Tökkelütött bagázs

2021.07.22. 13:28 caruso_

01_rheingold_tiroler-festspiele-erl-sommer-2021_xiomara-bender_053_51301117967_o.jpgBrigitte Fassbaender a német operakultúra egyik, még napjainkban is terebélyesedő tölgyfája. A neves művészházaspár lányaként született, világkarriert befutott mezzoszoprán több mint három évtizedes pályafutás után az 1990-es évek elején vonult vissza a színpadtól. Az énekesnő egy interjúban a búcsú egyik okaként megemlítette, hogy nem talál már olyan rendezőt, aki alakításaihoz újat-izgalmasat tudna hozzátenni. Fassbaender ezek után – a német szaksajtó általános megelégedésére – operarendezőnek állt, s immáron 30 éve állít színpadra operákat kisebb (olykor nagyobb) színházakban. Meglehetősen nagy súlya van tehát, ha egy ilyen múltú és kaliberű, immár 82 éves művész lehetőséget kap – és erőt érez magában – arra, hogy négy nyár folyamán megrendezze A Nibelung gyűrűjét.

Gustav Kuhn 1998-ban éppen A Rajna kincsével indította el az erli Tiroler Festspielét, s az opera azóta összesen tíz nyáron szerepelt a fesztivál műsorán. Nem véletlen, hogy Bernd Loebe, az új intendáns szintén egy Ring-felújítással kezdi meg működését – Brigitte Fassbaender felkérése pedig igen szép és szimbolikus gesztus. Ráadásul nem is rejt különösebben nagy kockázatot, hiszen az idős énekesnő színpadi alkotóként éppen olyan megnyugtatóan konzervatív, mint az erli törzsközönség ízlése.

02_rheingold_tiroler-festspiele-erl-sommer-2021_xiomara-bender_013_51301119027_o.jpgAlberich és a sellők - fotó: Xiomara Bender (TFE Presse, Tiroler Festspiele – Erl)

A Ring estéi közül A Rajna kincse állítja a legnagyobb kihívás elé a rendezőt, hiszen az opera hemzseg a természetfeletti lényektől és a megvalósíthatatlan szerzői utasításoktól. Így a mű színpadra állítójának ebben az esetben az az elsődleges feladata, hogy valahogy kikerülje a wagneri buktatókat. Fassbaender produkciója ígéretesen indul: a sejtelmesen világító zenekar a színpadon, egy tüll mögött játszik, elöl diszkrét (!) vetítés. Azzal, hogy a rendező megszünteti a közönséget és a színpadot elválasztó zenekari árkot, a játékot sokkal közelebb hozza a nézőkhöz. Így megteremti a lehetőséget arra, hogy A Rajna kincse akként funkcionálhasson, ami valójában: egy hatalmas zenekari apparátussal kísért kamaradarabként. Ezzel azonban a produkció erényei nagyjából véget is érnek.

Fassbaenderre – miképp az egész korosztályára – érezhetően nagy hatással volt az „Évszázad Ringje”, Patrice Chéreau 1976-os bayreuthi produkciója. A rendezőnő is lehántja a figurákról a természetfelettit, valamint igyekszik egyfajta kapitalizmus- és társadalomkritikát megfogalmazni, ám ehhez sem eszköztára, sem valódi, végigvezetett koncepciója sincs. Az egész produkciót mintha valamiféle levendulaillatba burkolná. Fassbaender egyfajta nagymamai bölcsességgel szemléli a figurákat, fölényesen legyintve a foteljéből, és azt mondja: „Tökkelütött bagázs!” Próbál kikacsintani és kedvesen humoros lenni, csak hát A Rajna kincse mégsem a Márta. A Wagner-életmű kulcsdarabjáról van szó, nem holmi könnyed nyári vígjátékról.

03_rheingold_tiroler-festspiele-erl-sommer-2021_xiomara-bender_020_51302054588_o.jpgSimon Bailey (Wotan) és Dshamilja Kaiser (Fricka) - fotó: Xiomara Bender (TFE Presse, Tiroler Festspiele – Erl)

Az első képben még úgy tűnik, mintha elindulna valami: az üres színpadra a sellők asztalokat tolnak és némi showtánc kíséretében vacsorához terítenek. Ebben zavarja meg őket Alberich, aki a szexuális megaláztatás után a pincébe rohan – az aranyra fújt H&M Home eszcájggal. Wotan, a főisten egy szőnyegen meditál. A rendezői jobbon kofferek és a BÁV tavaszi kínálatából visszamaradt bútorok állnak halomba rakva (a díszletekért és a helyenként elszabott jelmezekért Kaspar Glarner a felelős). Az egész jelenet olyan, mintha a Rosenheim család a költöztetőket várná, de helyettük rendre valaki más érkezne kellemetlenkedni: hol az elmeháborodott rokonság (Freiának például hajmosás közben jut eszébe, hogy üldözik), hol a szombati díszbe öltözött építési vállalkozó testvérpár. Olyan rohangálás és huzavona kezdődik, mint egy vígbalett fináléjában. Időközben – kissé anakronisztikus módon – még Wotan lándzsája is előkerül. Egyedül Freia őrzi meg a hidegvérét, ő ugyanis azzal foglalozik, hogy a főisten kalickában őrzött hollóját egy fekete ronggyal letakarja.

04_rheingold_tiroler-festspiele-erl-sommer-2021_xiomara-bender_065_51302053508_o.jpgJelenet a 2. képből - fotó: Xiomara Bender (TFE Presse, Tiroler Festspiele – Erl)

Nibelheimben Alberich uralkodásának kezdetét azzal ünnepelte meg, hogy a kínai piacon vett magának egy aranyozott szegélyű selyemkimonót. Wotan és Loge látványos tűzoltógyakorlat keretén belül kötélhágcsóval érkezi a magasból, majd alig néhány perc alatt diszkréten megszabadulnak a feleslegessé vált felszerelésüktől. Nagy örömükre a törpe bábelőadást rendez számukra. Előbb az előző képből színen maradt fekete rongyokkal letakart bútorzat mögött magára húz egy sárkányfejet, majd egy aranyos kis békával riogatja nézőit. Amikor az égiek megunják a produkciót, Loge övére kötözi a törpét és egy csúszdán kimásznak a színről. Humorral az utolsó kép sem marad adós. A ravaszdi Logénak például majdnem sikerül Freiát egy Zippo öngyújtóra cserélni, de aztán mégsem. Végül persze minden jóra fordul: Mime elég aranysztaniollal tömött vödröt hord fel a süllyesztőből, az óriások pedig megkapják Alberich videójáték-szemüvegét és a Gyűrűt helyettesítő boxerét is. A fináléban Donner kalapácsaival mindenki ámulatára szárazjeget csihol, majd (bár eddig a nézőtér végébe meredve csodálták a várat) a színpad hátulján megjelenik egy lépcsősor. Elindul a dicső kompánia a végzete felé. Ki lándzsát, ki madárkalickát, ki állólámpát cipel. Úgy tűnik, Rosenheimék hiába vártak a hordárokra.

05_rheingold_tiroler-festspiele-erl-sommer-2021_xiomara-bender_070_51302881145_o.jpgIan Koziara (Loge) és George Vincent Humphrey (Mime) - fotó: Xiomara Bender (TFE Presse, Tiroler Festspiele – Erl)

Félreértés ne essék, Werktreue-t, a Mű iránti alázatos hűséget éppen A Rajna kincsével szemben szinte lehetetlen és talán felesleges is elvárni. 2021-ben nyugodtan lehet rendezni akár egy Monty Python Rheingoldot is – nagyot szólna és valószínűleg hatalmas siker lenne. Brigitte Fassbaender azonban nem ezt az utat választotta, színpadi ügyetlenkedései – melyek nem egy koncepció részei – pusztán az előadás félresikerült kiragadott pillanatai.

A rendezőnőt ráadásul érezhetően jobban izgatták a férfiaknál a női figurák. A sellők tánca, vagy Fricka és Erda viszonya (!) jóval gondosabban lett kidolgozva, mint az előadás többi részei – melyekben a szólamaikat már vélhetően több rendezésben beénekelt művészek (zömében a frankfurti opera tagjai) szereplővezetés híján magukra voltak utalva. Tehetségük és vérmérsékletük szerint éltek is a lehetőséggel. Azonban hiába egy remekül megoldott Erda vagy Freia, A Rajna kincse mégiscsak a férfiak – elsősorban Wotan, Loge és Alberich – operája. Ám a minőségi szereposztásban épp ebben a triászban támadt a legfájóbb rés.

06_rheingold_tiroler-festspiele-erl-sommer-2021_xiomara-bender_074_51302053138_o.jpgJelenet a 3. képből - fotó: Xiomara Bender (TFE Presse, Tiroler Festspiele – Erl)

A Ring Előjátéka Wotan honfoglalásának története. Ha a főisten egy lógó fenekű nadrágba bújtatott, nyugdíj előtt álló szürke bankárként fest, mivé lesz évtizedekkel később, amikor a fiát kell feláldoznia a felesége kedvéért? Márpedig Simon Bailey Wotanja a legjobb pillanataiban is egyszerűen észrevétlen marad. A rosszabbakban leginkább csodálkozást vált ki, fakó basszbaritonja ugyanis kínosan nélkülöz minden fenségest és főistenit – azaz a szerep alapkövetelményeit. Baileynél csak Ian Koziara Logéja kellemetlenebb élmény. Az énekesről képtelenség eldönteni, hogy valójában tenor vagy bariton. Ráadásul minden egyes hangot más helyen képez. Nem koncepciózusan, meglepetésszerűen. A szerep legelcsépeltebb kliséit hozza: egy mindenen kívül álló cinikus ficsúrt, aki miután leköpi (miért is?) Alberichet, azért az istenek után settenkedik a Walhallába. Egészen más minőséget képvisel a szintén amerikai Craig Colclough. Alberichje talán a szerep interpretáció-történetében is fordulópont jelent. Nincs benne semmi megátalkodott, vagy ördögi. Egyszerű, szexuálisan frusztrált fickó (hány ilyen ül otthon a számítógépe előtt?), akit a nők elutasítanak és megaláznak. Mindent feladva kitalál és létrehoz valamit, amit aztán erőszakkal elszednek tőle. Colclough előadásában Alberich átka nagy pillanattá – mi több az előadás csúcspontjává –, egy szerencsétlen, tehetetlen, megalázott férfi szívszorító panaszává magasztosul. A Rajna kincse a törpe drámájává lesz.

07_rheingold_tiroler-festspiele-erl-sommer-2021_xiomara-bender_043_51301118237_o.jpgAlberich: Craig Colclough - fotó: Xiomara Bender (TFE Presse, Tiroler Festspiele – Erl)

Colclough méltó „törpe társa” a Tudornak öltöztetett George Vincent Humphrey mesteri Miméje. Pár mondatából főszerep lett, a tenorista rövid jelenetében is olyan teljes értékű sorsot mutat, mely a világ bármelyik színpadán megállná a helyét. Az óriások közül Anthony Robin Schneider méltóságteljes basszusa a fajsúlyosabb, Thomas Faulkner izgága Fasoltként kilométereket nyargal, egészen addig, míg le nem döfik. Dshamilja Kaiser kissé szürkére sikeredett Frickáját okkal sodorja le a színről a Glawari Hannaként érkező pompás Erda, Judita Nagyová. Manuel Walser Donnerjében erő van, magasság kevésbé, ellenben az idióta dandyra vett Froh, Brian Michael Moore feltűnően szépen énekli az utolsó röpke, ám hangsúlyos szólóját.

Az együttesben elvétve található német anyanyelvű énekes, mégis példás dikcióval szólalt meg Wagner operája. A kétes színpadi megvalósítást igen erős zenei háttér kísérte. Erik Nielsen friss tempóival nem engedte, hogy leüljön a zenefolyam. A Passionsspielhaus akusztikája és a zenekart fedő függöny azonban nem tette lehetővé, hogy a hangzás minden árnyalata eljusson a nézőtérre. A tapsrend alatt azonban kiderült, hogy mennyire komolyan vették Wagner partitúráját: a zenekar tetején ugyanis nem kevesebb, mint nyolc hárfa ragyogott. Erlben.

08_rheingold_tiroler-festspiele-erl-sommer-2021_xiomara-bender_086_51301862321_o.jpgAz istenek bevonulása a Walhallába - fotó: Xiomara Bender (TFE Presse, Tiroler Festspiele – Erl)

 

1 komment

Címkék: beszámoló A Rajna kincse Richard Wagner Brigitte Fassbaender Tiroler Festspiele Erl

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr1716644186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

András L 2021.08.05. 09:03:49

Az összefoglalón jót szórakoztam, de valószínű, hogy Erlben a hajamat téptem volna egy ilyen produkció láttán!

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (3) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (46) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (10) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (163) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (6) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (22) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (47) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (4) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (43) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (23) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (24) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (3) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (30) Operaház (113) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (9) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (38) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (19) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (2) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (17) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása