Száz éve született Fricsay Ferenc

2014.08.09. 09:28 caruso_

fricsay001.jpgKarmesterekben gazdag nemzet vagyunk. Érdekes lenne egyszer végigvezetni, miként lehetséges az, hogy az ország nagyságához képest meglepően sok kiváló dirigenst adtunk a világnak. Bizonyára nem az oktatáson múlott – hiszen a Zeneakadémián a karmesterszakot csak az 1950-es évek elején indították. Mindenesetre zenekarvezetőink már az 1880-as években eljutottak Amerikába, napjainkra pedig bajos lenne olyan országot találni, ahol ne fordult volna meg. A magyar karmesterek aranykora az 1950-es évekre tehető, ekkoriban ért a csúcsra Solti György és Doráti Antal, Ferencsik János és Széll György, hogy csak néhány nevet említsünk.

Fricsay Ferenc – akinek centenáriumát idén ünnepeljük – 1947 nyarán szinte az ismeretségből robbant be a leghíresebb nemzetközi fesztiválon, a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A következő mindössze tizennégy munkás évben, mely megadatott számára, nem volt megállás. Ausztria után Berlint, majd Münchent hódította meg, miközben beutazta a fél világot, Buenos Airestől Jeruzsálemig. Fricsayban a világháború utáni Németország zenei életének egyik újjáépítőjét tisztelhetjük. A technikai iránti rajongása egybe esett a hangrögzítés technikájának második forradalmával, így elsőként készíthetett felvételeket hosszan-játszó lemezekre, és közreműködője lehetett az első élő televíziós közvetítéseknek is. Éppen ezért életműve tökéletesen dokumentált. Különös módon, felvételein nem fog az idő, köszönhetően annak, hogy mindig magát a művet állította előadásai előterébe. Fricsay milliókhoz juttatta el a komolyzenét, s ami számunkra talán a legfontosabb: bármerre járt, fáklyavivője volt a magyar zenének. Ha vendégszerepelt, szinte elképzelhetetlen volt, hogy koncertjén ne játsszon egy Bartók vagy egy Kodály művet. Bemutatta a Kékszakállú herceg várát Stockholmban és Nápolyban, a Háry Jánost Rómában. Tette mindezt a szolgálatot disszidensként, eltávoldva szülőföldjétől. Emlékét itthon eddig csak Szegeden ápolták, ahol a világháború előtt tíz éven át működött mint katonakarmester és a városi Filharmonikusok vezetője. Legendák és félinformációk helyett végigkutatott életrajzának megírása is várat még magára. Rövid élete vége felé – mindössze negyvennyolc évesen hunyt el hosszú betegeskedés után – vetette papírra az alábbi, napjainkban is aktuális sorokat a ma 100 éve született Fricsay Ferenc:

Fricsay2.jpg„Én büszke vagyok arra, hogy Magyarországon, egy kis, de áldott országban születtem, nőttem fel, tanultam és készültem fel arra, hogy elérhettem, amit elértem. (…) Ne gondolja, hogy aki külföldre ment, az rögtön elfelejti otthonát. Én csak felismertem, hogy tehetségemnek tartozom azzal, hogy a nagyobb lehetőséget nyújtó nagy világot választottam. Én ma már Svájcban vagyok „otthon”, de nem felejtem el, hogy honnan származom és nem felejtem anyanyelvemet sem. Csak a félművelt emberek tulajdonsága „külföldit” játszani, ha elkerül hazájából, vagy „vad magyaroskodni”, ha nem ismeri Nyugatot... Ismerni kell a világot és nem csak azután ítélni, amit kis körben ismer az ember. Akkor, ha mindent megismert, belátja, hogy nincs különbség ember és ember között, csak nyelv és mesterséges korlátok, az, ami az embereket elválasztja. A nyelv és a mesterséges korlát alatt értem a nevelést is. Bennünket még arra tanítottak, hogy a román, a cseh, a szerb stb. ellenségeink! Pedig éppen olyan nagyszerű, vagy ocsmány emberek, mint mi voltunk. És hogy „Csonka Magyarország nem ország egész Magyarország Mennyország”! Milyen ostoba, hitetlen és kicsinyes gondolatok! Így neveltek bennünket, a mi generációnkat. Pedig nincsenek határok, csak szívhatárok léteznek. Én jobban szerethetek egy kis részét a világnak, amit Hazámnak nevezek, mert ott születtem, vagy ott élek, de szeretni az egész világot kell, minden országot és minden embert, akit Isten alkotott."  

Szólj hozzá!

Címkék: évforduló Fricsay Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr486589257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (3) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (43) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (9) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (159) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (6) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (3) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (21) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (44) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (5) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (4) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (43) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (21) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (24) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (3) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (21) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (108) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (9) Plácido Domingo (4) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (35) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (18) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (8) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (2) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (17) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (5) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő