A Magyar Állami Operaház gazdagon dekorált belső terei között is kitűnik a büféterem - korabeli elnevezéssel első emeleti foyer vagy társalgó - díszítettsége. A mennyezeten lévő id. Vastagh György (1834-1922) által készített három szekkó – a helyiség funkciójához illeszkedően - Bacchus születését, neveltetését és diadalmenetét ábrázolja. A művésznek ez volt az első falképmegbízása, ugyanúgy, ahogy az oldalfalak dekorációjával megbízott Feszty Árpádnak (1856-1914) is. Az ő alkotásainak születése és szellemi fogantatása igen érdekes, így érdemes alaposabban megvizsgálni őket.
Feszty Árpád 1882-ban kapott megbízást arra, hogy a büféterem oldalfalát öt –Bacchus történeteit ábrázoló - szekkóval díszítse. Az Operaház építési bizottsága a képek hátterének megfelelő megalkotásához szükségesnek érezte, hogy a művész „antik tájakat” tanulmányozzon, így 1883 elején Itáliába küldte a festőt. Itt Feszty számtalan vázlatot készített és az eredeti koncepciót is megváltoztatta, valamint úgy döntött, hogy kilenc falképet készít az eredetileg terve vett öt helyett.
1883 nyarának elején tért haza és hamarosan elkezdett dolgozni a büféteremben – elsőként a lépcsőház felőli falon lévő műveket kivitelezte. Az alkotások a különböző természetben hallható hangokat – pl. vízcsobogás, nádsusogás, tengermorajlás, viharzúgás, madárdal – jelenítik meg, melyek a zene születésének első forrásaiként szolgáltak.
A középsőn a pánsípon játszó Pán látható, aki pásztoristen volt – mégpedig Árkádiában – a múzsák, a művészetek istennőinek hazájában. Egy mítosz szerint szerelmes lett egy Szürinx nevű nimfába, aki azonban az isten közeledésére náddá változott, melyből Pán így csak hangszert tudott készíteni - az első zeneszerszámot. Emiatt került ez a jelenet került az büfétermi falképciklus központjába. Pán mögött a taorminai görög színház romjai kerültek ábrázolásra, mely épületmaradvány – tanulmányútja során írt leveleinek tanúsága szerint – lenyűgözte Fesztyt. Nemcsak ez a helyiség, hanem Szicília más tájai – főként sziklás tengerpartjai is megragadták a festő képzeletét, így az itt készült vázlatok felhasználásával készültek a büféterem falképeinek tájhátterei.
Az egyik legérdekesebb alkotás - a Múzsák táncát ábrázoló szekkó, melyen egy táncoló nőalakokat megleső meztelen fiatalember látható a kép előterében. Ennek az ábrázolásnak az irodalmi forrása Hésziodosz Istenek születése című műve, melynek bevezetőjében a múzsák felvilágosítják a tudatlan pásztorfiút, hogy az életben az evésnél és ivásnál magasabb rendű, szellemi örömök is léteznek. Mivel a büféteremben található a mű, így a szemlélőnek is arra hívja fel figyelmét, hogy a testi örömöknél a képzőművészet és a zene csodái jóval magasabb rangú élvezetet nyújtanak.
További érdekesség, hogy az eredetileg elkészült kilenc falkép közül az ablakok mellett elhelyezkedő öt még a XIX. század végén beázás következtében szinte teljesen tönkrement és másik festővel (Újváry Ignáccal) állíttatták helyre. Pontosabban inkább újrafestették, ugyanis az ekkor alkotott kompozíciók nem követik Feszty eredeti alkotásainak megformálását – mindössze témájuk azonos. Csupán egy 1886-ban megjelent újságcikkben szereplő három fametszetes illusztráció alapján alkothatunk képet a megsemmisült művekről.
A megmaradt négy falkép azonban így is jelentős a magyar művészet szempontjából – többek között azért is, mert a kevés hazai preszimbolista alkotás közé tartozik. Feszty Árpádra nagy hatással volt Arnold Böcklin, svájci festő, aki a szimbolizmus egyik előfutárának tekinthető. Az operaházi falképeken feltűnő témák és kompozíciók Böcklin alkotásait idézik – így a szürinxen játszó Pán, a madárdalt hallgató faun, illetve a viharos tenger melletti sziklán álló nőalak.
Feszty Árpád kimagasló tehetségének bizonyítéka a magyar művészetben előzmények nélkül álló tematikájú, összetett szimbolikájú, kiváló kvalitású képekből álló szekkósorozat elkészítése, mely töredékes állapotában is a magyar festészet egyik kiemelkedő alkotása.
Görbe Márk - művészettörténész, festményszakértő