R, mint A Rajna kincse Richard Wagner harmincöt évesen, 1848-ban operatervet kezd szövögetni az ősi germán Nibelung-ének alapján, eredetileg a mitológia hős, Siegfried halálát akarta megzenésíteni. Aztán szépen lassan évek alatt a téma egyre inkább dagadni kezdett: Siegfried ifjúság, majd bűnös-boldog fogantatása az ikerpár – Siegmund és Sieglinde nászából, végül a történet előjátéka, A Rajna aranyának elrablása. Már ekkor tudhatta, hogy egyedülálló tettet fog végrehajtani az opera-műfaj történetében, soha senki addig – és később sem jellemző – nem komponált egy témára összefüggő ciklust. A szövegkönyv elkészítése négy évet vett igénybe, de már 1850-től elkezdett motívumokat komponálni a Tetralógiához, melyek majd behálózzák a zenedrámákat. A végül több mint tizenhat órányi zene megírása mintegy negyed évszázadot vett igénybe. Wagner hosszú évekre félbe is hagyta a komponálást, A nürnbergi mesterdalnokok és a Trisztán és Izolda kedvéért. Noha a szerző ellenezte, „megbízója” és rajongója , II. Lajos bajor király előadatta A Rajna kincsét és A walkürt Münchenben a teljes Ring elkészülte előtt. Wagner álma az volt, hogy művei számára egy saját speciális színházat építsen. A helyválasztás végülis a bajor kisvárosra Bayreuth-ra esett. A zeneszerző szedte össze a pénzt magán-operaházára, mely 1876. augusztus 13-án nyílt meg, a tetralógia első teljes előadásával.
Miről szól a darab? A méltóságteljesen hömpölygő Rajna mélyén három sellő hancúrozik. Nem olyan ostobák, mint első pillanatra látszanak, ugyanis nagy feladattal vannak megbízva: ők őrzik a világuralmat jelentő aranyat. Felbukkan Alberich, a gonosz törpe, aki örömmel rosszalkodna egyet valamelyik síkos hableánnyal. Ám azok csak incselkednek vele, s az utolsó pillanatban kisiklanak a karmai közül. Alberich egyre dühösebb, amikor megpillantja az aranyat, bosszúból magával akarná vinni. A sellők szerint csak azé lehet a kincs, aki megátkozza a szerelmet, arra pedig senki sem képes. A csalódott törpének ez az ár se nagy. Elkiáltja az átkot, majd eltűnik az arannyal.
Wotan, a főisten egy szirten fekve a készülő váráról, a Walhalláról álmodik. Hitvese, a házsártos Fricka ébreszti, a vár elkészült, de építői, az óriások nem ingyen dolgoznak… Már rohan is be Frei az örök ifjúság szépséges istennője, hogy menedéket keressen Fasolt és Fafner elől – Wotan ugyanis őt ajánlotta fel fenséges lakáért cserébe. Hiába próbálják meg az istenek – Donner és Froh megvédeni a lányt, az óriások hajthatatlanok. Már Wotan is kezd kétségbe esni, amikor megjelenik a ravasz Loge, a tűz istene. Valaha ő sugallta a szerződést, tudván a várat csak a brutális testvérpár tudja megépíteni, s remélvén, valahogy majd csak kivágja magát az alkuból. Elmeséli, hogy egyetlen dolog van a világon, ami arányban áll Freia szépségével: a Rajna aranya, melyet Alberich megkaparintott. Az óriások ráharapnak a csalira, ha alkonyatig megkapják a kincset, elengedik az istennőt. Egyelőre addig túszként magukkal viszik. Az ifjúság távozott az istenek közül, erejük fogyóban, hiszen nem lakmároztak Freia éltető almáiból. Wotannak Logéval haladéktalanul meg kell keresniük Alberichet a föld alatt.
Lent, a Niebheimben nagyot változott a világ. A békés törpekovácsok életét feldúlta Alberich, aki az aranyból gyűrűt kovácsolt magának és az uralma alá hajtotta a jámbor népet. Éppen testvérét Mimét gyötri, akivel egy láthatatlanátevő ködsüveget készíttetett. Amint felveszi a különös fejfedőt, eltűnik, majd biztos, ami biztos, alaposan elveri öccsét és odébb áll. Így találnak Mimére az istenek. A panaszáradatból gyorsan leszűrik, hogy nagy a baj. Alberich közeleg, hajtja maga előtt az aranyakat cipelő törpehadat. Pökhendien üdvözli az égi látogatókat, majd eldicsekedik a szerzeményeivel. Előbb sárkánnyá, majd békává változik előttük. Ekkor Loge elkapja a szájhős törpét, elveszi a ködsüveget, és magával rángatja a felszínre.
A napfényre került törpe már közel sem akkora legény, mint odalent. A kincseit felhozatják a rabigába hajtott népével, szükség lesz még a sok aranyra. Gyűrűjétől, melyért a szerelemről is lemondott, a ami egykor a világuralmat biztosította volna számára semmiképpen se mondana le. Wotan az erőszaktól se riad vissza. Amikor elszedi legféltettebb kincsét, Alberich megátkozza gyűrűjét: amíg vissza nem kerül hozzá, vágyjon mindenki rá, de pusztuljon el mindenki, aki csak megérinti. A kifosztott törpe elrohan, visszavánszorognak az éhező istenek. Az óriások is hozzák Freiát, megkezdődik a megalázó árucsere. Az aranyak majdnem akkora halmot képeznek, mint az istennő. Épp csak a ködsüveget kérik még az óriások, hogy ne látsszon ki. Majd a gyűrűt. Ezt Wotan semmiképpen se adná ki a kezéből, de megjelenik Erda ősanya és ráveszi a főistent, hogy szabaduljon meg az átkozott kincstől. Wotan megszabadul az új játékszerétől, Freia kiszabadul. Az óriások azonnal marakodni kezdenek a zsákmányon, Fafner megöli testvérét, és az egész kincs-halommal elvonul. Az istenek döbbeneten néznek utána. Ám a távolban ott ragyog a Walhalla. Donner vihart szít, Froh szivárványt varázsol, így vonulnak az istenek új hajlékukba. Csak a rajnai sellők siratják elveszett kincsüket…
Mitől izgalmas a darab? Ha önmagában nézzük A níbelung gyűrűje két és fél órás „előestéjét” – ahogy a szerző nevezte A Rajna kincsét – mára teljesen abszurdnak tűnik. Istenek, óriások, sárkányok, sellők és törpék leginkább a hat éves korig ajánlott rajzfilmekben fordulnak el. A rendezőket se sok opera állítja akkora nehézségek elé, mint éppen ez. Békává varázsolt énekes, úszó művésznők, gigantikus tappancsok leginkább a cirkusz világába valók. Erősen el kell vonatkoztatni mindettől, ha ma valaki komolyan akarja venni Wagner különös opusát és a mélyére akar hatolni. Hogy mi lehet A Rajna kincse lényege, talán Friedrich Nitzsche fogalmazta meg a legtisztábban: „„Honnan származik minden baj a világon?“ tette fel magának a kérdést Wagner. A „régi szerződésekből“; válaszolta, mint a többi forradalom-ideológus. Magyarán szólva: a szokásokból, a törvényekből, az erkölcsből, az intézményekből, és mindabból, amin a régi világ, a régi társadalom nyugszik.” Manapság, amikor a „régi szerződés” kifejezés nem sokat, amikor csak a kibúvókat keressük, hogy a kölcsönöket vissza ne kelljen fizetni a megállapodás szerint, egyértelművé válik, hogy egy új világrend kialakulásának küszöbén állunk. Hogy az istenek, vagy a törpék ideje következik, még a jövő zenéje…
