Caruso

Ma százegy éve született a legendás chilei énekes, Ramon Vinay. Vagy száz. A lexikonok adatai között akad némi ellentmondás. De nem ez az egyetlen furcsaság a művész életrajzában. Azt mindenesetre nem vitatja senki sem, hogy Vinay augusztus 31-én született, Chillánban, francia atya és chilei anya gyermekeként. Bizonyára változatos gyermekkorát hol Európában, hol Dél-Amerikában töltötte. Első énekleckéit édesanyjától kapta, majd José Pierson tanította. Az ifjú bariton – mert eleinte e hangfajban lépett fel – egy utazó operatársulathoz szerződött, ahol Donizetti Kegyencnőjének Don Alfonso szerepében debütált, 1931-ben, Mexikóban. Sorra kapta a főszerepeket (Tonio, Rigoletto, Germont), de valamiért mégsem lehetett elégedett. René Maisontól, a Metropolitan tenorjától vett újabb leckéket, ekkor képeztette át magát tenoristává. A legenda szerint 1944 január 23-án énekelt utoljára bariton szerepet, június 19-én pedig már bemutatkozott Otellóként, abban a szerepben, mely évtizedekig össze fog forrni nevével. Látszólag nem kíméli a hangját, nem apró lírai szerepekkel indított. A New York City Operában Don Joséként debütált 1945-ben, majd egy évvel később a MET legendás kapui is megnyíltak számára. Gyorsan megkapta Radamest és Otellót is. Ő lesz a szerencsés kiválasztott, aki Toscanini legendássá vált felvételén a mór fojtogatót énekelheti, 1946-ban. „Egy olyan komplex művész, aki páratlan az olyan szerepekben, ahol a hatalom és az erőszak kerül előtérbe. Jelenleg nincs még egy művész, aki megközelítené Vinay Otello alakítását.” – nyilatkozta róla Arturo Toscanini. Az európai bemutatkozás se várat magára sokat, Otellóként lép fel Firenzében (1947), Milánóban (1947), Londonban (1950) és Salzburgban (1951) is. A szerepet, mely eggyé vált nevével később Wilhelm Furtwängler, Fritz Busch és Herbert von Karajan vezényletével is rögzítik.  Az olasz és francia hőstenor figurák – az említetteken kívül: Canio, Des Grieux, Cavaradossi, Sámson – bővítik nem túl szerteágazó repertoárját. Művészetére Bayreuthban is felfigyeltek, 1952-ben Trisztánként mutatkozik be az Ünnepi Játékokon, majd sorra énekli Parsifalt, Siegmundot és Tannhäusert 1957-ig. Ugyanezekben a Wagner szerepekben a MET közönsége is tapsolhat Vinay-nak, sőt ott Logeként és Az istenek alkonya Siegfriedjeként is színpadra lépett ott. Az 1950-es évek végén Richard Strauss nagy karakterszerepeivel bővíti a repertoárját. Aegistust New Yorkban alakítja, Heródesként a MET-en kívül Bécsben is bemutatkozik, 1958-ban. Talán kopik a hangja, de a színpadot nem akarja elhagyni? Mindenestre tizennyolcévnyi tenorkodás után 1962-ben ismét hangfajt vált és újra bariton szerepekben tűnik fel. Hogy eredményesen, azt bizonyítja, hogy változatlanul a legnagyobb színpadokon lép fel. Bayreuthban Telramundot énekel, Salzburgban Escamillót, de fellép Hollandiként, Scarpiaként és Jágóként is -ez utóbbit Mario del Monaco partnereként. Komikus figurákkal is megpróbálkozik, fellép Falstaffként, sőt, 1966-ban a Metropolitanben egy Sevillai borbély előadásban búcsúzik – Bartolóként. A legenda szerint megcsinálta azt a truvájt, hogy egy 1969-es Otello előadáson az első két felvonásban Jágót, az utolsó kettőben a címszerepet alakította. Idővel „még mélyebbre merészkedik” és a Don Carlos Főinkvizítorát is megformálja, a fennmarad felvétel szerint nem is rosszul. Színpadra utoljára 1971-ben lép Chilében szintén Jágóként, de még néhány évig még vállal koncerteket. Ezután a Santiago de Chile-i operaházat vezette. Infarktus következtében hunyt el, 1996. január 4-én mexikói Pueblában. A különleges utat bejárt művész Pesten sosem járt, a magyar operakedvelők mégis ismerték nevét, Toscanini ma is etalonnak számító Otello lemezéről.