Wagner a Lohengrin bemutatója után levelet írt Huber Károlynak, melyben a Rienzit ajánlotta a Nemzeti Színháznak. Hogy a szerzőt művészi érdekek vezették, vagy pusztán anyagi megfontolásból próbálta eladni kevéssé népszerű ifjúkori művét, jó kérdés. A színház vezetése nem hallgatott Wagnerre, végül csak 1874-ben mutatták be a Rienzit, s meg is bukott, négy előadás után örökre eltűnt a pesti színpadokról. A Wagner operái közül Lohengrin (1866) után a Tannhäuser (1871) következett, csak ezután A bolygó hollandi. Az 1873. május 10-i magyarországi bemutatót a színház első karmestere, a Münchenből szerződött Richter János vezényelte, aki később Bayreuth egyik nagyágyúja lett. Wagner librettóját id. Ábrányi Kornél fordította magyarra, az előadást Böhm Gusztáv rendezte, a szerepeket Kőszeghy Károly (Daland), Tannerné Szabó Rózsa (Senta), Pauli Richárd (Erik), Saxlehner Emma (Mary), Verbőczy Károly (Kormányos), Angyalfi Sándor (Hollandi) énekelték. A közönség csalódott volt, modernebb operát vártak. Ach sie sind die guten alten Zeiten! „E dalmű minden benne foglalt szépség, lángeszűség és érdekesség mellett sem képes úgy hatni a közönségre, hogy egyéb részei bő kárpótlást nyújtanának a leghatásosabb mozzanatok mellőzéséért.” – szólt a korabeli bírálat. Valóban lehettek problémák az előadással, ugyanis a rendelkezésre álló kisszámú karszemélyzet miatt a III. felvonás eleji nagy kórusrészt egyszerűen mellőzték. 1874. szeptemberében Ilma Murska vendégként énekelte Sentát, Odry Lehet Hollandija oldalán. A művésznő furcsa módon előbb Az alvajáróban és a Lammermoori Luciában lépett fel. Amikor Wagner 1875-ben Pestre látogatott megnézte az egyik előadást, véleményét nem ismerjük. A Nemzeti Színházban mindössze huszonkét előadást ért meg a darab.
Az Operaház viszonylag későn, 1888. április 21-én vette fel játékrendjébe A bolygó hollandit, melyhez Spannraft Ágoston tervezett gyönyörű új díszleteket, az egyik terve szerencsénkre fennmaradt.. A címszerepet Odry Lehel énekelte, Sentát vendégként Maria Schröder Halfstängl, Dalandot Ney Dávid, Eriket még mindig Pauli Richárd. A német művésznő távozása után a jeles olasz szoprán, Gemma Bellincioni is bemutatkozott Sentaként, tőle ÍRotter Gizella vette át a szólamot, majd 1891-ben Krammer Teréz állt be a szerepbe.
Hosszabb szünet után, 1894-ben, Wagner halálának tizenegyedik évfordulóján új betanulásban került színre A bolygó hollandi. Előtte eljátszották Siegfreid gyászindulóját, Nikisch Artur vezényletével. A régi szereposztásból csak Odry maradt, aki évtizedek óta énekelte a címszerepet. Mellette nagy sikert aratott Vasquez Itala Sentaként, aki olaszul énekelt. A többi szerepben Szendrői Lajos, Broulik Ferenc, Válent Vilma és Kiss Béla lépett fel. Az előadáson egy kisebb baleset is történt: „Az első felvonás végén Daland hajója a nyílt tengeren és nyílt színen a szó legszorosabb értelmében hajótörést szenvedett. A mikor ugyanis büszkén elvitorláznia kellett volna, a hajó egyszerre fenyegető reccsenéssel – ketté tört, orra levált a törzsről, s az egész gyönge fatákolmány oldalt fordult. A gyorsan legördülő függöny könyörületesen elfedte a katasztrófát, melyet a nézőtéren nem csekély derültséggel fogadtak.” Az évek során beállt még Arányi Dezső, Kiss Béla, Broulik Ferenc és Bohnicsek Gyula (Erik), Beck Vilmos és Ney Dávid (Hollandi), Márkus Dezső és Kerner István (karmester).
Ismét némi kihagyás után 1908. február 22-én került színre a korai Wagner-opus, szintén új betanulásban. A színlapon Alszeghy Kálmán szerepel rendezőként, de munkáját a korabeli kritikák egy szóval sem említik. Annál több szó esik a két fiatal főszereplőről, Medek Annáról és Szemere Árpádról. Medek ekkor még vendégként lépett fel második operaházi szerepében, akkora sikerrel, hogy nyolcszor kellett meghajolnia. Néhány ítész Szemerén számon kéri a rutintalanságot, s azt említi, hogy agyonmozogta a szerepet nyitó monológot. Dalandot Erdős Richárd, Eriket az idősebb nemzedékhez tartozó Arányi Dezső énekelte, Márkus Dezső vezényelt. Nem sokkal később a nagy német bariton, Fritz Feinhals is elénekelte néhányszor a címszerepet. A későbbiek során bemutatkozott: Lichtenberg Emil, ifj. Ábrányi Emil karmesterek, Venczell Béla, Daland, Pichler Elemér, Balta Károly és Pilinszky Zsigmond Erik szerepében.
„Érthetetlen, hogy a világ operaszínházainak állandó műsordarabjai minden ok nélkül egyszerre csak eltűnnek a mi Operánk színpadáról, holott sem a közönség magatartása, sem pedig a szereplők hiánya nem indokolja az elsüllyesztését.” – kezdi cikkét a Magyarország hírlapírója. Ám a feltámadásra a címszereplő, Farkas Sándor betegsége miatt még néhány napot várni kellett – addig a Lohengrinnel kárpótolta magát a pesti közönség Anthes Györggyel. Végül 1919. december 20-án újították fel A bolygó hollandit, mely Dalnoki Viktor „hagyományokon alapuló, gondos rendezésében pergett le”, ifj. Ábrányi Emil vezényletével – „Az egész előadás olyan volt, mint egy művészkézre valló, jól elkent tusrajz”. „A tenger keskeny folyam, a hajók szánalmas bárkák, a rémhajó elsüllyedése, mely azelőtt látványosság volt, mai formájában komikusnak látszik.” – írja a Budapesti Hírlap. A címszerepet Farkas Sándor személyesítette meg „inkább a színlapon, mint a színpadon”. Az est oszlopa ismét Medek Anna volt, akinek Senta az egyik legjobb szerepe lett. Dalandként Kálmán Oszkár, Erikként Pilinszky Zsigmond mutatkozott be.
Jelenet a III. felvonásból, 1919
Alig másfél évvel később, 1921. május 8-án, ismét új betanulásban hirdette a színház A bolygó hollandit, noha a főszereplők nagy része már régebb óta fellépett a darabban. Rendezőként ezúttal Anthes Györgyöt tűntették fel, az előadást a kor nagy karmestere, Kerner István vezényelte. „Vannak az Operaháznak előadása, melyeknek hallatán valami szomorú büszkeség elálmosító hangulata lepi meg az embert, és hatása alatt szinte elfeledkezik arról, hogy hogy voltaképpen az Operaházban van, és zenét hallgat.”- írta a Magyar Hírlap. „Az évek múltak s a Bolygó hollandi újra partra szállt. Sivár parton, régi, kopottas sziklák közt kötött ki pirosvitorlás rozoga hajója. Sebaj, hisz a hollandi nem a festői partokat, hanem megértő, megbocsátó lelkeket keres. De azt ugyancsak nem találta meg tegnap sem az Operaház színpadán, sem a nézőtéren.” – szellemeskedik a Magyarország tudósítója. Lehetséges volna, hogy még mindig az 1888-as díszlettel játszották az operát? A főszereplők közül, sok év után még mindig Medek Annáé a legtöbb dicsérő szó, mellette Szemere Árpád alakítása is beérett. Két nagyágyú, Venczell Béla és Budanovits Mária lépett még fel, mellettük két pályakezdő tenor: a szép reményekre jogosító Szentmihályi Tibor, és Závodszky Zoltán, aki néhány éven belül a teljes Wagner repertoárt magáévá teszi majd. A huszas években több vendégművész is fellépett a produkcióban, így Maria Jeritza, Német Mária, Josef von Manowarda, Wilhelm Rode és Franz Schalk karmester. A színház művészei közül beállt a produkcióba: Bohóy Zóra, Hubert Etel, Tihanyi Vilma (Senta), Urkel Péter, Nasta Mihály, Závodszky Zoltán, Somló József (Erik), Szende Ferenc (Hollandi), Fleischer Antal, Tittel Bernát (karmester). Rendezőként 1923-ban Mihályi Ferenc, 1925-ben Gábor József van feltüntetve a színlapokon.
A bolygó hollandi valódi leporolására végül 1930. október 14-én került sor. A címszerep egykori birtokosa, az énekléstől időközben visszavonult Szemere Árpád állította színpadra a művet Oláh Gusztáv „stílusos és határos” díszleteivel és jelmezeivel. „Jól sikerült a hollandus hajó érkezése vetítés segítségével.” „Ötletes újítás volt a viharzó tenger dübörgésének megafonokkal történő közvetítése is.”A szereposztás ismét csak részben frissült, hiszen Szende Ferenc (Hollandi) és Kálmán Oszkár (Daland) már egy ideje énekelték szerepeiket. Új volt viszont Bodó Erzsi Sentaként, s az est legnagyobb sikerét learató Székelyhidy Ferenc Erikként. A felújítást Berg Ottó vezényelte, visszaállítva a III. felvonás eddigi húzásait. Mai füllel jobb bele sem gondolni, milyen részeket nyeshettek ki valaha. A következő évekbe többen álltak be a főszerepekbe: Székely Mihály, Koréh Endre, Vitéz Tibor (Daland), Relle Gabriella, Báthy Anna, Rigó Magda (Senta), Ney Dávid, Rösler Endre (Erik), Losonczy György, Penninger Antal (Hollandi). Neves vendégek is jártak Pesten: Németh Mária és Huszka Rózsi Sentát, Friedrich Schorr, Rudolf Bockelmann és Joel Berglund A hollandit énekelték.
Daland jelenete a II. felvonásból, 1944
Nem sokkal a német bevonulás előtt, Wagner halálának hatvanegyedik évfordulóján, 1944. február 16-án újították fel ismét A bolygó hollandit. Ezúttal Oláh Gusztáv a rendezést is magárra vállalta, az előadást pedig egy fiatal karmester, Ferencsik János vezényelte. Oláh új díszleteit a kritikák általában indokolatlanul túlméretezettnek tartották. „…zavar a hollandi hajójának tatja, melyről nem tudtuk megállapítani, hogy kápolna-e vagy mauzóleum, s csupán az induláskor derült ki, hogy hajófar.” A német-magyar megbonthatatlan barátság jegyében két jeles vendégművész is érkezett: Maria Müller és Torsten Ralf. Müller – korának egyik legjobb jugendramatisch szopránját egyöntetű elragadtatással fogadja a szakma és a közönség, Ralf kedvesebb figyelmet kapott a hálátlan szerepben. Hozzájuk csatlakozott Losonczy György, aki „szuggesztív erővel, komor méltósággal” ábrázolta a Hollandit, s a Dalandot éneklő Koréh Endre. „Az ünnepi est fényét Magyarország Kormányzójának megjelenése emelte.” A világháború végéig még játszották néhányszor az előadást, melyeket 1944. őszén a kolozsvári színház bezárása után "hontalanná vált" Vaszy Viktor vezényelt, bemutatkozott még Angyal-Nagy Gyula Erikként és Horváth László Dalandként.
Fotók: Operaház Archívum