonlóan a Hős Város és a Hős Szovjet Anya címek –, azok begyűjtésére, lássuk be, nincs sok esélye. Kovács Jánost azonban Leonyid Iljiccsel ellentétben sohasem foglalkoztatták az efféle hívságok, ceremóniák és díjátadások. Talán még az előadás utáni tapsok sem igazán. Sokakkal ellentétben ugyanis metsző önkontrolljának és kikezdhetetlen fülének köszönhetően tisztán látja az adott est erényeit és hibáit, nem téveszti meg sem a kollégák vállveregetése, sem az egyre általánosabbá váló hisztérikus brávózás. A mérlegét önmagában vonja meg.

 kovacs_janos_foto_rozsa_zsuzsanna.jpg

Megfigyelhető egy magyar karmestervonal, melynek Erkel Sándor és Kerner István voltak az első képviselői (a sort Kovács János minden bizonnyal mesterével, Kórodi Andrással /egykori operaházi becenevén Gidával.../ folytatná). Képességeik alapján mindannyian építhettek volna nemzetközi karriert (ellentétben Richterrel, Ferencsikkel, vagy Fricsayval, akik ezt meg is tették), de ők inkább itthon maradtak, hogy hazájuk operakultúráját szolgálva estéről estére megpróbáljanak a provinciális rutinból ünnepet varázsolni. Ez persze jóval nagyobb munka, mint egy Koh-i-Noorrá csiszolt zenekar elé állni vagy a Staatsoper csillagait vezényelni. Ez a szélmalomharc nem kis elhivatottságot és hallatlan kötelességtudatot követel, ám ezekért cserébe egészen más léptékű sikerélményt ad. Ezek a dirigensek a magyar operakultúra szilárd bázisai, akiknek az elmúlt százharminc év világsztárok nélküli, honi erőkből kitaposott nagy előadásait köszönhetjük.

A karmester nem jólfésült frakkos úriember, hanem diktátor. Attól a pillanattól, hogy lemegy az árokba ő az egyszemélyes zenei felelőse az előadásnak, amelyben intésére akár több százan muzsikálhatnak. Kovács Jánosra azonban sokmindent lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy diktátor-alkat lenne. Ezt ő tudja magáról a legjobban és éppen e képesség hiánya miatt nem tartja magát nagy karmesternek. Nem tartja magát nagy karmesternek az a művész, aki négy évtizede, számtalan esetben kikezdhetetlen minőségben, több ezer előadást vezényelt Mozarttól a kottájukkal a kezükben izguló kortársakig. Szerény lenne Kovács János? Ahogy Sarastro mondja: „Több annál: Ember!” Ha pedig egy karmester inkább ember, mint diktátor, valóban felesleges a csillagokat ostromolnia, mert a saját lelke és lelkiismerete fogja elveszejteni az útvesztőben.

 kovacs2.jpg

Kovács Jánost többször kínálták meg különböző vezetői posztokkal. Egypár boldogtalan nyári nap erejéig a vihar még az Operaház főigazgatói székbe is belesodorta, noha mindig menekült az adminisztrációs terhek és a döntéskényszer elől. Hiába próbált szinte gyermeki naivitással vezetőként, muzsikustársként, vagy barátként sokaknak segíteni, mindenkin nem tudhatott. A kényszerű kudarc helyett nem szeretett volna mást, csak zenélni. Jól zenélni és lelkiismeretesen próbálni, akár reménytelen körülmények között is. Ritkán lehet meglesni egy karmestert felkészülés közben, s azt is kevesen tudják elképzelni, hogy egy koncertszerű Szokolay előadás egyévnyi szervezéssel, kottajavítással, tanulással járhat. Vezetői, bár nem mindig értették meg miképp lehetséges, hogy valaki nem vágyik semmiféle hatalomra, általában hagyták muzsikálni, feltárni Bartók és Wagner titkait, de előfordult, hogy deresedő fejét a Don Pasquale vagy a Sylvia vezérkönyvébe nyomták. Olyankor – mi mást tehetett volna? – azokat gyomlálta ki. Noha hivatalosan sohasem tanított, mindenki tanulhatott tőle korrepeticiókon, zenekari és együttes próbákon. Szerencsére sokat értékelték és értékelik azt a kiapadhatatlan aranybányát, amelynek kincseiben szabadon merítkezhetnek, de persze akadt olyan is, aki nem érezte meg  a lehetőséget és inkább feljelentette a híresen szabad-szájú karmestert. Lelke rajta.

kovacs_janos_12_jpg.JPGKovács János az elmúlt években elvesztette azt a két embert, akik a legfontosabbak voltak számára, és akikkel együtt örülhetne, hogy papíron is mesterművésszé érett: az édesanyját, aki előadásait vigyázón ülte végig, és Sudlik Máriát, akivel összefonta sorsát. Ha igaz, hogy a karmesterek hetven év fölött kezdenek beérni, Kovács karnagy úr megnyugodhat, van még ideje feljutni a csúcsra. S hogy eközben ki lakja a budai barlangot, Kovács János vagy a Csekélyértelmű Medvebocs? Lehetséges volna, hogy a nem-diktátor titka az, hogy még él benne a gyerek, s mint Róbert Gida és Micimackó „... akárhová mentek, és akármi történik velük útközben, az Erdő végében, az Elvarázsolt Völgyben a kisfiú meg a medvéje mindig játszani fognak."

Fotó: Operaház Archívum, Éder Vera és Rózsa Zsuzsanna

Szólj hozzá!

Címkék: évforduló Operaház Kovács János

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr5510414246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (2) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (4) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (2) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (50) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (7) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (13) Bayerische Theaterakademie München (10) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (12) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (193) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (1) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (7) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (23) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (52) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (2) Franz Schubert (4) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (3) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (21) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (2) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (1) Ian Bostridge (2) idézet (45) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Holloway (1) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (8) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (27) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (2) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Dallapiccola (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (3) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (1) Operaház (119) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (8) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (7) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (11) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (17) Richard Wagner (39) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (1) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (3) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (2) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stéphane Degout (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (3) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (18) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (1) Théâtre Royal de la Monnaie (2) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (11) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása