Egy fesztivál rangját nagyrészben a kora határozza meg. Fontos, hogy mikor alapították, illetve, hogy mióta működik folyamatosan. Ha így nézzük Európa három legelőkelőbb fesztiválja időrendben: a bayreuthi, a veronai és a salzburgi. A két német nyelvterületen fekvő ünnepi játék keletkezésüktől a mai napig igen erős befolyással bír a nemzetközi operaéletre. Ami ott történik, mindig hangsúlyos és sokszor útmutató is a jövőre nézve. Verona aranykora hangnagybirtokosok - Callasok, de Monacók, Bergonzik – eltűnésével leáldozott, mára turista-attrakcióként funkcionál. A nyári fesztiválok feladata nyilvánvalóan különbözik a színházakétól. Az elsődleges feladat ritkábban a tökéletes színpadi-zenei megvalósítás, gyakrabban a népünnepély-jellegre tolódik át a hangsúly. De valljuk be, a közönség egy forró júliusi estén sokkal inkább egyszerűen hátradőlve élvezni szereti a szép látványt és az andalító melódiákat, mint gondolkodni.
Az osztrák Wolfgang Werner sok évig cirkuszoknál kereste a kenyerét, – a legenda szerint oroszlánszelídítő volt – de lassan két évtizede felhagyott a vándorélettel és egy másfajta kalandba vágta fejszéjét. Operafesztivált akart létrehozni. Hosszas keresés után találta meg a helyszínt, mely felgyújtotta a fantáziáját. Egy elhagyott romai kori kőbánya a Fertő tó partján ideálisnak bizonyult. (Ahogy „fedett testvérében”, a hegy másik oldalán lévő Fertőrákosi barlangban is tartanak nyaranként előadásokat.) Bécstől és Pozsonytól hetven, Soprontól mindössze húsz kilométer távolságba fekszik. St. Margarethen egy pici falu, de ott van mellette a Fertő tó egyik központja, Ruszt és az operett-fesztiváljáról elhíresült Mörbisch is. A kőfejtőből kialakított színpadon 1996-ban játszottak először operát, a látványos ókori helyszínre kiválóan alkalmas Nabuccót. Werner úr már a kezdetekkor sem törekedett nagy repertoárra. Minden évben egyetlen darabot játszat a fél hegyet beborító díszletben, több mint két hónapon keresztül, csütörtöktől vasárnapig. Nem hív világsztárokat, elsősorban osztrák, illetve a környező országokban - így hazánkban is - élő művészeket foglalkoztat. S csodák csodája a fesztivál szinte azonnal gyorsan sikeres lett. Buszokkal jöttek a közeli fővárosokból, a nyaralók is örültek a plusz kultúr-programnak. Az évek során passiójátékok mellett színre vitték az Aidát, a Carment, A varázsfuvolát, az Otellót, a Turandotot, a Traviatát és a Don Giovannit. Werner úr azonban nem elégedett meg a kezdeti sikerekkel, 2006-ban és 2007-ben átépítette birodalmát. Szépséges, modern és a térbe tökéletesen illeszkedő betonbejáratot és lejáratot építettet, kibővítette a nézőteret, így 4600 vendéget tud esténkét fogadni. A gyerekek kaptak egy külön kamaraoperát, ahol délutánonként olyan számukra készült előadásokon keresztül barátkozhatnak a műfajjal, mint a Jancsi és Juliska, vagy a Max és Móric. Évről évre koncerteket is rendez világsztárok részre, fellépett Jessey Norman, Montserrat Caballé, Elina Garanca, illetve a könnyebb műfajból Udo Jürgens, Paolo Conte, Christina Stürmer, Leonard Cohen vagy Norah Jones.
Rigoletto, 2009
De St. Margarithen mégsem ettől speciális hely. Ha rászánjuk magunk az utazásra, érdemes időben érkezni az előadásra, ugyanis a hatalmas füves parkolóból még távol a cél. Hosszú út vezet le a tetthelyre, mely alatt megcsodálhatja az ember, hogy kétezer éve mekkora erőfeszítések árán vájhattak ki egy fél hegyet. A völgybe érve elénk tárul Werner úr csapdája: ugyanis nem csak zenét hallgatni invitálja a nagyérdeműt, hanem a gyomrunkra is legalább akkora körültekintéssel gondol. Környékbeli termelők árulják kiváló fehérboraikat, sül a kolbász, de egy exkluzív teraszos vendéglő is várja az úri közönséget. Minden itt kapható, amit csak az ember el tud képzelni, a fesztivál logójával ellátott esernyőjétől a korábbi nyarak előadás-felvételein át a magas sarkú cipőkre való sarokvédőkig. Egyetlen ellensége lehet a szabadtéri programnak, az eső. Ekkora nézőteret és színpadot lefedni lehetetlen. Ellenben a zenekart (és olykor a kórus is) az árok helyett száműzni lehet egy közeli sátorba, így bármilyen vihar tombolhat kint. A hangosítás természetesen tökéletes, így nem zavaró, hogy nem egy helyről jön a hang.
Háromszor volt szerencsém St. Margarithenben előadást nézni. Egyik sem tartozik a maradandó színházi-zenei élményeim közé, ennek ellenére mindegyik nagyon kellemes volt. Először tíz éve az Otellót láttam, aminek legfőbb érdekessége az volt, hogy előadás előtt kisétált a kilencven-egynéhány éves Marcell Prawy, az osztrák operaélet legendás mindentudója és egy húsz perces előadást rögtönzött mindenki csodálatára. 2008-ban a Traviatát adták. Ekkor a párizsi Nagyopera másolatát használták díszletként, melyet képeskönyvként nyitogattak, hogy feltáruljon a híres páholysor. Sok értelme az ötletnek nincs, de látványosságnak elsőrangú. A legemlékezetesebb jelenet mégis az volt, akkor a második felvonás elején Alfréd panaszkodik, a rendezés szerint épp vidéken időző Grenvil doktornak. Egy heves szélroham két-három méterrel odébb sodorta a Violetta nyári lakának kandallóját. Erre az orvost éneklő rutinos bécsi róka, Janusz Monarcha kedélyesen rámutatott a vándor szobadíszre. Három éve a Rigolettót adták, a fél Mantovát felépítve a színpadra. Ha megszakadok sem jut eszembe más a produkcióról.
Traviata, 2008
Idén ismét a népszerű Carment játsszák, több szereposztásban. A karmesterek között Szennai Kálmán is szerepel, magyar táncosok is ropják az ál-spanyol táncokat. Ha a közelben járunk, mindenképpen érdemes megnézni az előadást, a szó klasszikus értelmében vett cirkuszként minden bizonnyal elsőrangú lesz.
A fesztivál honlapja megtekinthető: itt!