Caruso

Nem Frédi és Béni, vagy Stan és Pan operai megfelelőiről lesz szó, hanem a keresztnevükön teljesen ismeretlen Fellner és Helmer bécsi tervezőiroda színházairól. A képzeletünkben ma is élnek a Boldog Békeidők, melyeknek a kőbe vésett maradványai szerencsére megtalálhatók Budapest, és az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területének nem földig romolt városainak utcáján. Közép-Európa nagyobb helyiségeit a közös építészeti múlt is összeköti. A ma látható városmagok és elsősorban a közintézmények az 1870-es, 80-as években vették fel ma is felismerhető alakjukat. Ezért van, hogy akár Pozsonyban, akár Brünnben, akár Zágrábban otthonosan mozgunk, hiszen hasonlóak a főtereink, kórházaink, színházaink.

Egy városi legenda szerint, amikor Ferenc József császár a Millenniumkor Pesten járt, megtekintette a frissen megnyílt Vígszínházban Jókai Mór Barangok című színdarabját, 1898. május 7-én. El lehet képzelni, mekkora sürgölődés-fontoskodás lehetett az uralkodói látogatáskor, a főváros negyedik kőszínházában. Nyilván nem véletlenül, a helyszínen tartózkodott Ferdinand Fellner is. Amikor az uralkodó megpillantotta, így szólt hozzá: „Auch von Ihnen?”, vagyis „Szintén Öntől?” A válasz minden bizonnyal megnyugtatta a rendszerető császárt. A birodalomban több millió alattvaló érezte hosszú évtizedeken át, hogy jó gazdája, Ferenc József mindenkiről mindent tud, őrzi álmukat, figyeli nyugalmukat. Minden az ő kissé maradi és vaskalapos izéséhez igyekezett igazodni. Legalábbis a felszínen.

Ferdinand Fellner (1847–1916) és Hermann Gottlieb Helmer (1849–1919) 1872-ben társultak. Irodájuk jónéhány középület mellett elsősorban a színházakra specializálódott, s vállalatuk negyvenhárom évi működése során negyvennyolc színjátszásra alkalmas épületedet terveztek Monarchia-szerte.

Fellnerék színházépítő karrierjének jelentős lökést adott a bécsi Ringtheater 1881-es leégése. Ekkor tökéletesítettek színházépület modelljüket, melyet ma is annyi helyen láthatunk. Elsődleges jelszavukká vált ugyanis a biztonság. A kor modernebb építőanyagait használták, a gyúlékony fát igyekeztek minél jobban kiiktatni. Átgondolták a különböző folyosók és lépcsőházak elrendezését. Jellemzően a társadalmi elvárások mentén a legelőkelőbbre a földszintet és az első emeletet tervezték, kevésbé díszesé a második szintet. A kispénzű nézőknek szánt harmadik emeletre külön lépcsőházból lehetett feljutni. Kisebbek lettek a páholyok, helyette a társas érintkezés divatos helyszínei, társalgók, dohányzók, büfék kerültek. Bevezették a színpadot a nézőtértől elválasztó vasfüggönyt, az addigi gázvilágítást, amit a technikai fejlettség engedte, villanyra cserélték. A színházak díszítése kiválóan megfelelt a kor izésének, neoreneszánsz, vagy neobarokk pompát árasítottak, késői alkotásaikban a szecesszióig jutottak. Az épületek méretét mindig az adott város közönségéhez igazították, a házak úgy prózai, mint zenés előadásokra alkalmasnak bizonyultak.

Negyvennyolc színházuk közül Budapesten épült a Népszínház, mely 1965-ben a metróépítés áldozata lett Nemzeti Színház néven, a Somossy Orfeum, mely ma az Operettszínháznak ad otthont, és a Vígszínház. Az egykori Magyarország területén található épületek - Temesvári Városi Színház, Szegedi Nemzeti Színház, Fiumei Nemzeti Színház, Pozsonyi Nemzeti Színház, Tatai Kastélyszínház, a Kecskeméti Katona József Színház, a Nagyváradi Városi Színház, Kolozsvári Nemzeti Színház – zöme ma is áll és funkcionál.

Különös dolog a nosztalgikus emlékezet. Ha jobban belegondolunk például az egykori Nemzeti Színház történetébe, - melynek barbár ledöntését fél évszázaddal a dózerolás után se tudunk megbocsátani – látjuk, hogy azt egy Népszínház Rt. nevű magánvállalkozás rendelte meg egykoron egy osztrák tervezőirodától, mégis teljesen jogosan érzünk a sajátunknak. Vajon mit gondoljanak a horvátok, vagy a szlovákok, ha most saját Nemzeti Színházukban hallgatják egy-egy ünnepi estén a himnuszukat? Eszükbe jut olykor Ferdinand és Hermann, akiknek fél Európa hálás lehet egy évszázad múltán is?

A Fellner és Helmer iroda színházainak teljes listája megtekinthető: itt.