Schiff Etel neve legalább száz éve nem jelent meg nyomtatásban. Emléke, szégyene feledésbe merült, pedig története nem pusztán egy ártatlanul meghurcolt érzékeny művész tragédiája. Az események mögött felsejlenek a dualista Magyarország hétköznapjai, sőt azok a társadalomban mindig mélyen gyökerező zsidó-keresztény ellentétek is, melyeket a kiegyezés utáni „boldog békeidőkre” emlékezve igyekeznek elbagatellizálni.
A későbbi énekesnő Schiff Eszter Etel Rózsa néven született 1866. május 16-án az erdélyi Nagykárolyban Schiff János kereskedő lányaként. Az Országos Színésziskolában 1877-ben Adele Passy-Cornet asszony növendékeként végzett, de egy évvel később ismét vizsgázott, akkor a Hugenották IV. felvonásbeli kettősét énekelte Mandl Lipóttal, Mányai Lajos színész édesapjával. Néhány hónappal korábban az a megtiszteltetés érte a fiatal szopránt, hogy egyedüli énekes szólistaként felléphetett gróf Esterházy Miklós tatai magánszínházának megnyitóján. Schiff Etel először Würtzburgban próbált szerencsét, ahonnan Gustav Mahler, aki az operaházi társulatot magyar erőkre szerette volna építeni, hazahívta. 1888. október 21-én a Faust Margitjaként debütál („A gubóból lepkévé alakulás gyönyörűségeit élvezze Würzburg, mi majd csak a kifejlett pillangóra leszünk kíváncsiak.” – írja az egyik korabeli kritika), s az igazgató már másnap hatéves szerződéssel kínálja meg a pályakezdőt. Következő szerepe a Várszínházban kizárólag hazai énekesekkel kiállított Bűvös vadász Agáthája lesz (ebben lépett először és utoljára a világot jelentő deszkákra Kárpáth Lajos, Bécs későbbi jeles zenekritikusa). Úgy tűnik, Mahler bízik Schiff Etelben és olyan főszerepekben lépteti fel, melyek mindenképpen idő előttiek egy 22 éves, rutintalan énekesnek. „Aida címszerepével ma Schiff Etel k. a. tett nem épen sikertelen kísérletet. Talán még korai volt őt ilyen nagy szerepben fölléptetni, mert egy kezdő ilyen merész kísérlettel sokat – néha mindent – kockáztat; de nem lehet tagadni, hogy a fiatal énekesnő tisztességesen oldotta meg föladatát.” – írták 1888 decemberében, majd két évvel később A trubadúrról: „Leonórát Schiff Etel k. a. énekelte, kezdetben nagy elfogultsággal küzdött, de csakhamar belemelegedett a szerepébe, úgy hogy már a harmadik felvonásban meglepő sikerrel oldotta meg nehéz feladatát és azután mindvégig megmaradt a kellő színvonalon. (…) Schiff Etel k. a. ma újból megmutatta, hogy milyen hasznavehető énekesnővé fejlődhetett volna, ha okszerűen foglalkoztatják; mindenesetre nagy kár lenne, ha operánk ezt a szép és igazán drámai jellegű hangot elveszítené.” Schiff Etel mindezek ellenére mellőzöttnek érzi magát és 1890 májusában felmond, előbb Danzingba (ma Gdansk), majd Kolozsvárra szerződik, ahol szívesen látják, hiszen jöttével végre lehet operákat játszani a városban (mellette Az álarcosbálban Oscart Küry Klára, a későbbi jeles primadonna alakította). Egyetlen erdélyi szezon után Pesten vendégszerepel, majd 1892 őszétől ismét az Operaház tagja lesz. Régi szerepei mellett megkapja Valentine-t (Hugenották), Rechát (A zsidónő) és Santuzzát.
Schiff Etel operaházi bemutatkozásának színlapja
De Nikisch Artúr, az új igazgató vélhetően nem rokonszenvez a szopránnal és 1894 májusában háromhavi felmondással elbocsátja. Így a nyári szünet miatt Schiff Etel a kor szokásaival ellentétben búcsúelőadás nélkül kénytelen megválni az Operaháztól, ahol utoljára március 14-én a Parasztbecsületben lép fel. „Schiff Etel, úgy halljuk, a napokban elbocsáttatását kapta. Ez meg egyszerűen megfoghatatlan. Egy magyar énekesnőt, kinek tekintélyes hangja van, mely most van legszebb fejlődésében, egy énekesnőt, aki a drámai nagy parthieknak egész sorát énekelte, néha beugratva, néha olyan időben, mikor a leghatározottabban lekötelezte vele az intézetet, Nikisch, igazgató egyszerűen elbocsát.” – írja Molnár Géza a Fővárosi Lapokban. A társulat nélkül maradt Schiff Etel ekkor Milánóban próbál szerencsét, ahol nem kisebb szaktekintély, mint Edoardo Sonzogno, a pályafutása csúcsán álló zeneműkiadó-vezető figyel fel a magyar szopránra. Mielőtt azonban felléptetné Milánóban, „az opera fellegvárában" a művészt, Cesare Rossi énekmester gondjaira bízza. Sonzognoék ekkor a város második színházát, a Teatro alla Canobbianát (ma Teatro Lirico) bérlik, Schiff Etel itt mutatkozik be Leoncavallo Mediciek című operájának Fioretta szerepében. Ezután énekli a Figaro házassága Grófnéját, majd Massenet Wertherjének Charlotte-ját a mű - igen fontos - olaszországi bemutatóján, 1894 decemberében. Hangfelvételek híján kénytelenek vagyunk a ránkmaradt bírálatok alapján tájékozódni Schiff Etel vokális kvalitásait illetően. Milánói kritikusai – éppúgy, mint a pestiek – miközben dicsérik a matériát, a valós szenvedélyt hiányolják alakításaiból. Schiff Etelre mégegy bemutató várt, Francesco Paolo Frontini Maila (A varázsital) című operájában a női főszerepet, Janát énekli a mű milánói premierjén, a Teatro Alhambrában (a komponista annyira szívébe zárta a magyar szopránt, hogy évekkel később született lányát az Itáliában ismeretlen Etelka névre keresztelte). Olaszországból hazatérve Schiff Etel Sztojanovits Jenővel vidéki hangversenykörútra indul, ahol többek között Nagykárolyban is fellép. A lapok nápolyi és prágai szerződésekről írnak, de arról nincs adat, hogy 1895 nyara után az 29 éves szoprán valóban szerepelt volna még bárhol.
A milánói Teatro Lirico a századfordulón
Schiff Etel még második operaházi működése alatt, 1893. február 19-én a Dohány utcai zsinagógában fényes külsőségek közepette ment hozzá Rózsa (Rosenzweig) Vilmos 1861-ben született kereskedőhöz. Vélhetően – a kor szokásainak megfelelően – a házasság alapja nem szerelem volt, inkább különféle érdekek fűzték össze a feleket. Kideríthetetlen, mikor és hol ismerkedhetett meg a szoprán Zigány Árpáddal. Bár az író a pesti időszakot jelölte meg, elképzelhetőbb, hogy csak Milánóban találkoztak. A korszak különös figurája lehetett az 1865-ben Székesfehérvárott született Zigány. „Csupa tehetség, izgalom, bűn az élete s bár mindenki elismerte, hogy nagy talentumú, értékes ember, sehol sem tudott helyet és nyugalmat találni.” – írta róla a Magyar Nemzet 1906-ban. A fiatalember postatisztként végzett és Fiumében kezdett dolgozni, ahol sikkasztás miatt két évre börtönbe került. Ott tökéletesítette olasz és francia tudását és pályázta meg egy milánói kereskedelmi iskola irodalmi tanári állását. Milánóban a munkája mellett olaszul megírta a magyar irodalom történetét, illetve Pesten kiadta Az olasz irodalom rövid története című művét, miközben folyamatosan küldte cikkeit a Fővárosi Lapok számára. Az ő tollából maradt ránk egy igen hosszú beszámoló a Werther premierről is: „A közönséget a brilliánsul előadott duett felvillanyozta; a felvonás végén szűnni nem akaró tapsvihar között hívták a lámpák elé Massenet-t a szereplőkkel együtt; ekkor kapta a maestro azt az óriás babérkoszorút, melyből leszakított két levelet, emlékbe adva egyet-egyet Schiff Etelkának és Garulli-nak.” Sohasem fog kiderülni, mi történt Milánóban a két magyar fiatal között. Zigány, azonkívül, hogy rendszeresen küldte beszámolóit a szoprán sikereiről, egy indokolatlanul merész húzásra is vetemedett. 1895 márciusában zsaroló levelet írt Nikisch Artúrnak, aki azt azonnal közzétette az összes lapokban: „Igen szeretném, ha Schiff Etelka asszonyt visszaszerződtetné a m. kir. operához. Massenet Werther-jében kolosszális sikerrel énekelte itt (…) Carlotta szerepét és minthogy Schiff asszony magyar nő, s minthogy az összes budapesti lapok mindig dicsérték, igen könnyű dolga lesz önnek, ha Budapestre visszahívja. (…) Én már hónapok óta őrzök magamnál sok adatot, a mik az ön jó hírnevét megtámadják: és én soha egy szót nem írtam ön ellen; senki sem tud róla és senki sem beszélt arról, mily ügyei voltak és vannak önnek. (…) Én mindent rendelkezésére fogok bocsátani, mihelyt Schiff asszonyt évi hat, nyolc és tíz ezer forint fizetéssel három évre szerződtetik a m. kir. operához.” Nikisch határozott hangnemben válaszol: „Uram, (…) ön vagy nagy szélhámos (grosser Schwindler), vagy ön lett más szélhámosok áldozata.”, Maga az érintett művész is táviratban jelzi, hogy: „A tudtomon és akaratomon kívül történt intervenciót felháborodva utasítom vissza.” A balul sikerült próbálkozás után Schiff Etel – bármilyen természetű és mélységű is lehetett – minden valószínűség szerint véget vetett az íróval való kapcsolatának.
Zigány Árpád ekkor ismét különös dolgot művelt: Zerdahelyi Gyula álnéven Turris Eburnea (Elefántcsont torony) címmel regényt írt, melyben egy fiatalember egyes szám első személyben meséli el, hogyan szeretett bele egy Eszter nevű énekesnőbe, hogyan férkőzött a művész és zsidó férje bizalmába (az alak olyan színesen van megírva, mintha egyenesen egy náci propaganda-kiadvány számára készült volna), hogyan követte Esztert Firenzébe és Milánóba, hogyan szerezte meg a férjes asszonyt, végül hogyan unt bele és menekült előle. A közel 300 oldalas munkán érződik, hogy írója rutinos tollforgató, aki egyetlen lendülettel vetette papírra a regényt, melynek azonban irodalmi értéke nincs, könnyed tollal, sok gyűlölettel odavetett fércmunka, melyből ma is borzongást keltő ostoba maszkulin gőg árad. Zigány pusztítani akart fölényesen, cinikusan és meggondolatlanul. Ám van a könyvnek egy mélyebb olvasata is, melyben a keresztény férfi zsigerien megveti a zsidó asszonyt, aki lényével, kisugárzásával akarata ellenére is rabjává tette a szerzőt. Így a Turris Eburnea a hazai antiszemita irodalom egyik első megnyilatkozása. S hogy a szerző semmit se bízzon a véletlenre a címlapra Löschinger Hugóval gyönyörű metszetet rajzoltatott – melynek nőalakja kísértetesen hasonlít Schiff Etelre. A regény gyorsan terjedt a városban és természetesen igen gyorsan eljutott a művésznőhöz is, aki a főszereplő alakjában azonnal önmagára ismert és beperelte az írót.
Tiziano Bécsben őrzött Cigány Madonnája
„R. Schiff Etelka asszony (...) a Zigány Árpád könyve által ellene elkövetett merénylet folytán nagymérvű lelki krízist szenvedett át, csak nehezen csillapult le ismét és teljes megnyugvást csak akkor ért el, midőn a két színháznak (az operaház és nemzeti színháznak) tagjai Ujházy Ede kezdeményezésére együttes levelet intézlek Schiff Etelka asszonyhoz, amelyben kinyilatkoztatják, hogy a művésznőnek általuk mélyen tisztelt személyéhez nem fér gyanúsítás, egyszersmind az ellene elkövetett aljas merénylet fölötti fölháborodásuknak adnak kifejezést.” – adta hírül a Pesti Hírlap 1895. december 28-án. A sajtóper következő év márciusára volt kitűzve, dr. Guthi Soma a jónevű ügyvéd és népszerű író huszonnégy tanúval készült bizonyítani, hogy a regény hősnőjében ráismertek Schiff Etelre. Fő bizonyítéknak a kép ígérkezett (mely Zigány szerint egy Tiziano Madonna), valamint, hogy a szerző a szoprán legjobb barátnőjének, Gábos Nelly magánénekesnek az alábbi ajánlással küldte el munkáját: „Eszter legjobb barátnőjének”. A tárgyalás előtt azonban Zigány „a művésznőhöz intézett levelében bocsánatot kért és mély sajnálatának adott kifejezést, hogy a regény hősnőjében magára ismert. A bocsánatkérő levél következtében Schiff Etel asszony visszavonta a pimaszt s a törvényszék ma hozott határozatával megszüntette a további eljárást. Egyúttal elrendelte a regény elkobzott példányainak megsemmisítését.”
Turris Eburnea majd’ minden példányát bezúzatták. Antikváriumok mélyéről kerül elő olykor egy-egy darab, melynek valódi értékét az előadók sem ismerik. A könyvek megsemmisítésével véget is érhetne Schiff Etel és Zigány Árpád története. Ám a művészt annyira megviselték az események, hogy soha többé nem tért magához. 1900-ban gyámság alá helyezték („A budapesti kir. törvényszék részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Rózsa Vilmosné szül. Schiff Etel 32 éves, izraelita vallású, férjes, kereskedő neje, nagykárolyi illetőségű, budapesti lakos, a 2536/1900. számú jogerős Ítélettel elmebetegség miatt gondnokság alá helyeztetett.”), gondviselője Schiff György lett (vélhetően testvér vagy unokaöcs), aki 8 évvel később rokona nevében benyújtotta a válópert. A házasságból gyermek nem született, 1896 után külön költöztek és Rózsa többé nem törődött nejével. A végzés szerint a férj: „ledér nők társaságában szokott mulatni és költekezni, s ezzel kapcsolatban feslett erkölcsű nők társaságában rosszhírű zugszállodákat keresett fel – kicsapongó életet folytatva igen gyakran csak a reggeli órákban tér a lakására.” A válást csak 1910-ben mondják ki, Rózsa 1923-ban hunyt el. Schiff Etel a Schwartzer szanatóriumba (a kor legjobb elmegyógyintézete) került. A halál 1929 novemberében váltotta meg a rázuhant örök éjszakától.
Zigány Árpád következőleg 1905-ben került a lapok címoldalára, amikoris Habsburg-ellenes röpiratok írásával vádolták, de elítélték bélyeghamisításért és letartóztatták zsarolásért is. Mindeközben rendíthetetlenül folytatta irodalmi munkásságát, hol saját, hol álnéven remek Tasso, Dante, Mark Twain, Verne és Sienkiewicz fordításai jelenetek meg, később a Nemzeti Színház is Zigány átültetésében játszott többek között Shakespeare-t, sőt az író saját színdarabját is bemutatta. Az Operaházban Vavrinecz Mór Rosmunda című drámai dalművének librettistájaként tűnt fel 1900-ban. A Tanácsköztársaság bukása után a Képes Krónika című katolikus hetilap szerkesztője, majd 1926-tól a Palladis könyvkiadó igazgatója lett. Szobalánya 1936. november 27-én reggel az íróasztalára dőlve találta meg a 71 éves nagy elismertségnek örvendő Zigányt. Nekrológjai, mint „a magyar irodalom és újságírás egyik kimagasló és értékes tagját” említik, alakja köré legendákat szőve, melyekben egyszerre volt vitorláskapitány és a milánói egyetem olasz irodalom professzora. „A magyar keresztény újságírás és az irodalom mélységes gyásza kíséri utolsó útjára” – írta temetése után a Magyar Országos Tudósító. A fővárostól díszsírhelyet kapott, mely ma is védett. Tévelygéseit hamar elfelejtették, miközben a megbolondult Schiff Etel nevére már 1936-ban sem sokan emlékeztek.