Kolonits Klára nemrég elmesélte egy riportban, hogy cd-jét az Operaháztól kapott kamaraénekesi címnek köszönhetően tudta kiadni. Nem szabad elsiklani emellett a természetesnek tűnő kijelentés mellett. A fenti mondat ugyanis nem kevesebbet takar, mint azt, hogy egy művész a váratlan és megtisztelő plusz díjazásából nem új autót vett, nem festette ki a lakását és nem utazott Balira, hanem maradandó kulturális értéket hozott létre. Ez pedig több mint ritkaság napjainkban. Történt mindez egy olyan korban, amikor emberek képesek felháborodni, ha ezer forintért nem Metropolitan minőségű előadást kapnak a II. János Pál pápa téren, vagy ha a világ legköltségesebb előadásait nem nézhetik meg az ingyenes videó-megosztón. Kolonits Klára úgy döntött tehát, hogy egyedi és maradandó módon örökíti meg magát – művészete csúcsán.
Van egy énekesnő, aki anyagi áldozatot nem kímélve szembe ment az árral, mert meg akarta mutatni a világnak, mit tud. Egy cd kiadása nemcsak anyagilag kockázatos (mit kockázatos, meddő…) vállalkozás, hanem hatalmas munka is. A zenekar-, énekkar- és stúdióbérlés mellett a kottaritkaságok beszerzése sem egyszerű feladat, ha valaki nem az alaprepertoárt akarja felvenni. Márpedig Kolonits Klára és férje, Dinyés Dániel karmester igen gondosan válogatták ki a lemezre kerülő anyagokat, amely ugyan három évtizedet fog át – A sevillai borbélyt 1816-ban, a Macbethet 1847-ben mutatták be – a lemez mégis a bel canto aranykorába, az 1830-as évekbe röpíti a hallgatót. Abba az időszakba, amikor az operák központjában két dolog állt: a primadonna és a voce. A darabok női főszerepei elsősorban lehetőségek voltak, hogy a hangvirtuózok megmutathassák, mit is tudnak. Kolonits Klárától elsősorban szép, élő éneket kapunk, ám a művész nemcsak feltárja a kották titkait, hanem valósággal fürdőzik az 1800-as évek primadonnáinak szánt játék-koloratúrlehetőségében. Mindegyik ária más lelkiállapotról mesél, így a szopránnak módja van az éteri Júliától, a halálra ítélt Boleyn Annán át, az amazon Odabelláig mindenféle személyiség bőrbe bújni. Kolonits Klára nem lenne azonban operaénekes, ha nem törne ki belőle olykor önkéntelenül is a színpadi művész. Ilyenkor a „szép éneket” háttérbe szorítja a dráma, s vérrel telítődnek meg a papírmasé figurák. A különféle hangulatú áriák nagyon igényesen vannak összeválogatva, megmutatva a bel canto világának minden árnyalatát. A kilenc szám nagy részét korábban nem énekelte lemezre magyar művész. Kolonits Klára megmutatja, hogy mennyire egyedien lehet díszíteni például Rosina kavatínáját, ha valakinek van hozzá fantáziája és technikája. A virtuozitás azonban sosem öncélú, a szoprán hangja pedig elképesztő állapotban van, úgy tűnik, mintha egyszerűen nem lenne felső határa. Kolonits Klára lassan két évtizedes pályafutása alatt végigjárta a szakmai ranglétrát: éveket töltött vidéken, játszott primadonnaszerepeket, elénekelt mindent Judittól Az Éj királynőjéig (ráadásul ebben a sorrendben). Ebbe vagy belehal az ember, vagy megedződik.
Van valami jó értelemben vett szemtelenség a cd-ben. Mintha Kolonits Klára kesztyűt dobna a világ elé, mondván: „Tessék, én ezt tudom, lehet utánam csinálni!” A művész titka az lehet, hogy sok év után még mindig szenvedélyesen szereti azt, amit csinál. És hisz benne. Mindez elképesztő tartást ad számára – egy hitet vesztett világban. Felmerül a kérdés, hogy miért hallgasson meg az ember egy áriát Kolonits Klárával, ha azt megteheti Anna Netrebkoval vagy Natalie Dessay-vel is? Egyszerűen azért, mert nagyon izgalmas, hogy a magyar művész mit gondol egy-egy részletről. S nemcsak egy áriáról, hanem minden egyes kottafejről gondol valamit, ami az általában érdekes és egyedi. Sok művészt tisztelnek, sokért rajonganak, de Kolonits Klárát, úgy tűnik, szeretik. És ez a legnagyobb dolog, amit egy énekes, egy ember kaphat. Elsősorban számukra ajándék ez a cd. S hogy miért nem világsztár valaki, aki így énekel? Talán azért, mert Kolonits Klára valamilyen. És ezzel a valamilyenséggel napjaink menedzserei és igazgatói nem szeretnek, sőt nem is igen tudnak mit kezdeni, jobban szeretik a képlékeny, semmilyen embereket. Mi pedig boldogak és büszkék lehetünk arra, hogy van egy Kolonits Kláránk!
