Danke schön

2019.06.27. 14:23 caruso_

https_www_staatsoper-berlin_de_downloads-b_de_media_15154_b047c3cd8daf540eee85e0b3675cfb7a_tristan_reh_222_web.jpgDanke schön! – kiáltotta egy 50-es korpulens úriember teli tüdővel a berlini Staatsoper Trisztán és Izolda előadása után. Szokatlan gesztus a hidegnek tartott német közönség részéről, mint ahogy az is, hogy a nézőtér egy emberként emelkedett fel, hogy megköszönje a produkciót a közreműködőknek. Megható helyszín az újraegyesített főváros élő és ma is folyamatosan megújuló főutcáján álló, alig másfél éve újranyitott operaház. Megérte kivárni a hét éven át húzódó felújítást, az épület úgy őrizte meg történelmi súlyát, hogy szinte észrevétlenül került bele a 21. századi technika. Míg a homlokzat népiképp az antik templomokat idézi, bent leginkább a honi kultúr-elit ad randevút egymásnak. Az arcokról szerencsére nem a fanatikus Wagner-láz sugárzik (ők remélhetőleg ezekben a napokban Budapesten melegítettek a bayreuthi nyitásra…), sokkal inkább valami Német Kultúrába vetett megrendíthetetlen hit. Sokféle Wagner-rajongót és Deutsche Kunst Bolondot láttak az Unter den Lindenen álló történelmi falak, napjainkban a habzó szájat és a tüzes szemet a polgári jólét váltotta fel. Legalábbis Berlin sugárútján a verőfényes júniusi szombat délutánon.

 https_www_staatsoper-berlin_de_downloads-b_de_media_15153_54f76acd067e42ca15cd9e1bbab2421b_tristan_reh_209_web.jpgJelenet az I. felvonásból

Az ugyanis tagadhatatlan, hogy maga Német Kultúra, melynek mérföldköveit egykor Goethe, Schiller, Lessing, Beethoven vagy Wagner rakta le, ma is lélegzik és egy fél kontinens értelmiségének ad tartást. Számukra – a Staatsoper közönsége számára – tehát egy Trisztán és Izolda előadás nem más, mint az identitásuk szerves része. Tudatosan, vagy tudat alatt azért nézik, amiért az őszinte magyar közönség a Csárdáskirálynőt, vagy a János vitézt: hogy ezáltal is meghatározzák önmagukat a világban. S ha ez a nézősereg felállva köszöni meg az átélteket az argentin-izraeli Daniel Barenboimnak, legalább Berlin szívében egy kicsit még béke van.

 https_www_staatsoper-berlin_de_downloads-b_de_media_15152_6ee27c53e759acc5c9b4d2d94eecb3a9_tristan_reh_205_web_1.jpgAndreas Schager és Anja Kampe

A zenedráma több-kevesebb megszakítással, de 1876 óta van jelen a német főváros zenei életében (az első berlini Izolda honfitársunk, Voggenhuber Vilma volt), s a 20. században olyan karmesterek tartották kézben, mint Richard Strauss, Karl Muck, Leo Blech, Max von Schillings, Karl Elmensdorff, Robert Heger, Wilhelm Furtwängler, majd az NDK-s időkbe Franz Konwitschny és Otmar Suiter. Ezt az örökséget vette át 2000-ben Daniel Barenboim. A karmester elképesztően régen, 1992 óta vezeti az együttest és néhány napja hosszabbították meg a szerződését egészen 2027-ig. De Barenboim nemcsak a Staatsoper Unter den Linden élén áll évtizedek óta, hanem a Trisztán partitúrájának is egyik legmélyebb ismerője, hiszen még 1981-ben ezzel a darabbal debütált Bayreuthban, Jean-Pierre Ponnelle aktuális botrányrendezésében. Interpretációjának központjában a végtelen dallam áll, mely árad, hömpölyög négy és fél órán át. Ebből a hangjegy-óceánból bukkannak elő a szólók, hogy aztán ismét alámerüljenek. A 76 éves Barenboim Trisztánja már nem zenedráma, nem szerelmi sortragédia, hanem valami operán túli énekhanggal kísért szimfónia.

 https_www_staatsoper-berlin_de_downloads-b_de_media_15173_2d73db0c0eb68c48f2f8a4c2610fef4e_tristan_reh_232_web.jpgJelenet a II. felvonásból

Nem könnyű újat mondani a Trisztán és Izoldáról, ám annál kényelmetlenebb, ha valaki mindenképpen ki akar találni valami egyedit. Kicsit így járt Dmitri Tcherniakov (a mindent jobban tudóknak Dmitrij Csernyakov) is. Berlin számára Wagnert rendezni igencsak megtisztelő intellektuális kihívás. A rendező-díszlettervező lenyűgözően kivitelezett gyönyörű tereket hozott létre, pont olyanokat, melyben a Staatsoper jól szituált közönsége maga is otthon érzi magát. Tehát a zenedráma ma, róluk szól. Mégha nagyon is más Trisztán és Izolda útja, Wagner gondosan ügyelt rá, hogy a két főszereplőnek egyformán nehéz feladatot adjon, míg a szerelmi tragédia gyökereit az I. felvonásban Izolda által ismerhetjük meg, a bukást Trisztán közvetíti a harmadikban. A közbülső felvonásban, azaz a mű mértani közepén pedig ott az operairodalom talán leghosszabb szerelmi kettőse. Ha ott nem két – varázsitallal elbódított, vagy szerelmi láztól megittasult – egyenrangú ember áll egymással szemben, a zenedráma arányai felbillennek és a végzetes történet igaza vész el. Ez történt Tcherniakov rendezésben is, ahol Trisztán jóval jobban átdolgozott figura lett, mint Izolda.

Nem tudni, kitart-e a bájital hatása a II. felvonásra, mindenesetre, míg a társadalmi konvenciókkal dacoló Izolda légyottra várja szerelmesét, az nem a vágytól űzött egyenrangú partnerként jelenik meg, sokkal inkább valami egomán Svengaliként próbálja Izoldából kidaloltatni az iránta érzett szerelemet.  A rajtakapott Trisztánt halálos sebet sokkal inkább az úri társaságtól kap, mint Melot kardjától. A színpad elé feszített tüllön már az I. felvonásban feltűnik az elmaradhatatlan vetítés, a főhős traumatikus emlékeiből merítkezve. Az utolsó képben – Valery Violetta sem vonulhatott el kedvesebb nyaralóba – aztán Trisztán látomásaként feltűnnek a szülei is, ami ugyan megmozgatja a hosszú jelenetet, de a szerelmesek tragédiájának mélységeihez csöppet sem visz közelebb.

 https_www_staatsoper-berlin_de_downloads-b_de_media_15156_bdc7f731ac36b307d2c4c9cb38f67669_tristan_reh_260_web.jpgJelenet a III. felvonásból

Tcherniakov olykor túljátszott és a nagypolgári miliőben nem mindig otthonosan mozgó rendezésének vannak nagyon szép pillanatai is, az angolkürtös színpadra vitele a III. felvonásban, vagy az végtelenül méltóságteljes és egyszerű gesztus, ahogy a Szerelmi halál végén Izolda behúzza az ágyat takaró függönyt. Az pedig elvitathatatlan, hogy az alkotó végig fogja a szólistái kezét, akik a másfél évvel ezelőtti premier utáni második szériában is pont olyan intenzíven élik szerepeiket, mintha friss instrukciókból dolgoznának. Ennek záloga nemcsak a betanító Barenboim személye, hanem az is, hogy a szereposztás alig változott 2018 februárja óra. Anja Kampe napjaink egyik legjobb Izoldája. Okos érett nőiességgel éli végig a kissé neurotikusra igazított szerepet, olyan intenzitással vetve bele magát az I. felvonástól kezdve, hogy nem csoda, ha energiája idővel megfogyatkozik. Párja, a Trisztánt éneklő Andreas Schager hasonlóan szinte emberfeletti küzdelmet víg a szereppel. Némiképp túlgesztikuálva, inkább kintről, mint belülről megfogva, de világszínvonalon képes végig énekelni a szólamot. Ha a két főhőst a rendező némiképp el is idegeníti egymástól, valójában a diadalmas harcuk mégis rokonná teszi őket. A párost méltóképp egészíti ki az ismét csúcsformáját futó René Pape, hármuk német dikciója, kotta- és Wagner-ismerete méltó a Staatsoper hírnevéhez. A basszista egyetlen gesztussal, ahogy megálítja a mellé leülni készülő Trisztánt többet árul el Marke figurájáról, mint más az egész monológ alatt. Az Izoldából Brangänévé értett Violetta Urmana főszereppé teszi a kissé háttérbe rendelt nőalakot. Nem szolgálólány, hanem veszélyes legjobb barátnő, aki finom gesztusokkal jelzi, hogy szeretné kihasználni az utolsó jó éveit és férjet fogni magának, akár Trisztán, akár Marke személyében. Boaz Daniel a tavalyi szürke pesti Kurwenalja után meglepetésként hatott, minden gesztusa élt és értelmes volt – lát, mit tesz a rendezői segítség…

 https_www_staatsoper-berlin_de_downloads-b_de_media_15157_e5d5ddb7c1ef29572c0b2aad1b735725_tristan_reh_280_web.jpgAndreas Schager és Anja Kampe

A berlini Trisztán és Izolda legmegindítóbb tanulsága, hogy a világsztár karmester, a neves rendező és a ragyogó szólisták ellenére az előadásban nyoma sem volt a megismételhetetlenének, a fesztiválhangulatnak. Úgy tűnt, mindez a német főváros operaéletének egy megszokott estéje volt. Mindez azt jelenti, hogy hiába a két világháború, hiába a nácizmus és a kommunizmus, sőt a mesterséges szétválasztás sebei is – legalábbis a Staatsoper színpadon – beforrtak. Az NSZK-ban és NDK-ban született művészek anyanyelve közös, ahogy kultúrájuk is egy, elválaszthatatlan és folyamatos.

Fotó: @ Monika Rittershaus

1 komment

Címkék: beszámoló René Pape Trisztán és Izolda Richard Wagner Staatsoper Berlin Daniel Barenboim Anja Kampe Andreas Schager Dmitri Tcherniakov

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr9014914734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Count di Luna 2019.07.01. 18:28:47

Csernyakov tényleg nagyon szereti az ilyen kissé retró, elegáns belsőket, de úgy tűnik, a szabadban játszódó jelenetekre allergiás XD

A hírhedt Agatha Christie-stílusú Trubadúrnál ez még működött is, de pl. az Anyeginnél nincs értelme, hogy a párbaj is bent történjen, főleg, hogy Lenszkij télikabátban üldögél...

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (3) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (14) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (13) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (231) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (3) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (9) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (28) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (1) Georg Nigl (1) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (41) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (5) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (2) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (4) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (127) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (40) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (2) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (42) Staatsoper Berlin (5) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása