Mostanában nagyon kevesen emlékeznek-emlékezhetnek rá, hogy a két világháború közti „boldog békeidőben”, 1926-tól Horthy Miklós születés-, és névnapja katonai ünnep és iskolai szünnap volt, sőt, a kormányzóvá választás napja, valamint a budapesti „fehér lovas” bevonulás évfordulója is. A várba való beköltözés után akadt bőven piros betűs nap vitéz nagybányaiéknál. Aztán évek alatt fokozatosan mindegyik jeles napnak kialakult a maga szertartásrendje, az iskolai ünnepélyektől, az országszerte kötelező istentiszteleteken-miséken át a fáklyás felvonulásokig. A megmozdulások gyökere régebbre nyúlik vissza, hiszen a hajdani uralkodókat is hasonló módon köszöntötték fel. Tehát december 6-án nem csak a Mikulás jött a gyermekekhez, hanem ők maguk is tiszteletüket tették az ország jóságos vezetőjénél. „A december 6-iki Miklós napra való tekintettel, ma délután mintegy hatezer főiskolai hallgató gyűlt össze az Egyetem-téren, hogy fölvonuljon Horthy Miklós kormányzó névnapjának ünneplésére. A menet lampionokkal és fáklyákkal felszerelve, mindenütt díszruhás rendőrök és a közönség ezreinek sorfala között haladt fel a várba. A királyi palota udvarán sorakozott fel a diákság. …A palota vörös drapériával borított erkélyén családja társaságában megjelent a kormányzó, aki a diákság háromszoros éljennel fogadott. Ezután a zenekar eljátszotta a Himnuszt, majd dr. Mauritz Béla az egyetemi tanári kar és ifjúság nevében köszöntötte a kormányzót, aki meleg szavakkal válaszolt az üdvözlésre. Ezután a zenekar eljátszotta a Szózatot, elvonult a kormányzó előtt. Az ünnepség után a kormányzó kihallgatáson fogadta a diákság vezetőit.” – szól egy találomra kiválasztott újsághír az 1926-os névnapról.
Egy évvel később még magasabbra emelték a tétet, a Nemzeti Színházat és a Királyi Operát is bevonták az események menetébe. December 5-én látogatott el a kormányzó a Nemzeti Színházba, másnap pedig az Andrássy útra. Az Operaházban 1927-től volt díszelőadás, amelyet 1929-től a rádió már élőben is közvetített. Főhetett ilyenkor az intézmény vezetőink (1925 és 35 között Radnai Miklós, 1935 és 44 között Márkus László ült az igazgatói irodában) feje, amíg a minden szempontból megfelelő darabot kiválasztották. Horthy - menye elmondása szerint - szeretett operába járni, élete egyik meghatározó zenei élménye volt egy bécsi Carmen előadás Carusóval. Pesten is többször elfoglalta az őt megillető királyi páholyt, nemcsak a kötelező ünnepek és protokoll események alkalmából.
Horthy Miklós és II. Viktor Emanuel olasz király az Operaházban
Érdemes végigpillantani úgy az Operaház második aranykorának másfél évtizedén, melyek voltak azok a „kötelező” premierek-előadások, melyek a protokollt szolgálták. Az első operaházi névnapon, 1927-ben Szabados Béla Magyar Hiszekegyével kezdődött az est, utána jöttek az elmaradhatatlan beszédek, majd a korszak legnagyobb sikere, az 1924-ben bemutatott Farsangi lakodalom. Poldini operája furcsa helyet foglal el magyar zeneművek között, a világháború előtti években ugyanis elképesztően magas számú – százhuszonnyolc – előadást ért meg. Herczeg Ferenc és Csathó Kálmán maguk idejében szintén sűrűn játszott társalgási színdarabjainak operai megfelelője e darab. Korszakuk letűntével, színházi testvéreihez hasonlóan valószínűleg a Farsangi lakodalom sem fog már lekerülni a könyvtárak polcairól. A következő évben ismét megszólalt a Hiszekegy, mely Szabados zeneszerzői pályafutásának minden bizonnyal legsikerültebb darabja, majd a Hunyadi Lászlót játszották. 1929-től a névnapi előadások mindig a Himnusszal kezdődnek, utána hangzanak el az ünnepi beszédek. Ebben az évben Erkel Ünnepi nyitányát, Hubay Jenő népszerű opusát, A cremonai hegedűst játszottak, majd magyar táncokat lejtettek.
1930-ban Poldini másik operája, a Csavargó és királylány mellett dalok hangzottak el, és egy balett bemutató. A Pesti karnevált Liszt művekből állították össze, meséjét Zsindelyné Tüdős Klára, a kor jelentős jelmeztervezője írta, az az asszony, aki belvárosi ruhaszalonjában divatba hozta paraszthímzéssel, szőttesekkel díszített női ruhákat. Brada Ede koreográfiája több mint nyolcvan előadást ért meg, jelentős közönségsikerrel. Tóth Aladár, aki ekkoriban kritikusként tevékenykedett, négy pontban sorolta fel kifogásait Liszt életművének ijedtén való feldolgozása ellen: „1. Kiválasztjuk a legismertebb Liszt-rapszódiát, kibővítjük azt más hasonló karakterű Liszt-muzsikákkal - természetesen az ősi magyar-lengyel barátság érdekében az E-dur zongorapolonéz semmiképen sem maradhat ki. 2. Az összefércelt zenei anyagot átadjuk az operaház egyik nyugalmazott karmesterének. A derék öregúr - aki már maga is írt balettet - elvégzi a hangszerelés munkáját, melynek természetesen mindenképpen méltónak kell lennie az orcheszter egyik legmerészebb invenciójú és legforradalmibb képzeletű nagymesterének művészetéhez. 3. Megiratjuk a balett szövegkönyvét az Operaház költői lelkületű jelmeztár-főnöknőjével. Alkalmasabb librettista el sem képzelhető, hiszen aki egész életét korhű kosztümök tervei között tölti, az balett-tervezetében sem követhet el anakronizmusokat. Valóban, a színen hiteles korkép bontakozik ki; megtudjuk belőle, hogy Liszt idejében Pest tele volt németekkel, hogy ezek a németek igen jól mulattak a daliás magyar huszárok sarkantyúpengetésén, hogy ez a sarkantyúpengetés édes muzsikaként csengett egynémely bécsi hajadon fülében és hogy az ebből származó esetleges félreértésekért bőven kárpótolja a bécsi gavallérokat a magyar lány és a tokaji bor... 4. Munkába lép a balettmester: először gondosan tanulmányozza azt a palotástáncot, melyet a felsőbb lányiskolák tanulói az évzáró ünnepélyeken szoktak ellejteni, azután a bokázást és balett-piruettet szellemesen összekombinálva kidolgozza a koreográfiát. - Ezután már csak a díszelőadás van hátra, minél csinosabb táncosnőkkel a színpadon, minél több meghívott notabilitással a páholyokban.”
Kacsoh: János vitéz, 1931
Az 1931-ben az Operaház egy operettel kedveskedett Horthy Miklósnak, Kacsoh János vitéze ekkor került először a színre az Andrássy úton. A nagyzenekari hangzás kedvért változtatásokat eszközöltek az eredeti partitúrán, Buttykay Ákos újrahangszerelt változata Oláh Gusztáv nagystílű díszleteiben Palló Imrével a címszerepben hatalmas siker volt. A következő évben szintén a könnyedebb múzsa örvendeztette meg a legfőbb hadurat, ekkor Lehár Mosoly országának szépséges dallamainak tapsolhatott a válogatott publikum. 1933-ben dupla premierrel köszöntötték az ünnepeltet. A korszak legelismertebb hazai zeneszerzője – zongoraművésze – karmestere, Dohnányi Ernő 1912-es Drezdában bemutatott vígoperája, a Simona néni mellett ismét egy Liszt-balett, a Magyar ábrándok (ötletgazda: Márkus László és Oláh Gusztáv, koreográfus: Jan Cieplinski) került bemutatásra. A kisopera hét előadás után eltűnt az Operaház játékrendjéről, a balett viszont több mint ötvenszer került színre. 1934-ben egy zenetörténeti elmaradást próbált az Operaház pótolni, bemutatták Mosonyi Mihály 1860-as években íródott Álmosát, Szigligeti Ede librettójára. A honfoglalás mítoszát feldolgozó opus papíron nagyon is megfelelt a korszellemnek, ám valószínűleg igen avíttan hatott a bemutató idején, legalábbis erre utal, hogy mindössze öt előadás után letűnt a játékrendről. Mosonyi műve a maga korában talán nagyobb sikert ért volna el, szerzője az akkoriban modern Wagner bűvkörében élt, a zene tele van wagneri vezérmotívumokkal, a cselekmény pedig végzetszövő nornákkal, legyőzhetetlen karddal, félszemű farkasokkal, leszálló sasokkal. Álmos magyar Mózesként vezeti népét Pannónia határába, de az ígéret földjére már nem léphet. Az est második fele egy Dohnányi balett premier – a szintén ősi legendán alapuló – Szent fáklya volt, a komponista hitvese, Galafrés Elza koreográfiájával.
Dohnányi - Galafrés: Szent fáklya, 1934
Az 1935-ös Miklós-nap kakukktojás. Nem tudni mi lehetett az oka, hogy a francia Robert Planquette 1882-es operettjét, a Rip van Winklét újította fel a dalszínház. A Palló Imre főszereplésével bemutatott dalmű nem bizonyult sikeresnek, tizenhárom előadást ért meg. A következő évben Gluck „bájos pásztorjátékát”, a Május királynőjét újította fel az Operaház. Az est igazi sikere ismét egy magyar balett lett a meghangszerelt Hubay művekből összeállított Csárdajelenetek. Harangozó Gyula első önálló koreográfiája a háború kitöréséig hatvankilenc előadást ért meg. 1937-ben ismét egy rég elfeledett magyar operát próbáltak meg feltámasztani, ezúttal Ruzitska József Béla futása című munkáját, melyet Kolozsvárott mutattak be az 1820-as években, és Erkel megjelenéséig a legtöbbet játszott hazai operának számított. A kísérlet ekkor már nem bizonyult életképesnek, mindössze kétszer sikerült előadni, plusz egyszer az I. felvonást a Nemzeti Színház centenáriumi ünnepségén. A valószínűleg kínos névnapot a jól bevált Pesti karnevál előadása oldotta. 1938-ban megint egy barokk operát tálaltak a kormányzó úrnak, Purcell Dido és Aeneasának operaházi bemutatóját, Némethy Ellával a címszerepben. Noha a harmincas években több Gluck- és Händel-, sőt Monteverdi-opus volt látható Pesten, a Dido mindössze öt előadást ért meg. Maradandóbb sikere a balett-bemutatónak lett, Rajter Lajos Pozsonyi majálisa Harangozó Gyula koreográfiájában negyvenszer került színre.
1939-ben immáron tizenharmadszor díszelgett a hosszú és zengzetes szalagcím a Magyar Királyi Operaház napi plakátján: „ A Magyar Nemzeti Diákszövetség kötelékébe tartozó magyar egyetemi és főiskolai ifjúság ünnepi estje Ő Főméltósága vitéz nagybányai Horthy Miklós úr, Magyarország kormányzója tiszteletére”. Ezúttal ismét operettel örvendeztették meg az ünnepeltet, mégpedig magyar vonatkozású operettel. Johann Strauss Pázmán lovagjának szövegét ugyanis Dóczy Lajos írta, Arany János költeménye nyomán. A késői Strauss művet annak idején a bécsi Hofoper mutatta be, de csak kilenc előadást ért meg. A pesti felújítás sem volt sikeres, négyszer ment az operett. Mai szemmel meglepően későn, csak 1940-ben nézte meg neve napján a királyi páholyból a kormányzó úr a Bánk bánt. Ez volt az egyik első előadása az átdolgozott, Palló Imre számára készült bariton változtak. A következő évi műsoron némi tanácstalanság uralkodik. A cremonai hegedűs egyik utolsó előadásához ismét egy Harangozó-balett premiert társítanak, a Mozart zenékből összeválogatott Póruljárt kérőt. A vendégsereg szerencsére Horthy nótákból is meghallgathatott egy csokorra valót, de a család - Horthy Istvánné visszaemlékezése szerint - igen nyomott hangulatban volt. Jogosan, ugyanis két nappal később Nagy-Britannia hadat üzent Magyarországnak.
1942-ben nem készültek premierrel, Liszt szcenírozott oratóriumát, a Krisztist adták. A következő évben egy méltatlanul elfeledett magyar egyfelvonásos, Kenessey Jenő Az arany meg az asszonya mellett Laurisin Miklós – Jan Cieplinski: Debreceni história című balett-premierje került színre. Az opera az ötvenes évek végéig repertoáron maradt, a táncjáték ebben a formájában eltűnt a játékrendről, míg az 50-es években Harangozó Gyulának eszébe nem jutott, s felkérte Farkas Ferencet új zene megírására, ebből lett a Furfangos diákok.
Ez volt az utolsó egész nemzet által fényesen megünnepelt névnap. 1944. december 6-át Horthy már sokkal szerényebb körülmények köztött töltötte, a bajorországi Hirschberg kastélyában, gondosan elzárva a világtól. Gróf Edelsheim Gyulai Ilona visszaemlékezéseiben így ír erről: "Miklós-nap. Milyen más ez a névnap, mint az eddigiek voltak! Vajon hány magyar gondol ránk ma, sok baja közepedte? Mivelhogy nincs mivel gratulálni, becsomagoltam három cukrot, mintha gyógyszer volna, és szabályszerűen receptet írtam hozzá, mint "dr. Habenichts" (dr. Nincstelen), és megszabtam a névnapi gyógyszer adagolását. Ezt ma reggel beküldtem tálcán egy pohár vízzel - sikerült megnevttetnek a szülőket."
1927 és 44 között tizenhét alkalommal gyűlt össze a kiválasztott vendégsereg a legfőbb hadúr tiszteletére. Ezalatt tizennégy magyar operát (ebből csak három külhoni szerző alkotása) és hét magyar balettet prezentált a színház vezetősége. Dohnányi, Erkel, Hubay, Kacsoh, Kenessey, Laurisin, Lehár, Liszt, Mosornyi, Poldini, Rajter és Ruzitska. Mára csak a Hunyadi László, a Bánk bán és a János vitéz képezi az alaprepertoárt, a többi művel már az ötvenes évek nézői sem találkozhattak. Ha végignézzük a listát, valamin megdöbbenünk: hiányoznak Erkel egyéb műveit, melyeket meg sem próbáltak elővenni, és egyetlen ünnepre sem prezentálták Bartók és Kodály műveit, noha ekkorra az Operaház repertoárjának részét képezték. Bizonyára nem voltak elég szalonképesek.
