A Pesten igen népszerű Richard Wagner zenederámái közül a Trisztán és Izolda, meglepően késő, csak 1901 novemberében került az Operaház színpadára. A gondosan előkészített produkciót Kerner István vezényelte és Alszeghy Kálmán rendezte. A címszereplő párt Karel Burian és Vasquez Italia énekelték, teljesítményükről a gyakran fanyalgó pesti kritika egyértelmű csodálattal ír. Ám a főpróbáról a Pesti Napló nem feltétlenül tisztelettel emlékezett meg…
A főpróbák látogatóit nagy örömmel töltötte el az a reform, hogy az Operaház Trisztán és Izolda főpróbáját tizenegy óra helyett féltíz órára tűzte ki. – Bravó! – mondogatták – így legalább idején ebédelhetünk. Lám akárhogy szidják is az Opera vezetőségét, mégis van benne érzék a gyakorlati dolgok iránt! A közönség tehát a könnyű reggeli kávéval kibélelve leült – klasszikus zenét élvezni. Megjegyezzük, hogy amikor Wagner ezt a darabot írta, így gondolkozhatott: - Ezek az anti-wagneristák folyton szidnak, pedig még nem is hallották az igazi Wagnert. Nohát majd írok én nekik valamit, hogy legalább legyen mit szidniok!
Az óramutató a déli tizenkettő felé hajlott, amikor az első felvonásra ráborult a függöny. A karmester félig aléltan hanyatlott vissza a székébe. A trombitások záporpróbát rögtönöztek a trombitáikkal, a közönség soraiból pedig néhány sápadt alak imbolygó léptekkel vánszorgott a kijárás felé… Kezdődöütt a második felvonás. Az egyik énekes kénytelen volt markírozni a szerepét, mert a közelgő éhtifusz szimptómáit érezte, a közönség pedig izzó tekintettel tapadt az elsősorbeli urhölgyre, aki előbb óvatosan körülnézett, aztán fölhajtotta a pöttyös fátyolát és beléharapott egy sóskiflibe. Délután három órakor véget ért a második felvonás és a közönség összeszedve minden erejét, kimenekült, hogy valami harapnivalóval mulassz el aléltságát.
Csak a harmadik sorban állott szilárdan, mint az őserdők tölgye, összefont karokkal egy zordonarcu férfiú. Elszántan összeszorította ajkait és némán, panaszhang nélkül, rohamosan fogyva, de törve nem, várta be a harmadik felvonást, amelynek félnégy órakor volt vége. Ez a férfiu sportkörökben általánosan ismert alak. Egy ízben hordóban legurult a Niagara-zuhataggal, gyalog átvándorolt a Szaharán, harcolt a lázadó szudániak ellen, kétszer volt sárgaláza Brazíliában és egy alkalommal egy törött hajó roncsairól úszva menekült a Csendes-oceán egy lakatlan szigetére… Nem csoda, hogy végig kibírta a főpróbát.
1901. november 27., Pesti Napló
A cikket az eredeti helyesírás megtartásával közöljük.
