Parasztbecsület és Bajazzók az Operában – külön utakon

2014.09.22. 09:20 caruso_

Parasztbecsület_Szilágyi Arabella_Santuzza.jpgTalán negyed évszázadonként volt az Operaház történetében akkora sikersorozat, mint ami a Parasztbecsület 1890. december 26-i magyarországi bemutatóját követte. Az évad végéig húsz előadást kellett tartani Mascagni remekművéből, a következő szezonban harminckétszer ment az egyfelvonásos. Akkoriban még nem volt a színháznak évadokra előre tervezett repertoárja, a napi – heti műsor érzékenyen követte a közönségigényt, különben üresen állt volna a színház. A premier sikere elsősorban Gustav Mahlernek köszönhető, akinek rövid pesti főzeneigazgatói működésének a Ring első két darabajának bemutatása mellett éppen a Parasztbecsület színrehozatala volt a legjelentősebb tette. Mahler az elsők között fedezte fel az opera értékeit, így Budapesten játszották először Olaszországon kívül. Noha a kritika hűvösen fogadta a Parasztbecsületet, a közönség azonnal a verizmus hatása alá került. A Magyarországi bemutatón Santuzzát Szilágyi Arabella, Lolát Ábrányiné Wein Margit, Turiddut Szirovatka (Balta) Károly, Alfiót Veress Sándor, Luciát Henszler Helén énekelte. A produkció 1912-ig folyamatosan műsoron volt, számtalan új beállóval. Rotter Gizella, Vasquez Italia, Komáromy Mariska, Lantes Assunta, Kaczér Margit, Schiff Etel, Bartóky Matild, Diósyné  Handel Berta, Koncsek Mariska, Stoll Gizella, Krammer Teréz, Berts Mimi, Szamosi Elza és Haselbeck Olga Santuzzát, Francesco Signorini, Francesco Runcio, Julius Perotti, Arányi Dezső, Kertész Ödön, Vincenzo Larizza, Werner Alberti, Henry Prevost, Váradi Emil, Giovanni Lunardi és Pichler Elemér Turiddut, Várady Sándor, Beck Vilmos és Mihályi Ferenc, Zádor Dezső Alfiót. Az előadásba rengeteg vendégművész mutatta meg tudását, közülük Gemma Bellincioni, Lili Lejo, Wyns, Emmy Destinn és Maria Labia a nevesebbek. A 100. Parasztbecsületet 1895. október 30-án tartották, a jeles előadást maga a zeneszerző vezényelte. A 200. alkalomra se kellett sokat várni, 1911 novemberében volt.

Nagyon érdekes, hogy ma már alig tudjuk elképzelni a Parasztbecsületet Bajazzók nélkül. Pedig a két opera nagyon sokáig külön úton járt. Bolond lett volna a színház két olyan operát együtt adni, amelyek külön-külön is teltházakat vonzottak. A Parasztbecsült bemutatóján a csárdás című balettel szerepelt egy estén, de volt olyan, hogy a Traviata vagy a Sevillai borbély után is előadták, sőt volt olyan az 1930-as években, hogy Maria Jeritza és Németh Mária a Salome címszerepe után Santuzzát is elénekelték. Először 1893 decemberében ment együtt a két verista dráma, de utána ismét évekig kerülték egymást. A Parasztbecsületet először 1912. október 10-én újították fel, vagy legalábbis porolták le. Ekkor Sebeők Sári, Marschalkó Rózsi, Környei Béla, Rózsa S. Lajos és Fodorné Aranka közreműködésével valóban világszínvonalon szólalhatott meg az opera. Később vezényelte az előadást Szikla Adolf, Egisto Tango, ifj. Ábrányi Emil, Fleischer Antal, Mascagni és Failoni. Santuzzaként Szamosi Elza, B. Nagy Ida, Palay Matild, Kroó Margit, Záborszkyné Ilona, Bihóy Zóra, Maria Jeritza, Walter Rózsi, Szalay Ilona és Huber Etel, Turidduként Gábor József, Giuseppe Taccini, Pilinszky Zsigmond, Alfred Piccaver, Szentmihályi Tibor és Somló József.

Parasztbecsület 1931_001.jpg

Parasztbecsület_Losonczy György_001.jpgA Parasztbecsület színpadképe (1930)

A Parasztbecsület elő igazi felújítására a bemutató után majdnem 40 évvel, 1930. január 23-án került sor, ismét közös estén a Bajazzókkal. Mindkét darabot Szemere Árpád rendezte és Fleischer Antal vezényelte, a díszleteket és a jelmezeket a 25 éves Oláh Gusztáv tervezte. A produkció időtállónak bizonyult: 37 éven keresztül megszakítás nélkül szerepelt a színház repertoárján. A felújításon a szerepeket Relle Gabriella, Sándor Mária, Halmos János, Palló Imre és Virág Ilona énekelték. A világháború végéig  Bodó Erzsi, Gyenge Anna, Németh Mária, Huszka Rózsi, Felice Hüni-Mihalcsek, Szilvássy Margit, Perényi Gabriella, Némethy Ella, Ebe Stignani, Rigó Magda és Kováts Jolán énekelték Santuzzát, Pataky Kálmán, Laurisin Lajos, Szűcs László, Benjamino Gigli (1934-ben és 1937-ben a Városi Színházban), Helge Roswaenge, Laczó István és Király Sándor Turiddut, Svéd Sándor, Losonczy György, Lendvay Andor, Maleczky Oszkár és Jámbor László Alfiót.

 

Bajazzók_Anthes György_001.jpgHárom évvel a Parasztbecsület viharos sikere és egy évvel a Fritz barátunk viszonylagos kudarca után, 1893. március 28-án mutatta be a színház a Bajazzókat. A karmesteri pulpitusnál ezúttal Erkel Sándor állt, akinek ez lehetett a legmodernebb opera, melyet vezényelt. A magyarországi premier szereposztása: Canio: Francesco Signorini, Nedda: Vasquez Italia, Tonio: Ódry Lehel, Beppo: Dalnoki Béni, Silvio: Beck Vilmos. Az előadás egészen 1930-ig megszakítás nélkül szerelt az Operaház repertoárján. Az első évad végéig tizenötször, a következő szezonban tizenkilencszer játszották el Leoncavallo remekművét. A 100. előadásra 1901 októberében, a 200.-ra 1914 májusában, a 300.-ra 1926 novemberében került sor. A Bajazzók produkciót maga Leoncavallo is megtekintette, nem sokkal a bemutató után, 1893 novemberében, Mascagni pedig el is vezényelte egyszer a Bajazzókat, 1924-ben.

A produkció hosszú élete alatt sokszor kicserélődött a szereposztás. Caniót énekelte Szirovatka (Balta) Károly, Julius Perotti, Arányi Dezső, Vincenzo Larizza, Werner Alberti, Déri Jenő, Karel Burian, Henri Prevost, Brozel Fülöp, Georg Anthes, Giovanni Lunardi, Környei Béla, Szántó Gusztáv, Peter Unkel, Ocskay Kornél, Hubert Leuer, Laurisin Lajos, Székelyhidy Ferenc, Peter Raiceff és Halmos János, Neddát Ábrányiné Wein Margit, Sz. Bárdossy Ilona, Pewny Irén, Gemma Belloncioni, Ambrus Zoltánné, Szoyer Ilonka, Stoll Gizella, Sigrid Arnoldson, Emmy Destinn, Joksch Irma, Bendiner Heddy, Rédei Szidi, Maria Labia, Hajdú Ilona, Serák Mariska, Palay Matild, Walter Rózsi, Elisabeth Schumann, Dömötör Ilona, Halász Gitta és Relle Gabriella, Toniót Manheit Jakab, Várady Sándor, Leo Fumagalli, Dalnoki Viktor, Zádor Dezső, Beck Vilmos, Rózsa S. Lajos, Farkas Sándor, Pogány Ferenc, Taurino Parvis,, Palló Imre és Marcel Journet, Beppót Kiss Béla, Kertész Ödön, Gábor József, Pichler Elemér, Kertész Vilmos, Toronyi Gyula és Somló József, Silviót Takáts Mihály, Mihályi Ferenc, Szemere Árpád, Pogány Ferenc, Dános Árpád, Pusztai Sándor, Palló Imre és Svéd Sándor. Az előadásokat Márkus Dezső, Benkő Henrik, Szikla Adolf, ifj. Ábrányi Emil és Pető Imre vezényelte. A szereplők végtelen felsorolásába a neves külföldi művészek is bekerültek, de rajtuk kívül számtalan énekes, elsősorban olasz tenorista lépett fel Budapesten, hiszen Canio szerepében mindent meg lehet mutatni, amit a századforduló közönsége látni szeretett.

Bajazzók 1931_001.jpgA Bajazzók színpadképe (1930)

A Bajazzók első felújítására 1930. január 23-án került sor, egy estén a Parasztbecsülettel. Ekkor Halmos János (Canio), Walter Rózsi (Nedda), Palló Imre (Tonio), Somló József (Beppo) és és Svéd Sándor (Silvio) énekelték a főszerepeket, de még a két pór egy-egy mondatos szerepére is a pályakezdő Losonczy György és Ney Dávid vállalkozott. Az idő ezen a produkción se fogott, egészen 1967-ig játszották. A világháború előtt bemutatkozott Canióként Laurisin Lajos, Székelyhidy Ferenc, Tihanyi Teszler Tivadar, Laczó István és Helge Roswaenge, Neddaként Relle Gabriella, Gyenge Anna, Orosz Júlia, Halász Gitta, Dobay Lívia és Szabó Gizella,Tonióként Marcel Journet, Szende Ferenc, Farkas Sándor, Losonczy György, Lendvai Andor és Jámbor László, Beppóként Sárdy János, Udvardy Tibor és Szabó Miklós, Silvióként Hámory Imre, Csóka Béla, Bartos Miklós és Reményi Sándor.

Fotók: Operaház Emlékgyűjtemény

Szólj hozzá!

Címkék: operaházi kronológia Ruggero Leoncavallo Parasztbecsület Bajazzók Pietro Mascagni

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr996717869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (8) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Albert Pesendorfer (1) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (2) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (4) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (2) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A láng (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (15) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (14) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (240) Billy Budd (2) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (4) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (2) Claus Guth (2) Clémentine Margaine (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (11) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (3) Dorothea Röschmann (1) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (35) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (8) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georgy Vasiliev (2) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (2) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (42) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) Graham Vick (1) Gregory Kunde (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (5) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Huw Montague Rendall (2) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Juraj Valčuha (1) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (3) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (2) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (6) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (3) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc-André Dalbavie (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (3) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melancholie des Widerstands / Az ellenállás melankóliája (1) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (5) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olesya Golovneva (2) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (134) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper im Steinbruch St. Margarethen (1) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeo (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Ottorino Respighi (1) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (3) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (3) René Pape (3) Ricarda Merbeth (3) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (42) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (2) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (3) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (43) Staatsoper Berlin (7) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) Szilágyi Arabella (6) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (5) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Massimo Vincenzo Bellini (1) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (7) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (5) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása