Száz évvel ezelőtt, 1912. április 22-én született az általunk megismerhető világ talán legcsodálatosabb altja, Kathleen Ferrier. Ha valakire igaz, hogy egyedi és ismételhetetlen a művészete, rá nyugodt szívvel mondhatjuk. Különös tünemény volt az énekművészet egén. Rövid életrajza nem bővelkedik izgalmas fordulatokban, sőt.

Egy észak-angol városban született, egy tanár lányaként. Hogy pénzt keressen, már tizennégy éves korában dolgozni kezdett, telefonközpontos lett. Szigorú édesanyja ragaszkodott – jó polgári szokásként – a zongoraleckékhez, s Kathleen tizenhét éves korára már amatőrként koncertezett. Korán férjhez ment, de a házassága nem sikerült. Mint később írta egyvalamiért volt hálás az urának, amikor 1937-ben a Carlisle Festival előtt egy pennyben fogadtak, hogy az asszony nem mert fellépni rajta. Kathleen megnyerte a fogadást, mert nem csak zongoristaként mutatkozott be, hanem egy angol dalt is elénekelt. Ettől kezdve lépett fel hivatásos énekesnőként is kisebb helyeken. Furcsa módon a hangját is csak ezután kezdte el képeztetni. 1942-ben költözött Londonba, hátha ott felfigyelnek rá. Első koncertjén a Nemzeti Galériában, ahol német szerzők dalait énekelte, Roy Henderson is hallotta, s pártfogásába vette az asszonyt. A híres angol bariton később azt állította, hogy Ferrier hangja már ekkor is csodálatos volt csak egy kicsit kellett csiszolni rajta. Oratórium szólistaként 1943-ban mutatkozott be a Westminster Apátságban Händel Messiásának alt-szólójában. A közönség soraiban ott ült egy fiatal angol zeneszerző is, Benjamin Britten. Nem feledkezett meg az énekesnőről, számára komponálta a Lukrécia meggyalázása című operájának címszerepét, melyet mát a háború után mutattak be a Glydebourne-i Fesztiválon. A következő nyáron egy másik azóta híressé vált fesztivál kezdte meg működését, az Edinburgh-i. Ferrier itt a Bécsi Filharmonikusokkal léphetett fel, Bruno Walter vezényletével. Mahler Dal a földről című művét adták, s az idős karmester beleszeretett az énekesnő hangjában. Sorra hívta meg őt az akkoriban szinte ismeretlen Mahler műveinek megszólaltatására, szerte Európába és Amerikába, lemezre is vele rögzítette a Dalt és a Gyermekgyászdalokat, sőt szólókoncertjein zongorakísérőként is fellépett az énekesnővel. Ferrier repertoárján ugyanis azonos arányban voltak megtalálhatók az oratóriumok, Mahler szimfonikus dalai, a német és az angol dalok, ugyanis szülőföldje rég elfeledett énekeit is szívesen adta elő. Szárnyalt a karrier – gondolhatnánk, de 1952-ben mellrákot diagnosztizáltak a negyven éves asszonynál. Műtét és némi kihagyás után a Covent Gardenben áll újra a közönsége elé, Gluck Orfeuszát énekelte. A betegség erősebbnek bizonyult és 1953 októberében diadalmaskodott a test fölött. Halála előtt napra pontosan egy évvel rögzített egy Bach - Handel albumot. Tudnia kellett, hogy mennyire esélytelen a gyógyulás. A hivatásába menekült, úgy énekelt, mint aki tudja, hogy ezekkel az áriákkal nyomot hagyhat maga után. Sikerült.

Egy sikeresen induló tragikusan félbeszakadt pálya. Ennyi? Nem lehet, hiszen Kathleen Ferrier maximum tíz színpadon töltött éve alatt többet kapunk tőle, – még mi is, a késői utódok – mint befejezett életművek százaitól. Ha őt hallgatjuk, felvételeit nem ette meg az idő. Ma is ugyanazt meséli, mint évtizedekkel ezelőtt. Ma is etalon, sőt annál sokkal több. Páratlan hit és tisztaság sugárzik belőlük. Honnan hozhatta Ferrier ezt a megrendíthetetlen Istenbe vetett bizalmat? Sosem fogunk rá választ kapni. Nem volt hangvirtuóz, abban az értelemben, ahogy ma Cecilia Bartoli az, de szépséges altját mindig tökéletesen uralta. Nem is kommunikált úgy a közönségével. Egyszerűen csak énekelt. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mit egyszerűen csak hallgatni és hálásnak lenni, hogy hallgathatjuk.

Bruno Walter így emlékezett kedvenc énekesnőjére: „Azóta Mahler Dal a földről című művére nem tudok úgy gondolni, hogy ne látnám Kathleent magam előtt, hogy ne hallanám egyedülállóan szép hangját, és ne lebegne előttem arckifejezésének ünnepélyes átváltozása. Az én számomra ő és a búcsúnak ez a szimfóniája örökre összetartozik.”