H, mint Hoffmann meséi. A Hoffmannból még a művet nem ismerőknek is felsejlik a méltán híressé vált Barcarola. Velence ködös-erotikus lebegése pontosan illik magára az operára is, melyben szintén alig van biztos támaszpont. Amikor Jacques Offenbach 1880. október 5-én kilehelte nemes lelkét, a darab még közel sem készült el. A művet ugyanaz az Ernest Guiraud fejezte be, akinek a Carmen recitativóit is „köszönheti” a világ. Innentől kezdve a zenei anyag sorsának követése szinte reménytelen. Tíz-húsz évente jelennek meg „valódi”, „eredeti” és egyéb változatot tartalmazó partitúrák újabb és újabb zeneszámokkal. A kottára annak idején egyedi felirat került: Opéra Fantastique, azaz fantasztikus opera. S ha ma beülünk egy Hoffmann előadásra a világ bármelyik pontján, minden bizonnyal meglepetés fog érni, ugyanis nincs két operaház, ahol ugyanaz az opera hangozna el. A szakirodalomban találkozunk három – négy és öt felvonásos változattal is, sőt a felvonások sorrendje is változhat. Mindez olyan, mint Hoffmann a költő – felesleges volna benne nem felismerni E. T. A Hoffmannt, akinek novellái alapján készültek a felvonások – megfoghatatlan és kibogozhatatlan meséi. Létezett-e egyáltalán a három megénekelt szerelem, vagy csak Stella a szépséges énekesnő ihlette meg a poétát? Kicsoda Lindorf, aki éveken át más és más alakban üldözi a szerencsétlen fiút? S kicsoda Miklós, a hű barát, aki őrangyalként vigyáz Hoffmannra? Megannyi kérdés, amire a különböző változatokat hallgatva mindig más válaszokat kapunk.
Miről szól a darab? Stella a híres énekesnő Berlinben éppen a Don Giovanniban lép fel. Ám nem mindenkit köt le az operaelőadás. Luther kocsmájában Lindorf tanácsos megszerez egy levelet Stella inasától, melyben elküldi az öltözőkulcsát szerelmesének, Hoffmannak, a költőnek. A tanácsos – akinek életcélja Hoffmann tönkretétele, diadalittasan vágja zsebre a kulcsot. Megérkeznek a szomjas diákok, a társaság középpontját, a remekül anekdotázó költőt keresik. Kisvártatva megérkezik Hoffmann, barátjával, Miklóssal. Az elázott költő szórakoztatni kezdi az egybegyűlteket, de viccesnek induló történet egyre inkább a saját sebeit tépi fel. Ijedten veszi észre a sarokban megbúvó Lindorfot, majd puncsot rendel, hogy átvészelje az előadás végéig hátralévő időt, és elkezdi mesélni élete legégetőbb emlékeit: a három szerelme történetét.
Spalanzani a jeles fizikus élethű baba gyártásával kísérletezik. Mindent el sikerült önállóan elkészítenie, egyedül a gép szeme származik tudóstársától, Coppélustól (akinek alakjában felismerhetjük Lindorfot). Az ifjú Hoffmann ablakból látta csak a babát, és beleszeretett a szépséges, mindig egyhelyben ülő lányba. Hogy a közelébe lehessen nagy áldozatra vállalkozott: elkezdett Spalanzanitól fizikát tanulni. A tudós az elkészült babát egy ünnepség keretén belül akarja bemutatni az érdeklődőknek, az alaklomra Hoffmannt is meghívja. Coppélius szeretné megkapni a csodaszemek árát, de csak egy váltót tud kicsikarni Spalanzanitől. Hoffmannak elad egy szemüveget, melyen keresztül Olympia, a baba megelevenedik. A költő döbbenten nézi a csodát. Megérkeznek a vendégek, a „büszke apa” egy dalt daloltat „kislányával”. Amikor a társaság átfárad a szalonba vacsorázni, Spalanzani Hoffmannt kéri meg, hogy vigyázzon Olympiára. A költő kihasználja az alkalmat és szerelmet vall. Hiába figyelmezteti Miklós, hogy a vendégsereg mit beszél a lányról, Hoffmann kineveti, és meg van győződve róla, hogy a lány is hasonlóképpen érez iránta. Beront Coppélius – Spalanzani váltója hamis volt, ezért bosszút esküszik ellene. A jóllakott társaság táncolni kezd, Hoffmann Olympiával próbálkozik, aki megvadul, összetöri a költő szemüvegét majd elszalad. Coppélius tehetetlen dühében széttöri a babát. Spalanzani átkozódik, a társaság kacag, szegény Hoffmann csak ekkor döbben rá tévedésére.
Crespel tanácsos Münchenben rejtette el tüdőbeteg leányát, mert fél, hogy Antónia számára végzetes lehet a szerelem, mely Hoffmannal szövődik. A költő így is rátalál, a fiatalok boldogan ölelik meg egymást. Hoffmann megígéri, hogy beszél a zord atyával, de csak arra van ideje, hogy elbújjon egy függöny mögött. A visszatérő Crespelnek vendéget jelentenek be, Miracle doktort, ami természetesen nem más, mint Lindorf. A tanácsos megtetten, szerinte néhai hitvese, a neves énekesnő halálát is az orvos pirulái okozták. A doktor a tilátás ellenére megjelenik, s a falon keresztül vizsgálja meg a lányt. A diagnózis szerint ugyanaz a baja, mint édesanyjának volt. Az orvos ismét pirulákat ajánl, de Crespel elzavarja. Hoffmann megígéri Antóniának, hogy mindent elintéz, csak egy dolgot kér az énekesi karriert remélő lánytól, hogy soha többé ne énekeljen. Antónia amikor egyedül marad, megdöbben saját fogadalmától. Előkerül Miracle és megkísérti a lányt. Az ifjú énekes-jelölt próbál ellenállni, de amikor a csodadoktor megidézi az édesanyja szellemét, aki szintén éneklésre bíztatja lányát, Antónia nem tud ellenállni, és teli tüdőből dalolni kezd. Az ének végzetesnek bizonyul, apja karjaiban leheli ki lelkét. Crespel a visszatérő és kétségbe esett Hoffmannt átkozza.
A cinikussá vált és kiábrándult költő Velencében, a szépséges kurtizán, Giulietta kegyeit keresi. Miklós ismételten hiába inti óvatosságra. Megjelenik a rejtélyes Dappertutto (kell-e mondanunk, hogy Lindorf figurája félreismerhetetlen benne), aki egy gyémántgyűrű segítségével ráveszi Giuliettát, hogy lopja el neki Hoffmann tükörképét, ahogy ellopta már előző lovagjának Schlemillnek az árnyékát is. A kurtizán rááll az alkura, és magába bolondítja a költőt. Szerelméért cserébe a tükörképet kéri, amit a poéta öntudatlan mámorában fel is ajánl. Dappertutto döbbenti rá tette súlyára, Hoffmann Giuliettához rohanna, de az hölgy szobájának kulcsa még Schlemillnél van. A költő párbajban gyilkos lesz, majd amikor beront a kurtizánhoz, aki éppen gondolába száll a következő áldozatával.
így érnek véget a mesék. Hoffmann öntudatlanul fetreng a kocsmai asztal alatt. Megérkezik Stella, szomorúan látja kedvesét, majd kifordul az ivóból – Lindorf tanácsos karján. A költő feleszmél, múzsáját hívja, aki leszáll, megsimogatja és felemeli az elveszet lelket.
Mitől izgalmas a darab? Szokás feltenni azt az ostoba kérdést, hogy, melyik három lemezt vinné az ember magával egy lakatlan szigetre. A válaszadásba itt nem merülnék bele, de egy Hoffmann felvétel mindenképpen ajánlanék az utazóknak. Nem mindennapi hallgatásra – ahhoz dús és „sok” a zene, dehát pont ettől speciális az opus. A darabban ugyanis elképesztően változatos élethelyzetek vannak belesűrítve. A három felvonás, a három mese önállóan is kitenne egy-egy operát, a kocsmai elő- és utójáték pedig méltó keretbe foglalja őket. Offenbach – aki egy kölni zsidó kántor hatodik fiaként Párizsban már egy arisztokrata lányt vehetett feleségül, csellózott Viktória királynő és I. Miklós cár színe előtt Windsorban és Amerikában rácsodálkozhatott a villamos és a coca-cola csodáira – operett-királyként vette be a francia fővárosból indulva a fél világ rekeszizmait. Ha belepillantunk Offenbach néhány operettjébe, láthatjuk, hogy úgy a társadalmi konvencióknak, mint az éppen aktuális divatoknak, de még a Színpadon Szent Szerelemnek is képes görbe tükröt tartani. A Hoffmannban mindennek nyoma sincs, olyan remekmű, ami mindenképpen lélekutazásra invitál.
