Ottrubay Melinda élettörténete olyan, mint egy mese. Egy jellegzetesen 20. századi, és igencsak közép-európai mese. Szép, kerek, ám az már korántsem biztos, hogy valóban annyira mesés volt, mint amilyenre azt a hivatalos fórumok csiszolták. Az Esterházy hercegnévé lett balerina és férje életéről – nyilvánvalóan a család hathatós segítségével – 1999-ben jelent meg egy meglehetősen gyengén megírt, szaklektort elkerült könyv Griff és rózsa címmel, melyben a főszereplők életrajza alázatosan ki lett kozmetikázva. Így az olvasó valódi mélységek és oknyomozás helyett inkább csak egy leányregényt kap kézhez. Pedig az igazi történet sokkal érdekesebb lehetett.
Dr. Ottrubay Dezső elsőszülött lánya egy vidékről felkerült, mintaszerűen rendezett, puritán életmódot folytató családban látja meg a napvilágot 1920. május 24-én. Az édesapa karrierje Horthy Magyarországában hamar egészen a királyi ítélőtáblai tanácselnökségig emelkedik. A kis Melinda már kilencévesen feltűnést kelt Riedl Margit mozdulatművészeti iskolájának vizsgáján. Egy évvel később Brada Edénél táncol, ahonnan egyenes út vezet az Operaházba, melynek alig tizenhárom évesen lesz tagja. A család nem örül különösebben a lány színpad-vágyának, de remélik, hogy csak múló szeszély, ezért nem gördítenek elé különösebb akadályokat. 1933 őszén a Lohengrin Gottfried hercegeként statisztál, de pár héttel később a Coppélia címszerepében is bemutatkozik.
A Sylvia címszerepében
Első főszerepe Milloss Aurél Karneváljában Colombina volt, majd Trojanowski Sylviájaként robbant be a táncéletbe. „A címszereplő Ottrubay Melinda operaházi szereplése iskolapéldája annak, hogy a nagy múltú, élőkelő magyar családok szakítottak a régi előítéletekkel, amelyek szerint gyermekeiket még akkor sem engedik színpadra, ha azok kivételes tehetséggel és adottsággal rendelkeznek. Vitéz dr. Ottrubay Dezső törvényszéki tanácselnök bájos fiatal leánya igéző jelenség. Üde fiatalsága – a művésznő mindössze 16 esztendős –, arcvonásainak szinte átszellemült szépsége, a természetes báj, amely minden színpadi megnyilatkozását kíséri, olyan eszközök, amelyek egyszeriben meghódították a közönséget.” Nem Dietl Fedor az utolsó kritikus, aki Ottrubay Melindában a vezető közjogi méltóság lányát is tiszteli. A művésznőről pályafutása alatt egyetlen negatív jelzőt sem írnak le, igaz hivatásos tánckritikusok ekkoriban még nem voltak, a zenekritikusok pedig nem sokat értettek a baletthez, szókészletük is hiányos volt egy-egy táncosnő portréjának megfestéséhez.
A karrier megállíthatatlanul bontakozik ki: 1935-ben már címzetes magántáncos, két évvel később magántáncos. Kinevezése természetes, újságszenzációt inkább az jelent, amikor 1938-ban a magántanuló leérettségizik. „Úgy reszketek, hogy a lelkem is fázik – mondotta –, soha így még nem drukkoltam. A Sylvia bemutatója kismiska volt ehhez képest.” Másnap a külügyminisztérium Londonba repíti, ahol a nagykövet estjének attrakciója lesz. Egy évvel később Tánc és ritmus címmel könyvet ír. (Nem ő az első publikáló balerina, Nirschy Emília 1918-ban adta ki A klasszikus tánc című munkáját.) Az alig 60 oldalas kötet nem ad sem többet, sem kevesebbet, mint amit a címben ígér: végigköveti a ritmus és a tánc kapcsolatát az őskortól. Mai szemmel nézve nem különösebben izgalmas, de igencsak tiszteletet ébresztő olvasmány – különösen egy 19 éves balerina tollából.
Pénz áll a házhoz - jelenet a filmből
Ottrubay Melindáról természetesen már számos fotó készült, és szerencsénkre ránk maradt két filmszerepe is. Míg a Magyar feltámadásban az egyik női főszerepet játszotta, a Pénz áll a házhoz-ban egy rövid jelenet erejéig a táncát is megörökítették. Így kaphatunk némi képet művészetéről. Ottrubay ugyanis kétségkívül korának legjobban képzett magyar balerinája volt. Líraisága valószínűleg ellenpontként tudott érvényesülni az 1930-as évek sztárja, Szalay Karola érzékiségével szemben. Ottrubay mindig makulátlan, finom és decens jelenség, aki nem vesz részt a színház hétköznapjaiban, nem klikkesedik, sőt szokatlan módon a házon belül barátságokat sem köt. Csak táncol. Családjával lakik, egy Lendvay utcai kis palotában, előadásai után sofőr viszi haza. Burokban él.
A lányra mesterei is vigyáztak, kezdetben nem terhelték túl főszerepekkel, de havi hat-nyolc előadásban kisebb-nagyobb szólókat adnak neki. 1939-ben megkapja A fából faragott királyfi Tündérét Harangozó Gyula első változatának premierjén, 1941-ben – újabb mérföldkőként – átveszi Szalaytól a Seherezádé címszerepét. Harangozó és Milloss ezután már kifejezetten Ottrubay alkatára koreografálja a főszerepeket, s lassan a teljes repertoárt birtokba veszi. Szalay Karola 1941 nyarán férjhez megy Olaszországba, 1943 tavaszán meghal Vera Ilona, a társulat másik vezető szólistája. Ottrubayn kívül csak az elsősorban csípőre tett kezű, pörgő-forgó magyar menyecskeként jeleskedő Bordy Bella marad a főszerepek eltáncolására. Ekkor első magántáncossá nevezik ki. Kideríthetetlen, ki vagy mi indította el azt a legendát, miszerint Ottrubay az egyetlen magyar primabalerina assoluta. Ilyen titulus a hazai balettéletben sosem létezett, magyar megfelelője, az első magántáncosnő annál inkább. Ezt a címet korábban is viselték már, Müller Katica és Ptasinszky Pepi neve szerepel az iratokban. Az igazgatói-miniszteri gesztus ettől függetlenül jelentős, nyilvánvalóan nemcsak a ragyogó táncosnőt, hanem a közjogi méltóság fedhetetlen erkölcsű lányát is jutalmazták.
A csodálatos mandarin Lányaként (1945)
Ottrubay a Seherezádé sikere ellenére zömében Júliákat és finom úrilányokat táncolt, de valószínűleg az Operaház törzsközönsége is izgalmasnak találta, hogy a főbíró kislányát neglizsében láthatták a Faust vagy a Hovanscsina szólójában, a Nílusi legenda Cleopátrájaként, vagy – már a világháború után – A csodálatos mandarin első magyar Lányaként. A táncosnő ameddig lehetséges volt, egészen 1944. december 21-ig színpadon maradt, és 1945 áprilisának elején az elsők között tért vissza az Operaházba. A pályafutás töretlenül folytatódott – igaz már nem sokáig. 1946 júniusában – mindössze 26 évesen – örökre búcsút vett a színpadtól.
Ragyogó fordulat lenne azt írni, hogy bombaként robbant a hír, miszerint Ottrubay Melinda hozzáment a nála majd’ 20 évvel idősebb Esterházy Pál Mária Lajos Antal herceghez. Az esküvő 1944 nyarán még az újságok címlapjára került volna, a közélet régóta várta a negyven feletti milliomos agglegény házasságát, egy ilyen mezaliansz pedig mindig szenzáció. 1946-ra azonban a burgenlandi Esterházy-birtokot lefoglalták a szovjetek, és az itthoni vagyon is veszélybe került. Így az esküvő is szűk családi körben zajlott, az újságok házasság rovatában sem foglalt el három sornál többet. A párt még Auguszta főhercegnő mutatta be egymásnak, az ostromot az Ottrubay család már a herceg védelme alatt vészelte át a Várban. Az álomházasság azonban igen hamar drámába torkollott. A herceget 1948 karácsonyán letartóztatták, a Mindszenty-per egyik fő vádlottjaként tizenöt év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Nem sokkal később a nyugdíjas korú Ottrubay-szülőket is kitelepítették.
A primabalerina, nemrég még egy ország dédelgetett kedvence, magára marad. Jövedelem, család és mindenféle biztonság nélkül él. Férjét egy ideig látogathatja, majd ezt is megtiltják számára. Életének ez a szakasza rekonstruálhatatlan. Ha meg is próbált visszakerülni az Operaházba, Tóth Aladár semmiképp sem vehette volna fel egy főnemes hitvestársát. Helyét egy új és éhes generáció tagjai töltik be, Csinády Dóra, Kováts Nóra, Lakatos Gabriella és Pásztor Vera. Alig néhány évvel idősebbek Ottrubaynál, aki kora szerint még bőven táncolhatna. (Bár pályája során kizárólag egyfelvonásosokban lépett fel, kérdés, hogyan birkózott volna meg az egészestés főszerepekkel, és talán furcsán is festett volna a Párizs lángjai színlapján a mártírhalált halt baszk lány, Teréz szerepében: Herceg Esterházyné.) Ottrubay Melinda összeomlik. Hiába tanul gyors- és gépírást, próbál elhelyezkedni francia tanárként, állást sehol sem kap. Szanatóriumban bujkál, elmebetegek közt él évekig. Amikor végül kikerül, csak bottal tud járni. Végre hírt kap a férjéről, szigorú feltételek mellett meg is látogathatja. A herceg 1956-ban, a forradalom alatt szabadul. Azonnal elhagyják az országot, Bécsen keresztül Zürichben telepednek le.
Az Esterházy házaspár Velencében
Esterházy Pál 55, felesége 36 éves, amikor új életük kezdetét veszi. Miután a szovjetek kivonultak Ausztriából, felszabadultak a családi birtokok, így a hercegi párra Európa egyik leggazdagabb főuraiként békés, boldog, valamint hivalkodás- és történelmi viharoktól mentes évtizedek vártak. Esterházy Pál szép kort élt meg, 1989-ban hunyt el, utód nélkül. Egyedüli örökösének feleségét tette meg. Ottrubay Melinda ekkor többek között 21 kastély, 60 gazdaság, 350 ezer hektár erdő és a Fertő-tő jelentős részének ura lett. Vagyonát több mint egymilliárd euróra becsülik. Elképesztő felelősségű örökség. Hiába volt polgári származása és tartása, a színházban éppúgy idegen, mint a főúri körökbe. Ottrubay Melindában balettnövendék korától élete végéig hatalmas önkontroll és kötelességtudat él. Vélhetően ez segítette, mikor egyedül maradt. A vagyont három magánalapítványba mentette, így biztosítva, hogy egyben maradjon. Hírverésre nem vágyik, interjút elvétve ad, miközben számos kulturális és jótékonysági intézmény kötődik nevéhez. Nyolcvankét éves, amikor tisztségeiről lemond. Magyarországra negyvenhét év után, 2003-ben tért vissza. Ifj. Harangozó Gyula oldalán az Operaházban megtekinti A csodálatos mandarin előadását. Élete utolsó évtizedét megközelíthetetlen visszavonultságban töltötte. 94 évesen Kismartonban hunyt el, 2014. augusztus 28-án, egyetlen kérdést hagyva maga után: ki lehetett valójában Ottrubay Melinda!?
