Caruso

A Faust évtizedeken keresztül volt az egyik legnépszerűbb opera. Olyan események fűződnek hozzá, mint a régi Metropolitan megnyitása. Gounod főművének titkát viszonylag könnyű megfejteni, ugyanis a szerencséskezű szerző egyszerűen mindent belepakolt a terjedelmes partitúrába, ami egy nagyoperától elvárható. Mind az öt kiválóan megírt főszereplő kapott legalább egy slágeráriát, van benne két balett, jól masírozható kórus, népszerű és könnyen követhető cselekmény, látványos helyszínekkel és némi borzongással. És persze Gounod nagy truvája, a nagyúri-szellemes Mefisztó. Néhány idézet – mint a Helyettem kis virág, vagy az Eladó az egész világ – annak idején a köznyelvbe is átment. a köznyelvbe. Lehet-e ezek után csodának nevezni, hogy a Faust 1859-es párizsi ősbemutatója után több mint egy évszázadig világszerte az egyik legtöbbet játszott opera maradt? Míg a többi francia nagyopera az 1930-as években – történelmi-politikai mondanivalója miatt is – eltűnt a süllyesztőbe, a germán-francia Faust változatlanul hódított. S talán éppen ez az oka, hogy napjainkban szívesebben csodálkozunk ismét rá a Hugenottákra, A prófétára, vagy A zsidónőre.

Az átgondolt drezdai műsor-összeállítást jelzi, hogy A bűvös vadász felújításának másnapján a másik fontos német romantikus operát, A bolygó hollandit tűzte műsorra a színház. A Semperoper a kilenc Richard Strauss ősbemutató mellett három korai Wagner mű – a Rienzi, A bolygó hollandi és a Tannhäuser – első előadásával is büszkélkedhet. Ez pedig nemcsak rangot ad az intézménynek, s nemcsak az élő és folyamatos hagyományt jelenti, hanem egyúttal a felelősséggel is jár, hiszen amikor a fenti operák színpadra kerülnek, meg kell felelniük a Semperoper évszázados minőségének.

Aki látott már halott operaházat – akár a bezárt Erkelt, akár a kiégett velencei Fenicét vagy a barcelonai Liceót – tudhatja, milyen érzés nézni az üszkös romokat. A drezdaiak egykor világszép Elba parti városközpontjában kereken négy évtizeden keresztül álltak üresen a Semperoper falai. Negyven évnek kellett eltelnie, hogy az anyagi forrásokban nem bővelkedő NDK-ban újjáépítsék a világ egyik legnevezetesebb operaházát. A harmadik Semperoper megnyitó dátumát – 1985. február 13. – szimbolikusan a város bombázásának évfordulójára időzítették. Az akkori darabválasztás sem volt véletlen, A bűvös vadásszal nyitották meg a színházat, azzal az operával, mely ezer szállal kötődik Drezdához. Noha a mű ősbemutatója Berlinben volt, Weber itt komponálta főművét, mely 1822 óta ezerötszáz előadást ért meg a Semperoperben. Ezek után természetesnek tűnt, hogy az újranyitás harmincadik évfordulóját A bűvös vadász felújításával ünnepeljék meg, igaz, kissé elcsúsztatva a dátumot május 1-re, egy olyan szabadnapra, amikor élőben ki lehet vetíteni az előadást a színház előtti hatalmas téren.

Goldmark Károly operája ritkán játszott mű, és Németországban, ha egy régen játszott művet műsorra tűznek, az eseményszámba megy. Ennek értelmében a Sába királynője freiburgi bemutatása is nagy esemény. Az előadásnak magyar vonatkozása is van, Salamon királyt ugyanis Szemerédy Károly alakítja.

Az opera Sába királynőjének látogatását meséli el Salamon király udvarában: Asszád, egy fiatal zsidó férfi reménytelenül beleszeret egy fürdőző nőalakba, akiért még jegyesét is elhagyná, és amikor az udvarba érkező Sába királynője felemeli fátylát, a férfi felfedezi benne szerelmét. Sába királynője látszólag nem ismeri fel, elutasítja, de közben őt is gyötri a szerelem. Megjelenik Asszád esküvőjén, aki meglátva a nőt eldobja a jegygyűrűt, és káromolja a zsidók istenét. Halálra ítélik, Sába királynője próbálja megmenteni, kezét, kincseit és országát ígéri a férfinak, de ő végül visszautasítja.

Esterházy Mikós gróf, a tatai Várszínház építtetője és a rövid életű helyi operakultúra megteremtője 1897-ben, gyermektelenül hunyt el. Az uradalom, azaz hitbizomány unokatestvére, Esterházy Ferenc kezébe került. Az ő 1896. január 28-án, Devecseren született, Mária Ferenc Miklós névre keresztelt fia lett a kiterjedt család következő, színházi szempontból is érdekes tagja. Természetesen nem az Esterházy Ferenc, akinek halálára Mozart a Szabadkőműves gyászzenét komponálta.

Az idei évadban világszerte 13 színház tűzte műsorára a Parsifalt. Az előadások jelentős része – a tokióit kivéve – Húsvét hetéhez köthetők. Nagypénteken hét színház játszotta Wagner ünnepi színjátékát, Bécsben csütörtökön és hétfőn, míg Wuppertalban és Zágrábban szombaton adták. Ez többek között azt is jelenti, hogy idén mindössze 13 művész énekelhette végig a Parsifal elképesztően hosszú főszerepeit. Az operaénekes vagyonát márpedig a megtanult szerepekben tartja, s a fentiekből az következik, hogy Wagner utolsó művének szólamait nem a legjobb befektetés torokba ültetni. A másik kérdés, hogy egy színháznak ilyen minimális előadásszám mellett mennyi időnként éri meg felfrissíteni a Parsifal produkcióját. Hiszen mégiscsak az egyik legmélyebb és legsokoldalúbb értelmezésre módot adó operáról van szó.

Meglepően későn, csak tegnap hirdette meg következő évadját a Wiener Staatsoper. Erre bizonyára jó okuk volt. Dominique Meyer igazgató mellől sorra tűnnek el az egykori harcostársak. Franz Welser-Möst főzeneigazgató az évad elején távozott a színháztól, a tegnapi sajtótájékoztatóra pedig Manuel Legris balettigazgató is beteget jelentett.

Igazgató legyen a talpán, akinek Németországban, a több mint 80 operát is játszó színház között sikerül egyedi műsorrenddel előállni. A Frankfurttól alig félórai vonatútra lévő Gießenben például évek óta ezen munkálkodnak. Az idei szezonban a Szöktetés a szerájból mellett olyan ritkaságokat lehet látni a kisvárosban, mint a Linda di Chamonix, A legnanói csata és egy Ernst Krenek opus. A helyi közönség hozzá van szokva az efféle darabokhoz, így a hat-nyolc teltház garantált. Ha pedig másra vágynak, alig egy órai útra több színház műsorából válogathatnak – ráadásul Németországban operajeggyel a vonat is ingyenes…

Első pillanatra nagyon meglepő az a tény, hogy noha az Aida nem csak világszerte, de Budapesten is az egyik legtöbbet játszott opera – csak az Operaház több mint kilencszázszor tűzte eddig műsorára – mégis mindössze ötféle rendezést láthatott belőle a közönség az elmúlt 130 év alatt. A magyarázat nagyon egyszerű: a publikum jelentős része a szép díszleten és a nagy felvonuláson kívül nem sokra kíváncsi Verdi remekművéből.

Spannraft Ágoston díszletrajza

Kolonits Klára nemrég elmesélte egy riportban, hogy cd-jét az Operaháztól kapott kamaraénekesi címnek köszönhetően tudta kiadni. Nem szabad elsiklani emellett a természetesnek tűnő kijelentés mellett. A fenti mondat ugyanis nem kevesebbet takar, mint azt, hogy egy művész a váratlan és megtisztelő plusz díjazásából nem új autót vett, nem festette ki a lakását és nem utazott Balira, hanem maradandó kulturális értéket hozott létre. Ez pedig több mint ritkaság napjainkban. Történt mindez egy olyan korban, amikor emberek képesek felháborodni, ha ezer forintért nem Metropolitan minőségű előadást kapnak a II. János Pál pápa téren, vagy ha a világ legköltségesebb előadásait nem nézhetik meg az ingyenes videó-megosztón. Kolonits Klára úgy döntött tehát, hogy egyedi és maradandó módon örökíti meg magát – művészete csúcsán.