Amikor ma este felmegy a bécsi Staatsoper függönye a világ talán legszebb Rózsalovag produkciójának előadásán, a Tábornagyné ágyából hosszabb kihagyás után ismét Elina Garanca fog kikászálódni. A világhírű mezzoszoprán szeptember végén szülte meg első kislányát, azóta csak kisebb koncerteket adott, az operaszínpadra április 15-én tér vissza.
A lett énekesnő karrierje gyorsan ívelt felfelé, huszonkét évesen mindössze tíz nap alatt megtanulja Jane Seymoor szerepét a Boleyn Annából, s ez belépőt nyújtott a kisebb német színpadokra. Sorra jöttek az énekverseny győzelmek, majd két frankfurti szezon után 2003-ban Ioan Hollender szerződtette. Garanca egyike lett azoknak a művészeknek, akiket a temesvári direktor a szárnyai alá vett, és megérezve a fantasztikus karrier lehetőségét, lépésről lépésre segített felépíteni azt.
Az első években kisebb szerepeket kapott, Lolát a Parasztbecsületből, II. dámát A varázsfuvolából, majd Orlovszkij herceget. Hollender szeme ismét nem tévedett. Már ezekben a félperces alakításokban is fel kellett ismerni a nagy énekest. Emlékszem egy álmos, júniusi Rómeó és Júlia előadásra, ahol egyszerre csak fel kellett ébredni, s az előadás legértékesebb két perce lett Stéphano „apród” kakaskodása biciklipumpálás közben. Fél évvel később egy szintén reménytelen André Chénier-ben még ennyi idő sem jutott neki, hogy Bersi nemlétező szerepéből valamit csináljon. Mégis sikerült. Ahogy a forradalom zűrzavarában megjelent a dekoratív szőkeség, és sétapálcáján zongorázva hívta fel magára a költő figyelmét. Eltűnt a színpadról a nagy José Cura és a többi énekes és egyéb nyüzsgő népség, Garanca egyedül maradt. A főszerepek közül Dorabella és a Sevilla borbély Rosinája találta meg elsőként, majd 2005-ben jött a nagy kiugrás, Andrei Serban Wertherében Charlotte. A premieren nyilvánvalóvá vált, új sztár született. Garanca hangja nem jellegzetes, nem ismerhető fel első pillanatra, mint hajdani legendássá vált fachtársainak, ellenben tökéletesen ura. Pontosan érzi mit és hogyan szabad énekelni. De ettől még „csak” egy nagyszerű precíz énekesnő lenne. Tökéletes alak, gyönyörű hajú, macskaszemű szépség. De ettől „csak” egy álomszép nő lenne. Garanca mindezek felett ösztönös színész. Talán nem is színész, hiszen sosem játssza el szerepeit. Minden alakítása végiggondolt, letisztult, egyedi. Egy másodperc üresjáraton, kizökkent pillantáson sem lehet rajtakapni. Amit a Werther III. felvonásában produkált nem csak Charlotte reménytelen kapálózása volt tönkrement házassága, az asszonyi tisztesség és a szerelem között, hanem minden ezredfordulós titkot rejtő nő lelkébe hatoló tükör, mely előtt nem lehet behunyt szemmel elsétálni.
A Werther produkció meghozta számára a világhírt, az exkluzív Deutsche Grammophon lemezcéggel; meghívást többek között Párizsba és New Yorkba. A mindig éhes ügynökök benne találták meg a fekete Netrebko szőke ellenpólusát. A karrier és a hang ezidáig töretlen. Kíváncsian várjuk, változott-e valami a szülés után. Octavian Garanca egyik legjobb szerepe, ő az első énekesnő, aki kérlelhetetlenül világossá tett, miért lett Rózsalovag az opera címe. Az ő értelmezésében a mű valójában egy kamaszfiú érésének útja számtalan buktatóval és megmaradt kérdéssel.
Elina Garanca három Rózsalovag előadást énekel áprilisban (15., 18., 21.), majd májusban Sextus szerepében debütál a Titus kegyelme premierjén (rendező: Jürgen Flimm, karmester: Louis Langrée, Titus: Michael Schade, Vetellia: Julane Banse, előadások: május 17., 21., 24., 27., június 1.), jövőre pedig a Wertherben és Carmenként lesz látható.
