Gioacchino Rossinit a legnépszerűbb operaszerzők között tartjuk számon, ám, ha megkapargatjuk ezt a felületes állítást, villámgyorsan kiderült, hogy mindez koránt sincs így. Rossinit, A sevillai borbély szerzőjét tiszteli a haza közönség, a szerző több mint 40 operájának tizede sem szólalt meg itthon.

A sevillai borbély már a régi Nemzeti Színház életében is fontos szerepet játszott, hiszen ez volt az Astoriánál álló teátrum első operaelőadása, 1837. augusztus 29-én, Rosnia szerepében Dérynével. Szép gesztusként 1884-ben, amikor a társulat átkötözött a Sugár úti palotába, szintén a vígoperát adták. A sevillai borbély már ekkor is igen népszerű volt, hiszen összesen 165-ször adták a Nemzeti Színházba. 1837 után másfél évtizedet kellett várni Pesten a következő Rossini bemutatóra, miközben Donizetti és Bellini művei sorra kerültek színre. Az Otello nem lett sikerdarab, mindössze tízszer adták 1852-től. Négy évvel később mutatták be a Pesarói hattyú utolsó operáját, a Tell Vilmost, mely már sokkal inkább Meyerbeer hatását tükröző francia nagyopera, mint bel canto darab. A hatalmas apparátust felvonultató mű sikert aratott, s 86 este töltötte meg a Nemzeti Színház nézőterét. Az utolsó Rossini újdonság az Operaház megnyitása előtt a Hamupipőke volt 1858-ban, mely mindössze öt előadást ért meg.

Az új házba értelemszerűen a korábbi népszerű műveket, köztük A sevillai borbélyt és a Tell Vilmost hozta át a társulat. Míg az előbbi 1884 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan műsoron van, az utóbbi 1907-ig (78 előadás erejéig) tartotta magát. A sevillai borbély első felújítására 1919 decemberében került sor, Harsányi Zsolt új fordításában, olyan kiváló művészek közreműködésével, mint Székelyhidy Ferenc, Dalnoki Viktor, Sándor Erzsi, Venczell Béla és Szemere Árpád. Amikor az 1920-as években az Operaház a Városi Színházat is bérelte, természetes a népszerű vígoperát is átvitte. Sergio Failoni 1929-ben vette át a darab vezénylését, s meg is tisztította az elmúlt évek porától, vélhetően ő volt az első, aki az eredeti secco recitativókat játszatta a korábbi prózák helyett. 1934-ben Rékai András rendezte a mű felújítását Oláh Gusztáv új díszleteiben, az ifjú Ferencsik János vezényletével, a főszerepek ekkor Radnai Miklós fiatal művészei, Rösler Endre, Maleczky Oszkár, Szabó Lujza, Kálmán Oszkár és Svéd Sándor énekelték. A produkció túlélte a világégést, 1947-ben Fricsay Ferenc vezényletével mutatkozott be egy ifjú szereplőgárda, Mindszenti Ödönnel az élen. Hosszú évtizedek után, 1941-ben került ismét színre a Tell Vilmos, Nádasdy Kálmán rendezésében, Rubányi Vilmos vezényletével, a címszerepet Palló Imre, Arnoldot Halmos János, Matildét Osváth Júlia énekelte. A produkció nem bizonyult különösebben népszerűnek, még a világháború vége előtt 15 előadás után lekerült a játékrendről. Rossini születésének 150. évfordulója adta az alkalmat 1942-ben, hogy az elmaradhatatlan Sevillai borbély és a friss Tell mellett a bolognai Teatro Communale elhozza a Hamupipőkét az akkor már jónevű Fedora Barbieri főszereplésével.

 Figaro: Melis György

A sevillai borbély 1951-es felújítását a pályakezdő Mikó András állította színpadra, Majorossy Aladár vezényletével. A produkció egészen 1984-ig, összesen 329-szer volt látható, gyakran az Erkel Színházban is. Az eredeti szereposztások élén Rösler Endre és Remsey Győző, Galsay Ervin és Katona Lajos, Gencsy Sári és Gyurkovics Mária, Melis György és Radnay György, Bencze Miklós és Littasy György állt. Az 1966-os felfrissítéskor mutatkozott be Réti József, Bordás György, Ágai Karola, Bende Zsolt és Begányi Ferenc, 1975-ben Lehoczky Éva és Polgár László, 1978-ban Berkes János, Ötvös Csilla és Miller Lajos.

Időközben 1959-ban felbukkant a Sergio Failoni halála óta várva-várt olasz karmester, aki örömmel töltött huzamosabb időt Budapesten. Lamberto Gardelli, az olasz operaritkaságok nagy barátja első önálló betanításul az Ory grófját választotta, ez volt Szinetár Miklós egyik első operaházi rendezése. Az 1960-as előadás szenzációja Réti József volt a címszerepben, aki váltótárs nélkül énekelte a produkció 28 előadását. Mellette az első szereposztásban Gyurkovics Mária, Házy Erzsébet, Melis György és Faragó András, a másodikban Gencsy Sári, Koltay Valéria, Bende Zsolt és Nádas Tibor brillírozott. Három évvel később Gardelli a Tell Vilmost tanította be, a rendező ezúttal Mikó András, a koreográfus Seregi László volt. A címszerepet Jámbor László és Palócz László, Arnoldot Ilosfalvy Róbert és Kelen Tibor, Matildot Déry Gabriella és Dunszt Mária énekelte. A produkció mindössze 17 előadást ért meg. Az 1960-as évek Rossini bemutatói Gardelli nélkül folytatódtak, Békés András Hamupipőkéjét Lukács Ervin illetve Borbély Gyula vezényelte. A főszerepeket Réti József és Bertha Alfonz, Bende Zsolt és Dene József, Radnay György és Várhelyi Endre játszotta, Hamupipőke szerepe lett Barlay Zsuzsa nagy kiugrása, akit Szirmay Márta váltott. Az 1965-ös premiert követően 35-ször játszották az előadást, melyet 1981-ben Alberto Erede betanításában poroltak le. Ekkor Ramirót a főiskolás Bándi János, Dandinit Gáti István, Magnificot Gregor József, a címszerepet Takács Klára énekelte.

 Jelent az Ory grófja I. felvonásából

Hosszas szünet után 1976-ban került csak színre Rossini-újdonság az Erkel Színházban, A török Itáliában. A Lukács Ervin által vezényelt előadást Huszár Klára fordította és rendezte, a főszerepekben Sólyom-Nagy Sándor és Gáti István, Várhelyi Endre és Polgár László, Ágai Karola és Kalmár Magda, Korondy György és Szigeti László lépett színre. Alig egy évvel később Póka Balázs, Bordás György, Ötvös Csilla és Fülöp Attila is bemutatkozott a 36 előadást megért vígoperába. 1986. április 5. piros betűs dátum a hazai Rossini-játszás történetében. Békés András Sevillai borbély rendezése korszakhatárt jelez. A gondosan összeválogatott fiatalok – Berkes János, Tóth János, Pánczél Éva, Csurja Tamás, valamint Kováts Kolos – boldogan játszottak a fergeteges ritmusú produkcióban, melyet Kovács János vezényelt. A Békés rendezés máig több mint 150-szer került színre, 2009-ben egy évtizednyi szünet után Kovalik Balázs újította fel.

 A sevillai borbély (1986)

Noha 1970-ban a a Teatro Comunale di Bologna két előadás erejéig vendégszerepelt Budapesten a Mózessel, a hazai bemutatóra 1992-ig várni kellett. Az operából Lamberto Gardelli 1980-ban készített felvéltet, s az operaházi előadás vezénylésére is az idős mestert kérték fel. Kerényi Miklós Gábor látványos rendezésében a címszerepet Airizer Csaba és Berczelly István kapta, mellettük Szűcs Márta és Maria Teresa Uribe, Ge Yi és Albert Tamás, Sólyom-Nagy Sándor és Stanislav  Mickievich, Misura Zsuzsa és Balatoni Éva jutott hálás feladathoz. Az 1990-as évek másik Rossini újdonsága Nagy Viktor gyereke számára készült színes Hamupipőkéje volt. Az 1998-as előadás eredetileg a Thália Színházban került színre, de később az Operaházban és az Erkel Színházban is látható volt. Az első szereposztásban Kovácsházi István, Massányi Viktor, Gregor József és Ulbrich Andrea, a másodikban Yojiro Oyama, Sárkány Kázmér, Szüle Tamás és Gémes Katalin énekelt a Kovács János, illetve Kesselyák Gergely által vezénylet premiereken. A produkció 2011-ig 77 előadást ért meg.  2003 januárjában Szinetár Miklós rendezett egy 24 előadást megért Sevillai borbély sorozatot, majd néhány hónappal később Petrovics Emil kezdeményezésére a Millenáris Teátrumban Alkalom szüli a tolvajt című kétfelvonásos vígopera is színre került hatszor.

 Tas Ildikó, Airizer Csaba és Szűcs Márta a Mózesben

Az Operaház első 130 évében tehát összesen hét Rossini opera került színre: A sevillai borbély, a Tell Vilmos, a Hamupipőke, az Ory grófja, a Török Itáliában, a Mózes, illetve az Alkalom szüli a tolvajt, 1132 előadásban, melynek mintegy a kétharmadát a Sevillai teszi ki a maga 791 előadásával. Remélhetőleg a néhány napja bemutatott Olasz nő Algírban gyökeret tud verni a színház repertoárján, hiszen a mester egyik legkiválóbb vígoperája, mely méltatlanul maradt le korábban az Operaház játékrendjéről.