F, mint Faust. Ha hihetünk a statisztikáknak, Gounod operája az 1859-es párizsi ősbemutatója után több mint száz évig minden idők legnépszerűbb operája volt. A francia mester nagy fába vágta a fejszéjét, amikor Goethe hatalmas színművéből készíttetett operát. Két dologban kereshetjük az opera népszerűségének titkát. Az emberek már másfél évszázada is kedvelték a jó történteteket. Ahogy most leemeljük kéthavona a polcról valamelyik kedves filmünket dvd-n, ugyanúgy szerette a korabeli néző visszanézni kedvelt és ismert történeteit. A Faust erre tökéletesen alkalmas: cselekménye közismert és nem túl bonyolult, melyet fülbemászó dallamok kísérnek. Olyanok, amiket a jóházból való kisasszonyok már egyéves zongoratanulás után is sikeresen pötyögtek. Az opera sikerének másik a nagyszerű szerepekben rejlik. Gounod három olyan főszerepet kreált, ami minden énekes ziccer-szerepévé válhat. A termékeny szerzőnek egyetlen mesterművet sikerül alkotnia. A Faust leginkább egy párizsi macaronra emlékeztet: édes ízorgia, habvarázs, némi krémmel.
Miről szól a darab? Faust, az öreg tudós megcsömörlött az élettől. Istentől nem érkezik kérdéseire válasz, ezért végső elkeseredettségében a Sátánt szólítja. A hívó szóra – megdöbbentő módon – a kandallóból előtoppan egy jól öltözött úr, Mefisztó. A tudós menekülne, de az ördög ügyesen hatalmába keríti, megmutatja neki egy szépséges lányka, Margit képét. Faust bevallja: szeretne megint fiatal lenni. Mefisztónak mi sem könnyebb, szempillantás alatt daliás ifjúvá varázsolja, ám előtte aláírat vele egy szerződést, miszerint a Földön ő szolgálja Faustot, de a pokolban megcserélődnek a szerepek.
A német kisváros mindennapi forgatagában csak Valentin, Margit bátya gondterhelt. Szüleik meghaltak, és most, hogy hadba kell vonulnia, nincs kire bíznia a húgát. A kamasz Siebel, aki rajong Margitért, megígéri, hogy a lány gondját viseli. A kocsmában megjelenik Mefisztó, és mindenkit megbűvöl. Az akadékoskodó Valentinnek megjósolja, hogy párbajban fog meghalni, Siebelt pedig megbabonázza, ha hozzáér egy virághoz, az menten elhervad. Amikor Margiton kezd gúnyolódni, Valentin kardot ránt, ám Mefisztó intésére a vas kettétörik. A pengéjénél megfogott kard keresztet formál, ezzel a jellel sikerül a város ijedt lakóinak megfutamítani a sátánt. Az ifjú Faust a főtéren nézi a táncolókat, amikor Margit kilép a templomból. Megszólítja, de a lány megriad a szép szavaktól és hazasiet.
Margit kertjébe több hívatlan látogató is érkezik. Először Siebel rak egy csokrot az ajtaja elé, majd a Mefisztó által felbujtott Faust helyez egy doboz ékszert a küszöbére. A lány hazaérkezik és fonni kezd, de a gondolatai elkalandoznak… Megtalálja a ládikót, enged a csábításnak, magára ölti az ékszereket és egy tükörben felfedezi önön szépségét. Ekkor kapja rajta a szomszédasszonya, Márta. Magyarázkodásra nincs idő, mert betoppan Faust és Mefisztó. Amíg az ördög a kikapós asszonyságot szórakoztatja, Faust és Margit végre kettesben beszélhet a szépséges kertben. A fiú meghátrál a lány tisztasága előtt, ám Mefisztó tanácsára kihallgatja amint Margit éjszaka megvallja érzelmeit. Faust nem tudja türtőztetni magát, berohan a lányhoz.
Margit retteg a tette következményeitől, ezért templomba megy. Megnyugvás helyett Mefisztó a fejére olvassa bűneit.
Visszatérnek a katonák, Valentin Siebeltől tudja meg, mi történt a húgával. Éjjel Faust, Mefisztó által kísérve szerenádot ad Margitnak. A lány helyett testvére nyit ajtót, és párbajra hívja húga megrontóját. Faust kénytelen kiállni, de a sátán most is segít, s könnyedén leteríti a katonát. Valentin utolsó szavaival megátkozza a húgát.
Mefisztó, hogy feledtese Fausttal a balul sikerült földi kalandot, leviszi őt a Walpurgis-éjre. Sorra elevenednek meg az ókor letűnt szépségei és lejtik el csábtáncukat, de Faust nem tud szabadulni Margit emlékétől. Azt vizionálja, hogy megölte gyermeküket és börtönbe zárva vár rá. Mefisztó nem tudja visszatartani a lelkiismeret furdalástól gyötört ifjút.
A vízió valóság, Margit megbomlott elmével várja az ítéletet. Faust megpróbálja kiszabadítani a lányt, de amikor az megérzi a sátán közelségét, mégis marad. Margit feje porba hull, de az Ég megbocsát neki. Faust Mefisztót követve elindul a pokolra.
Mitől izgalmas a darab? Kevés operát lehet találni, amiben ennyi sláger van egy rakáson. Nem csoda, hogy már a lemezgyártás kezdetén 1906 és 1916 között a kor legnagyobb sztárjaival, - a címszereplő természetesen Enrico Caruso – rögzítették a darab keresztmetszetét.
A Faust 100 – 120 éves ragyogása már a múlté. Jóval túlélte a francia nagyoperák, Meyerbeer és társai fénykorát. Azokat a II. világháború után már nem vették el, Gounod opusa pedig csak az elmúlt húsz évben tűnt el a színházak műsoráról. Ám míg azok – A zsidónő, Hugenották, A próféta, Tell Vilmos, stb. – mostanában felbukkannak fél évszázados techalálukból, jelentős sikereket aratva, a Faust csak időnként kerül elő egy-egy kiemelkedő művész kedvéért. Talán pont ez lehet az utóbbi évek mellőzésének az oka, amíg mondjuk 50 éve legalább tíz jelentős basszista volt a világon, akik örömmel mutogatták egyedi és csodálatos alakításaikat világszerte, ma nagyon nehezen tudunk akárcsak egyet említeni. A Faust ugyanis énekes-központú opus, a rendezőket nem különösebben hozza manapság lázba.
A Fausot valaha a hit diadalaként értelmezték a gonosz fölött. Ma már egyáltalán nem ilyen egyértelmű a képlet. Hol vannak már a naiv szőke copfos Margitok, és Faust is egy ráncfelvarrással és némi hajfestékkel jóval kisebb befektetéssel elérnék az ifjúság varázsát. Ma valószínűleg egyetlen figura életképes, Mefisztó, a kifogástalan öltönyös úriember, aki fölényesen vágja az ámuló sokaság szemébe: Eladó az egész világ!
