Jó kétszáz éve jött divatba az elmúlt idők művészeti alkotásainak múzeumokban való gyűjtése. Aztán egyre több dolog - még a mindennapi használati tárgyak is - jutott hasonló sorsa. Lassan mindent megpróbálunk mániákusan megőrizni, akár van értelmük, akár nem. Pedig a tárgyak egykori jelentéstartalmuktól megfosztva korántsem árulnak el annyit magukról, mint azt feltételeznénk. Egy adott korról jóval beszédesebbek például az írásban rögzített visszaemlékezések. Nagy és kis emberek papírra vetett sorai arról, hogy számukra mi volt fontos egykor, ők hogyan látták a világot. Ezekből a sokszor apró részletekből sokkal közelebb kerülhetünk egy adott korhoz, mintha tárgyak halmazát nézegetnénk. Például Bourgogne strázsamester emlékezései az oroszországi hadjáratról sokkal beszédesebbek, mint a Musée de l'Armée bármelyik Napóleon kiállítása. Egy bizonyos életkor felett, ha az illető agya friss, szinte kötelező lenne kikérdezni az idős embereket az életükről, tapasztalataikról.
A Scolar Kiadó nagyszerűen időzítette az Észbontó élet című kötet megjelenésesét. Ha az ember olvasásra szánja el magát a nyáron, kevés hasonlóan kellemesen olvasmányos, de mégis tartalmas életrajzot talál mostanában a könyvpiacon. A kilencven év felt járó Kövesdy Pál élete valóban olyan regényes történet, melyet érdemes volt megírni. Rendkívüli élet? A cím és a könyv ezt sugallja, a végső tapasztalat kicsit mást. Egy különleges sors helyett inkább a 20. századról kapunk találó és személyes lenyomatot. Olyan élethelyzeteket, amikre ma szinte kívülállóként csodálkozunk rá, s amik nyolcvan-hatvan-negyven éve maguk voltak a mindennapi valóság. Pont attól hiteles Kövesdy Pál élettörténete, hogy szinte szenvtelen hangon, természetesen mesél olyan dolgokról, mint a halálvagonból való szökés, a málenkij robot, vagy a festményekkel való mindennapi házalás. Noha ezek ma végtelenül távolinak tűnnek számunkra, az előttünk járó generáció megélte őket. Kövesdy végigélte a 20. század majd minden sorsfordító pillanatát. Zsidó származása miatt bujkálnia kellett, többször deportálták, a háború utáni Pesten sem igazán érezte otthon magát, ezért 56-ban disszidált. Eredeti szakmáját Amerikában feladni kényszerült és egészen új terepen - a festmény-bizniszben - próbál szerencsét a „korlátlan lehetőségek hazájában”. A legendákkal ellentétben odaát sem egyszerű boldogulni, igen kevés honfitársunkból lett Teller Ede vagy Soros György. Kövesdy hosszú éveken át volt utazó ügynök, míg végre saját kis galériát tudott nyitni New Yorkban. Életcéljául tűzte ki a magyar avantgárd festészet amerikai népszerűsítését. Hogy Kádár Béla vagy Scheiber Hugó neve valamennyire ismert lett az Újvilágban, az jórészt Kövesdy Pálnak köszönhető. Ha ezek után a kalandok után happy end-et várunk, beérkezett, boldog nyugdíjas évek egy hatalmas New York-i lakásban, csalódunk. A jeles galériatulajdonos néhány éve visszaköltözött Pestre, és itt él köztünk.
Kövesdy Pál életének van még egy fejezete, amiről nem szóltunk. Nevét ugyan kevesen ismerik kevesen itthon, de a könyv számunkra legizgalmasabb része mégis azokról az évekről szól, melyeket az Operaházban töltött. A galériatulajdonos ugyanis eredetileg énekesnek készült. Tanulmányaiba közbeszólt a háború, de utána az énekkarban kötött ki. Ő maga ezt érezhetően kevesellte, vokális képességeit felvételek híján azonban nem ellenőrizhetjük. Viszont egészen speciális aspektusból figyelhette a színház munkáját. Igen érdekes adalékokat tudhatunk meg olyan legendás személyiségekről, mint Tóth Aladár vagy Mikó András. Már csak ezért is érdemes elolvasni a könyvet, melyet Bánó András írt. Aki meglepő módon, majd félévszázados újságírói múlttal a háta mögött – gyerekként lett az Ifjú Zenebarát című egykori periodika kölyökriportere – csak most jelentkezik első kötetével. Kövesdy Pál élete nagyszerű alapanyag, melyet számtalan beszélgetés alkalmából mesélt el Bánó Andrásnak. Noha az életrajz első szám első személyben íródott, végig érezni lehet Bánó jellegzetes, szellemes stílusát. Talán egyedül a cím, Észbontó élet sikerült kicsit harsányra. Kövesdy Pál élete nem észbontó, „mindössze” egy izgalmas 20. századi sors.
