Autógrammok New Yorkból

2012.02.03. 02:00 caruso_

Hideg téli estéken az ember önkéntelenül is magába fordul. Az ablakok zárva, a függönyök behúzva, esetleg gyertya ég, hogy valami barátságos fény vegyen körbe bennünket. Ilyenkor forró teát szürcsölgetve gyakrabban vesszük elő a régi bakelitlemezek. Egy másik korban, másik időszámításban készültek ezek a felvételek. S miután a hosszú esték elmélkedésre is kiválóak, érdemes végiggondolnunk, mi maradt a Carusókból, Callasokból, Saljapinokból, akik lába előtt valaha a fél világ hevert, s akik a kiváltságosok életét élhették. Hiába áltatnánk magunkat, emlékük egyre halványodik. Egyre kevesebben vannak köztünk olyanok, akik akár a hatvanas években fénykorukat élő énekesek művészetére reálisan tudnának emlékezni. Maradnak hát a filmek, lemezek, fotók, plakátok, autógrammok.

Létezik New Yorkban egy különleges bolt, mely hála az internet-varázsnak, a világ bármely pontjáról elérhető. Operabolondoknak találta ki a minden bizonnyal szintén megszállott tulajdonosa, Nestor H. Masckauchan. Az öt éve üzemelő bolt neve Tamino, s profilja szerint opera, klasszikus zene és balett autográfokat árul. Honlapján megtekinthető a teljes kollekció. Érdemes alaposan elmélyedni benne, hiszen valódi kincsesbánya. Sőt, talán a forint elértéktelenedése ellen nem csak az arany az egyetlen értékálló befektetés. Talán ezek az autógrammok, dedikált fotók is tartják az értéküket. Talán. A honlapon bolyongva különös érzésünk támad, mintha egy régiségboltba nyitottunk volna be. Ahogy egyre mohóbban nézzük a képeket és plakátokat, megelevenedik a múlt. Látjuk az előadások után autógrammért sorban álló embereket, a művészt, aki fáradtan felnéz a rajongóra, és megejt felé kedvesen egy mosolyt. Mert minden autógrammnak – ki ne kért volna életében legalább egyszer!? – saját története volt. A történeteket és a mosolyokat már nem őrzi semmi, csak az aláírt lapok maradtak meg.

Minden bizonnyal Enrico Caruso és Maria Callas a bolt két húzóneve, de rengeteg anyag van a Bayreuthi Ünnepi Játékokról már az 1910-es évekből is, és Wagner családtól. A legtöbb fotó és képeslap énekesekről készült, több száz kép közül választhatjuk ki kedvencünket, Tito Schipától Cecilia Bartoliig. Előrelátóan gondolnak a pénztárcára is, van egy 40 dollár alatti csoport, ha például valakinek szerényebb ajándékot szánunk, de egy-egy igazán értékes régi kép akár 1000 dollár fölé is mehet. Zeneszerzők fotói és aláírásai mellett néhány levél is megszerezhető, akár Bartók, Puccini vagy Verdi tollából. Karmesterek és zongoraművészek szintén helyet kapnak a honlapon, Toscaninitől a századforduló neves magyar Wagner dirigenséig, Seidl Antalig. Amennyiben otthonunkban nagyobb falfelületet szeretnénk dekorálni, a legkülönfélébb plakátok közül lehet válogatni. A híres vajsárga-címeres Scala előadások mellett rengeteg gót betűs bécsi  műsor maradt fent, sőt, néhány igazi ritkaság is az 1830-40-es évekből!

Vásárolni tehát mindenfélét lehet, mi szem-szájnak ingere, csak a pénztárcánk szabhat határt, a honlapnak hála pedig jó minőségben mindent megcsodálhatunk. 

Szólj hozzá!

Címkék: opera autógramm Enrico Caruso

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr384055135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adam Smith (1) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (5) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (8) Aigul Akhmetshina (1) Ailyn Perez (2) Ain Anger (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Albert Pesendorfer (1) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (2) Alice Herz-Sommer (1) Alik Abdukayumov (2) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Alvis Hermanis (1) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amélie Niermeyer (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (4) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angelika Kirchschlager (1) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (2) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Goryachova (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Annette Dasch (3) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (4) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (3) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (2) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A láng (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A rózsalovag (1) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (52) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (9) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (17) Bayerische Theaterakademie München (12) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (14) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (250) Billy Budd (2) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (4) Brigitte Fassbaender (1) Brindley Sherratt (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (4) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (4) Christof Loy (5) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (3) Claudio Monteverdi (3) Claus Guth (2) Clémentine Margaine (1) Conchita Wurst (1) Corinne Winters (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Damiano Michieletto (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (2) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (11) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (4) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (3) Dorothea Röschmann (1) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ekaterina Gubanova (1) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) Elena Maximova (3) elfeledett magyar énekesek (35) Elina Garanca (2) Elisabet Strid (1) Eljegyzés a kolostorban (1) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (7) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (8) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Florian Boesch (1) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Francois-Xavier Roth (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Freddie De Tommaso (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georgy Vasiliev (2) Georg Friedrich Handel (9) Georg Nigl (3) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (4) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (42) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) Graham Vick (1) Gregory Kunde (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Günther Groissböck (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (5) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (2) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (2) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Herbert Wernicke (2) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Huw Montague Rendall (2) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (48) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (3) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) Ivor Bolton (1) I pazzi per progetto (1) Jacquelyn Wagner (2) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) Johan Reuter (1) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julian Prégardien (1) Julius Caesar (3) Juraj Valčuha (1) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karolina Gumos (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katja Kabanova (2) Katonák (Die Soldaten) (4) Keith Warner (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (3) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (2) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Koós Margit (1) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (31) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krisztof Warlikowski (2) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Ladislav Elgr (2) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laura Aikin (3) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (2) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (7) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Linda Watson (2) Lisette Oropesa (1) Liv Redpath (3) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (3) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc-André Dalbavie (1) Marc Albrecht (3) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Martin Winkler (2) Márton Dávid (3) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melancholie des Widerstands / Az ellenállás melankóliája (1) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (4) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michael Spyres (1) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (6) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Habjan (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nikolay Borchev (3) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (3) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Odüsszeusz hazatérése (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olesya Golovneva (2) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (135) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (6) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (8) Oper im Steinbruch St. Margarethen (1) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeo (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Ottorino Respighi (1) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (2) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavel Cernoch (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (3) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (3) René Pape (3) Ricarda Merbeth (3) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (19) Richard Wagner (42) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (2) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (4) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Schön ist die Welt (Szép a világ) (1) Sebastian Weigle (3) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simone Young (2) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (45) Staatsoper Berlin (7) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (5) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) Szilágyi Arabella (6) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (5) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (2) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Massimo Vincenzo Bellini (1) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (22) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (2) Tómas Tómasson (2) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (7) Trójaiak (2) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (4) Vera-Lotte Boecker (1) Vera Nemirova (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (6) Violeta Urmana (1) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (2) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Walter Benjamin (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Ablinger-Sperrhacke (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Bankl (3) Wolfgang Koch (4) Wozzeck (2) Written on Skin (1) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása