Friedmann Mór, a Dohány utca első főkántora előbb a Bazilikával szemben, majd a zsinagóga közelében, a Károly körút 13-ban lakott. Az épület helyén ma nagy árkádos, klinkertéglás ház áll. Itt élt a házaspár – a feleség Goldmark Johanna, a zeneszerző testvére volt – és gyermekei: Henrietta (1858 - ?), Szidónia (1858 – 1920), Gizella (1860 – 1876), Sándor (1862 - ?), Arnold (1863 - ?), Lajos (1866.IV.16. – 1936) és Rudolf (1872 – 1918). Az öt idősebb testvérről nem találni adatokat, ám a két fiatal fiú kisebb-nagyobb nyomot hagyott operatörténetünkben. Az asszimiláció hatására mindketten divatos, magyar történelmi keresztnevet kaptak, egyiket az elkoptathatatlanul népszerű, Kossuth Lajos, másikat a várva várt trónörökös, Rudolf után nevezték el. Folytatva apjuk beilleszkedési törekvését, amire művészi pályára léptek, megszabadultak a gyakori és zsidós hangzású Friedmann vezetéknévtől, és az igazán ősi Kárpáthra (gyakran Kárpátnak írtál) cserélték. Keresztnevüket is megváltoztatták, Lajos Ludwigként lett világhírű, Rudolf pedig Rezsőként került a színlapra.
A legifjabb fiú valószínűleg apja és bátyja hatására lett énekes. Mestereiről nem tudunk, az Operaház énekkarába alig tizenkilenc évesen vették fel,. Kerek hat éven keresztül énekelt a kórusban, mígnem 1897-ben magánénekesi kinevezést kapott. Majdnem haláláig a színház egyik legtöbbet foglalkoztatott tagja maradt. A kor legkiválóbb forrása, Schöpflin Aladár négykötetes Színházművészeti lexikonja igen szűkszavúan emlékezik meg róla: „1891 október 1 óta /valójában január 1./ működött az Operánál, hol mint segédénekes igen hasznavehető és megbízható. tagot ismerték. Erős basszus hangja, hatalmas termete volt. Megh. 1918. január 27-én /valójában június 26./. A szócikk rövidségének tagadhatatlan oka, hogy Kárpáth Rezső nem lehetett jó énekes. Hiába volt az Operaház stabil tagja évtizedeken keresztül, nagyobb szerepeket még beugrással sem kapott abban az időben, amikor a színház igen kevés magánénekessel játszott igen sok és sokféle darabot. Énekelte a Második foglyot a Fidelióban, Rozgonyi a Hunyadi Lászlóban, az Udvarmestert a Bánk bánban, Reinmart a Tannhäuserben. Rész vett számos magyarországi bemutatóban, ő volt az első hazai Őrmester (Manon Lescaut), Öreg szolga (Elektra), II. katona (Salome) és Rendőrbiztos (A rózsalovag). Egyetlen fotója is Richard Strauss operájából maradt ránk. Kárpáth Rezsőt 1918 nyarán a Kozma utcában temették el, sírját ősszel nem sikerült megtalálni.
Gustav Mahler 1888. október 1-én kezdte meg végül szűkre sikeredett budapesti működését. Egyik első munkája volt A bűvös vadász felfrissítése teljesen új szereposztással. Ekkoriban a heti két alkalommal az Operaház a Várszínházban is tartott előadásokat. A sztárok nem szívesen rándultak át Budára, de a karmelita kolostorból átalakított már akkor is régimódinak számító kis épület kiváló gyakorlóterepnek bizonyult a pályakezdő művészeknek. Számos énekest itt próbáltak ki nagyobb szerepekben, s csak utána engedték őket a Sugár úti palota színpadára. A bűvös vadász rövid ám igen fontos Remetéjeként november 16-án Kárpáth Lajos lépett színre. Kritika nem maradt ránk az estéről, de a tények azt igazolják, hogy a 22 éves, pályakezdő basszista nem arathatott nagy sikert (Kárpáth korábban két éven keresztül a legendás bécsi kórus, a Wiener Männergesang-Verein tagja volt, s az együttessel Amerikába is eljutott, s a turnén kisebb szerepeket is énekelt). Október 18-án szerződtette őt Mahler és november 30-én már nem volt az Operaház tagja. E rövid másfél hónap alatt egyetlenegyszer léphetett színpadra. Annyi bizonyos, hogy nem haraggal váltak el, ugyanis nem sokkal később Mahler egyik segítője lett, amikor a komponista 1897-ben ringbe szállt a bécsi Hofoper igazgatói székéért.
A színpadi kudarc után Kárpáth lemondott a színpadi ábrándokról és tollat ragadott. Előbb Diósy Béla mellett a Neues Pester Journal majd, 1894-ben Bécsben a Neues Wiener Tageblatt zenekritikusa lett. Egészen 1921-ig a tekintélyes lapnál maradt, miközben 1914 és 1917 között a Merkert is szerkesztette. Ekkor már régóta önálló intézmény, aki megengedheti magának a szabadúszó létet. 1922-ben az oktatási minisztérium tanácsadója lesz, s nem sokkal később professzori címet kap és államtanácsossá nevezték ki Friedmann kántor fiát. Ausztria zeneéletének egyik rettegve tisztelt kulcsfigurája olyan Bécs zeneéletét ma is meghatározó intézmények létrejöttét támogatta, mint a Konzervatórium, a Konzerthaus és a Volksoper. Karpath világhírű művészek barátságával büszkélkedhetett, Mahler mellett Brahms, Mascagni, Puccini, d’Albert vagy Felix Mottl, Hans Richter és Nikisch Artúr is jó ismerősei voltak. Eközben élesen kritizálta a feltörekvő ifjakat, Schönberget, Berget és Schrekert. Ludwig Karpath nemcsak bejáratos volt a bayreuthi szentélybe Cosima és Siegfried Wagnerhez, hanem több könyvének is lett tárgya a zenészcsalád. A zsidó származású tollforgatónak Richard Strauss, Hofoper igazgatóként ajánlotta a Tejszínhab (Schlagrobes) című 1924-ben bemutatott gyengécske balettjét.
Eugen d'Albert által megcímzett boríték
Különös figura lehetett Ludwig Karpath tanácsos. Fotóiból olyasmi erő árad, mint Murnau némafilmjeinek rettegett gonosztevőiből Igazi kritikus arc! Miközben Bécs zeneéletének szálait szövögette évtizedeken keresztül híres gurman volt. Két szakácskönyvet is megjelentetett, az egyiket Kalbsschnitzel „Casa Mahler” címmel néhány éve ismét kiadták, mint a Monarchia különböző népeinek jellegzetes receptgyűjteményét. Ha Friedmann Mór hatalmas utat tett meg a kicsi szülőfalujától a Dohány utcáig, ugyanez mondható el a gyermektelen Lajos fiáról is. Mindketten szerencsés korban éltek – és szerencsés korban haltak meg. Ludwig Karpath mindössze 60 évesen, 1936. szeptember 8-án, fél évvel az Anschluss után. A Zentralfriedhofban díszsírhelyet kapott, melyet mára szépen befutott a borostyán.
