Az, hogy Bartók műve a legismertebb magyar opera, vitathatatlan tény. Valaha ugyan meghódította a világot Goldmark Sába királynője, de az 1930-as évek irtó hadjáratát már nem élte túl. Ligeti Le Grand Macabre-ját sok helyen játsszák, és Eötvös Péter is szinte évről évre kapja a rangos színházaktól a megbízásokat új operákra, a Kékszakállút eddig semminek sem sikerült kiszorítani. Ez a negyvenes évek óta Pesten sincs másképp, előadásszámban a magyar művek közül csak a Bánk bán, a Hunyadi László és a János vitéz előzi meg.
A kékszakállú herceg vára bemutatója 1918-ban volt az Operaházban. Az előadást Zádor Dezső rendezte, díszleteit és jelmezeit Bartók egyik legelkötelezettebb híve, a színház akkori vezetője, gróf Bánffy Miklós tervezte, s ahogy másfélévvel korábban A fából faragott királyfi reprízét is, az olasz Egisto Tango vezényelte. A Herceget a pályakezdő Kálmán Oszkár, Juditot Haselbeck Olga énekelte. A Regös monológját szintén egy ifjú művész, Palló Imre szavalta. A mű ekkor leginkább a vájtfülű kritikusoknak tetszett, és mindössze nyolc előadás után mintegy két évtizedre a feledés homályába merült. Márkus László, a méltatlanul keveset emlegetett igazgató érdeme, hogy 1936-ban ismét elővette az operát. Nádasdy Kálmán egyik első rendezése volt a produkció, Oláh Gusztáv a maga korában bámulatosan modernnek ható látványvilágában. A karmesteri pultnál ismét egy olasz állt, Sergio Failoni, ekkor mutatkozott be Székely Mihály és Némethy Ella. Nem sokkal a premier után az egyik előadást leadta a Magyar Rádió, az adást rögzítette saját lemezvágó gépén Babits felesége, Török Sophie, így ez a kultúrtörténeti ritkaság – az egyetlen háború előtti teljes operafelvétel – ma is meghallgatható. A mű, ha nem is sokszor, de évente pár alkalommal rendszeresen felcsendült innentől kezdve az Operaházban. Sohasem fog kiderülni, hogy Bartók a II. világháború után visszatért volna Magyarországra, vagy sem. Az 1945 szeptemberében elhunyt zeneszerzőt a korabeli kultúrpolitika a németek áldozataként kanonizálta, elfeledve, hogy disszidálásának okai nem kizárólag a nácik voltak, sokkal inkább saját hazájában veszítette el bizalmát. Három színpadi műve az Operaház állandó repertoárdarabja lett – igaz, hogy A csodálatos mandarin csak 1956-ban, Harangozó Gyula a műhöz méltó koreográfiájában nyerte el méltó helyét és formáját. Palánkay Klára 1947-ben debütált ikonikus szerepében, 1948-ban Oláh Gusztáv új, jóval konzervatívabb díszletet tervezett a produkcióhoz és a rendezést is magára vállalta, Failoni helyett Ferencsik János, majd Lukács Miklós állt a karmesteri pultnál. Kálmán Oszkár 30 évvel az ősbemutató után még kétszer elénekelte a Herceget, majd Fodor János vette át tőle a szerepet, Juditként Eszenyi Irma és Delly Rózsi mutatkozott be.
Az 1936-os felújítás résztvevői: Nádasdy Kálmán, Székely Mihály, Oláh Gusztáv, Bartók Béla, Némethy Ella és Sergio Failoni
Nádasdy Kálmán 1959-ben átrendezte a művet – ez volt az utolsó előtti munkája – a maga korában igen merész módon szinte díszletek nélkül, a vár ornamentikájának megőrzésével, függönyökkel és pusztán fényhatásokkal érzékeltette a teret és a történést. A Ferencsik János által vezényelt felújítás főszerepeit még mindig Palánkay és Székely énekelték, utánuk állt be a Faragó András – Szőnyi Olga páros, később Szalma Ferenc, Ütő Endre, Eszenyi Irma és Kovács Eszter, karmesterként Kórodi András és Tóth Péter.
1970-ben állította színpadra Mikó András első Kékszakállúját. Pesten ez volt az első eset, hogy a Bartók három színpadi művet egy estén, összefüggő látványvilágban mutatták be. A balettek koreográfusa Seregi László volt, a díszleteket Forray Gábor, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. A két estén Kórodi András és Erdélyi Miklós vezényelt, Melis György és Kasza Katalin, valamint Ütő Endre és Szőnyi Olga keltette életre a szerepeket. Az előadást dirigálta később Lukács Miklós, énekelt benne Faragó András és Kovács Eszter is.
Az évek során a Bartók-opusok váltak az ország egyik kulturális valutájává, így az Operaház együttese fél Európát bejárta velük. 1971 júniusában megfordult a helyzet: a poznani színház hozta Pestre a saját Kékszakállú előadását.
Bartók születésének 100. évfordulója alkalmából, 1981-ben került sor A kékszakállú herceg vára újabb felújítására, ismét Mikó András rendezésében, ezúttal az Erkel Színházban, ugyanis az Operaházat éppen renoválták. Ezúttal is együtt mutatták be Bartók három színpadi művét, a két balett koreográfusa Seregi László volt. Ehhez a produkcióhoz készültek Forray Gábor cseppkőbarlangot idéző igen könnyen kezelhető díszletei. Ferencsik János és Lukács Ervin vezényleték a felújítást, Melis György és Begányi Ferenc énekelték a Herceget, Mészöly Katalin és Takács Klára Juditot. Az előadás majd két évtizeden át futott, 1984-től az Operaházban. A három színpadi mű ismét szétvált, a Kékszakállúval leggyakrabban Varja János Mario és a varázsló című egyfelvonásosa került színre. Számos karmester és énekes állt be a produkcióba: Lukács Miklós, Erdélyi Miklós, Kovács János, Oberfrank Géza, Kocsár Balázs; Polgár László, Kováts Kolos, Airizer Csaba, Berczelly István; Kasza Katalin, Komlósi Ildikó, Balatoni Éva, Ulbrich Andrea, Lukin Márta, Takács Tamara, Szendrényi Katalin, Németh Judit és Meláth Andrea. 1985-ben két előadást énekelt magyarul a Bolsoj Kékszakállúja, Jevgenyij Nyeszterenko, 1991-ben, pedig Tréfás György jött fel Debrecenből.
Békés Andrásnak 1989-ben, utolsó új színpadi munkájaként adódott lehetősége, hogy színpadra állítsa Bartók művét. A jelentős szakmai sikert kiváltó rendezés a nehezen kezelhető díszletekre való hivatkozással (tervező: Menczel Róbert) pár előadás után lekerült a műsorról (Kováts Kolos és Komlósi Ildikó énekeltek benne), visszaadva helyét a Mikó-féle produkciónak.
Nagy Viktor főrendezőként szintén színpadra varázsolta a Bartók Trilógiát, alkotótársai Fodor Antal koreográfus, Makovecz Imre díszlettervező és Vágó Nelly jelmeztervező voltak. A produkció színpadképének összeállításához majd’ egy napra volt szükség, így mindössze 13 előadást ért meg, visszaadva helyét a Mikó-féle produkciónak. Az előadásokat Kovács János és Medveczky Ádám vezényelte, a főszerepeket Kováts Kolos és Berczelly István, valamit Takács Tamara, Lukin Márta és Balatoni Éva énekelték.
2001 márciusában rendezte meg Kovalik Balázs az Operaház számára a Kékszakállút, a saját látványkoncepciójával, mely minimális díszletelemekből, középen egy medencével és a színpadra helyezett zenekarból állt. A két premiert Kovács János és Oberfrank Péter vezényelte, Rácz István és Kovács Annamária, valamint Fried Péter és Meláth Andrea énekelte. Kovalik maga Kékszakállú specialistának számít, hiszen eddig hét alaklommal rendezte már meg az operát Kairótól Miskolcig.
Ismét Bartók évforduló – ezúttal a 125. születésnap – adta a felújítás apropóját, s ismét mindhárom színpadi mű együtt volt látható 2006-ban. Az alapkoncepció Szinetár Miklós ötlete, a két balettet Román Sándor és Lőcsei Jenő koreografálta. A Herceget Kálmándi Mihály, Rácz István és Fried Péter, Juditot Rálik Szilvia és Meláth Andrea énekelte. A produkció, melyet Kovács János, majd Oberfrank Péter vezényelt, 12 előadást ért meg.
Khell Zsolt díszlete (2006)
2009 szeptemberében történt egy újabb kísérlet Bartók művének pesti értelmezésére, ekkor Hartmut Schörghofer és Fischer Ádám víziója szerint az operát egy estén egymás után kétszer játszották le más-más aspektusát világítva meg a történetnek. Az öt előadást megért produkció szólisták Szabó Bálint és Vizin Viktória voltak.
2011 szeptemberében három estén át Ravel Bolerójával együtt került színre Bartók operája. Az est különlegessége a 3D-s technikával vetített háttér volt. Az előadásokat Győriványi Ráth György vezényelte, Kovács István és Komlós Ildikó énekelte.
A kékszakállú herceg vára 1918 és 2011 között összesen 512-szer szólalt meg az Operaház színpadán.
