Misura Zsuzsa születésnapjára

2014.01.14. 11:21 caruso_

Rózsa2.jpgKöztudomású, hogy a primadonnáknak nincsen életkora. Sokszor pályájuk virágba borulásától fogva gondosan titkolják valós születési évüket. Először fiatalítják magukat, majd olykor egy csendes váltással egyszeriben megöregednek, a rajongók pedig szakadatlanul csodálkozhatnak: istenített művésznőjük legyőzte az Időt is! Misura Zsuzsa sohasem volt primadonna, a szó klasszikus értelmében. Nem álltak sorban előadása után az autogram-kérők, nem pompázott agyonretusált fotója női magazinok címoldalán, nem osztott főzési tippeket bulvárműsorokban. De nem is épített maga köré légvárakat, mindig a földön járt. Az énekesnő szó nemcsak egy tartalom nélküli bejegyzés a munkakönyvében, hanem egy hosszú és göröngyös út alatt megszerezett jogos elismerés. Amíg mások a sikeres zeneakadémiai vizsga napjától az Operaházban próbálgathatták szárnyaikat, Misura a Bartók konzi elvégzése után majdnem egy évtizedet az Állami Népi Együttes énekkarában töltött. Legendás csapat énekelte akkoriban száz-számra az Ecseri lakodalmast, olyan későbbi magánénekesek, mint Pelle Erzsébet, B. Nagy János, Hormai József vagy Perencz Béla voltak az együttesben. Misura első nagy lehetőségét 1972-ben kapta, amikor is akkori mesterének, Réti Józsefnek ajánlására elénekelhette a Verdi Requiem szopránszólóját a Zeneakadémián. A kiugrási kísérlet sikeresnek bizonyult, a következő évadtól az Operaház is tagjai közé fogadta. Az énekkarba. Jöttek sorra a meghallgatások, utána a bizottsági mosolyok.  De évekig nem történt semmi.

don_carlos_1994_02_20.jpgAztán 1980-ra részben nyugdíjba vonult, részben rendszeresen külföldön énekelt vezető énekesnőink zöme. Több előadás veszélybe került, mert nem volt a házban potenciális főszereplő. A bolygó hollandi, Ernani. Eszükbe jutott Misura a szoprán kettőből. És Misura kész szereptudással, több főszereppel a torkában jött és győzött. Mögötte állt az egész énekkar, drukkolt, együtt lélegzett vele. Ő lett az első, akinek sikerült kikerülni a kórusból és nagy ívű szólista karriert befutni. Pályafutása alatt a színpadon mindig hátában érezhette az erőforrást, volt kollégái szeretetét. Sorra jöttek a főszerepek, melyeket korábbi gazdáik magukra hagytak, vagy éppen kioszthatatlanok voltak: Turandot, Szilágyi Erzsébet, a Trubadúr Leonórája (Tokody Ilona mellett), Requiem (premier Giuseppe Patanéval), Tosca, Az álarcosbál Ameliája. Repertoár énekesnő lett, aki hetente legalább egyszer fellépett – húsz éven keresztül. Sőt, az 1980-as évek elején Szegedre is leszerződött, hogy nyugodt műhelymunkával nagy szériában olyan szerepeket énekelhessen melyekre Pesten épp nem adódott lehetősége. Két fontos művészi találkozás köthető a Tisza parti városhoz. Oberfrank Géza művészi vezetőként és karmesterként próbálta megújítani Vaszy Viktor árván maradt együttesét. Kerényi Miklós Gábor pedig szárnypróbálgató rendezőként megtalálta Misurában azt a bármit elénekelni képes drámai szopránt, aki értő rendezői kézben eddig zárt lelkének finom árnyalatait is meg tudta mutatni a színpadon. Hármuk találkozásából országos hírű Bolygó hollandi és Macbeth előadás született.

gioconda_1991.jpgMisura Zsuzsa élete legnagyobb lehetőségét Petrovics Emiltől kapta, amikor a főigazgató 1988-ban rábízta Molnár András partnereként a Trisztán és Izolda címszerepét. Egy év tanulás és számos lemondás után vehette birtokba a legnagyobb Wagner szoprán szerepet. Ez volt élete első nagy pesti premierje, s ezzel az alakításával foglalta el helyét az Operaház vezető művészei között. A közönség és a sajtó is ekkor csodálkozott rá, hogy micsoda művészt rejtegetett eddig a Ház. A következő évtizedben sorra jöttek a nagy alakítások: Vénusz és Erzsébet a Tannhäuserben, Abigél a Nabuccóban, Gioconda, Aida és a Mózes Sinaidéje Gardellivel, Erzsébet királyné a Don Carlosban, Santuzza, és a Siegfried Brünnhildéje. Operaházi tagságának huszadik jubileumát olyan önálló esttel ünnepelte, mint előtte senki. Legkevesebb szerepeiből adott elő egy válogatást, több mint egy órát énekelt egyedül, az operairodalom tíz hírhedten nehéz áriáját a Turandot részletével koronázta meg.  Egy aktuális évad-főzeneigazgató nem sokkal huszonötödik jubileuma után, méltatlanul, búcsúelőadás nélkül , csendben nyugdíjazta a színház egyik vezető művésznőjét.

 siegfried_1996_06_02 (1).jpg

Új korszak kezdődött Misura Zsuzsa életében. Már korábban is jelentkeztek nála kollégák, hogy segítsen nekik bizonyos énektechnikai problémákban, majd fokozatosan gyűltek köré ifjú énekes-növendékek is. Lassan kialakult egy „Misura-istálló”, ahol a tanárnő nem csak tanárnő lett, hanem annál sokkal több: egyfajta növendékeit óvó-figyelő tyúkanyó. Márpedig Misura Zsuzsától van mit tanulni. Kevés énekes építette fel ennyire tudatosan a karrierjét. Ha nem lett volna kikezdhetetlen énektechnika birtokában valószínűleg már az Állami Népi Együttesben elmegy a hangja. Ezzel szemben még utolsó aktív évében is csodálni való Abigélt énekelt Sólyom-Nagy Sándor Nabuccója mellett. A technika természetesen csak egy csontváz, amire épülhet a művészet. Misura Zsuzsát egészen egyedi hangszíne is megkülönböztette fachtársai közül. Szopránja világos színű volt, egyedi éllel, mely a leghatalmasabb zenekarokon is fölényesen átvitte. Hangja sohasem nehezült el, a Gioconda végén könnyedén koloratúrázott, a Turandot utolsó felvonásában olyan puha pianókat mert énekelni, mint kevesen. Misura nem fiatal lányként kezdett főszerepeket énekelni. Talán ezért hősnői sem voltak fiatal lányok. Alakításait mindig egyfajta kortalanság lebegte körül. Sentája talán évtizedek óta várta a Hollandját, Erzsébetje Tannhäusert. Ezekkel a problémákkal egyszerűen nem törődött, szerepeit elsősorban a kottából építette fel, pontosan látta magát kívülről, ezért a színpadon gondosan kerülte a naturális eszközöket. Egy Misura előadáson mindig nyugodtan hátra lehetett dőlni és élvezni ránk zúduló a csodálatos hangot. Jó volt hallgatni! A hanglemezcégek, sokakhoz hasonlósan őt sem foglalkoztatták, egyetlen cd-jét saját maga jelentette meg. Nagy jubileumi koncertjének anyagából kosztümös tv filmet forgattak. A film végén, a stáblista közben a művésznő látható, ahogy egy-egy elrontott áriafelvétel alatt jóízűt káromkodik. Misura Zsuzsa maga tette be ezt a csavart a filmbe, ha csak pár kocka erejéig, de meg akarta örökíteni a művésznő az embert is. Nem  primadonna, hanem kiváló művész. Ma születésnapja van, Isten éltesse sokáig!

Fotók: Operaház Archívum

Szólj hozzá!

Címkék: évforduló Misura Zsuzsa

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr485757339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (3) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (43) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (9) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (159) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (6) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (3) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (21) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (44) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (5) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (4) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (43) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (21) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (24) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (3) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (21) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (108) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (9) Plácido Domingo (4) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (35) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (18) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (8) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (2) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (17) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (5) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő