Hölgyek, Urak, Kisművésznők, Nagyművésznők,
Ti, akik ott álltok a rivaldafényben, melyről azt hiszitek, örökké fog égni,
akik virággal a hátsó ülésen tapsorkánnal a fületekben autóztok haza,
akik elégedetten olvassátok a kritikákat,
akik tovább tudtátok tartani a magas C-t, mint a liluló fejű partneretek,
akik rásziszegtetek a fodrászra, ráüvöltöttetek a kellékesre, kelletlenkedtetek az öltöztetőtökkel,
jusson eszetekbe olykor Szamosi Elza!
Volt nagyobb, mint Ti, mert ő volt az Első! Az első Francia királykisasszony a János vitézben, az első magyar Mimi és Minnie A Nyugat lányában, az első pesti és észak-amerikai Cso-cso-szán. S mi minden egyéb… Ő volt bizony az első operaénekes, akire a századfordulón az uraknak… no, igen… nem csak a szívük dobbant meg…
Igazi üstökös volt Szamek Erzsi, s mint ilyen törvényszerűen ki is hunyt idő előtt. Tizenévesen már operett főszerepekben aratott sikereket, majd némi németországi kitérő után a bevehetetlen Operaház következett. Később úgy emlékezett, 19 múlt – valójában 23… – amikor Carmenként berobbant. Hamar éves szerződést kapott és végigénekelte a mezzo-vampokat: Amnerist, Delilát, a Sába királynőjét. „Szamosi Elza a szerelmes szívet jelentette. Gyújtott, lángolt és perzselt...” – írták róla. Ehhez a tűzijátékhoz azonban két ember kellett: a művésznő, aki ezer fokon égett a színpadon és első férje, dr. Somló Nándor, aki meggyújtotta és táplálta a tüzet. Míg családja az orvosi pályára nem parancsolta, maga Somló is énekesnek készült, s még növendékként szeretett Szamosiba. A dús fekete hajú sovány szépszemű zsidó lányba, vagy abba a leendő színpadi csodába, melynek csíráját felfedezte Erzsiben? Szamosi, a Budapestet meghódító új primadonna férje hathatós segédletével jött létre. Felkutatta számára a legjobb énekmestereket – Elzát folyamatosan bírálták esetleges magasságai miatt –, impresszáriója és klakkfőnöke lett egyszemélyben. Szamosi pedig igazi verista szenvedéllyel sorra söpörte le riválisait a színpadról. A nagy baj akkor következett be, amikor Puccini pesti térhódításával áttért a szoprán szerepekre. Az Operaház legjobb szopránjai érezték úgy, hogy Mimi nekik jár, a magasságproblémákkal küzdő Szamosi mégis meghódította a közönséget, és részben a kritikát is.
Mégcsak 24 éves a Bohémélet bemutatója idején, fél évvel később már Manonnal gyilkolja a torkát, miközben rendre Carment is énekel. Néhány hónappal később a Pillangókisasszony pesti premierjén magát Puccinit is sikerült meggyőznie tehetségéről, az ő ajánlásával lesz Szamosi az első észak-amerikai Butterfly. Állítólag sikerült úgy szerződniük, hogy Somló is felléphetett az előadásban Yamadoriként, szintén a menedzser-férj pompás helyzetfelismerését illusztrálja az a fotó, melyen a szoprán Puccini vállán tartja a kezét. Eredetileg csoportképként készült, ám Somló levágatta a többieket a képről, s többezer darabot szórt szét a kis kártyából USA-szerte. Szamosi másfél évnyi amerikai bolyongását vagy nem bocsátotta meg soha a kritika, vagy valóban túlénekelte magát az óceán túlpartján, mindenesetre a lapok 1908 után rendre hangi problémákról számoltak be. A szerepek ennek ellenére sorra jönnek, Tosca, Santuzza, A hegyek alján Mártája, számos operett és kortárs újdonság. Bármit énekel, nevére tódul a közönség. Ekkoriban szeretnek egymásba színpadi partnerével, Környei Bélával. A válást Somló nem heveri ki, nem sokkal később egy elmeosztályon hal meg mindössze 32 évesen. Az újságok csámcsognak. Amikor az Operaház megszerezte a Nyugat lánya előadási jogát, nem lehetett kérdéses, hogy Szamosira vár a főszerep, melyet ismét módjában volt Puccinivel betanulni. A hangi problémák sűrűsödhettek, 1914 után az Operaház már nem hosszabbította meg a művész szerződését. Szamosi 33 éves múlt. Ezután még három Carment fog vendégként énekelni a színházban.
Részben ez az incidens is közrejátszhatott, hogy Környei Bécsbe szerződött, ám feleségét nem léptetik fel a Hofoperben, helyette állítólag tanítani kezd. Egy Szamosi típusú serdültkorától színpadon élő ösztönművész nehezen mondhatott le a fellépések állandó izgalmáról, fájhatott neki, hogy csak a nézőtérről figyelhette Környei sikereit, a házasság törvényszerűen rövidesen válással végződött. Elza hazatért, tanított, sűrűn látogatta az előadásokat, koncerteket. Új – ezúttal megbízható és életre szóló – férfi tűnt fel az életében, egy civil, egy nagykereskedő, Reisz József. Korai alkony. Éppencsak bejeződött az évad, amikor 1924 júniusában Szamosi Elza vese- (más források szerint szív-) bajával kórházba került és néhány nappal később 43 évesen elhunyt.
„Koszorúk tömege borította a koporsót, amely fölött Hevesi Simon főrabbi mondott olyan gyászbeszédet, hogy kevés szem maradt szárazon. Utána az Operaház énekkara gyászdalokat énekelt, a halott felett, majd bezárult a sír és az örök nyugalom békéjét borította Szamosi Elzára.” – írta a temetésről a Magyarország tudósítója. A dalszínházat, ahol a legnagyobb sikereit aratta, aminek igazgatói rosszul sáfárkodtak ezzel a hatalmas tehetséggel, nem képviselte senki a Kozma utcai temetésen. Szamosi Elza sírján elhervadtak a virágok (1940-ben mellékerült édesanyja is), valószínűleg a hűséges Reisz úr sem érte meg a világháború végét, a nagy magyar énekesnőről pedig elfeledkeztek. Végső nyughelyének felkutatását az sem könnyítette meg, hogy a nyilvántartásban, mint Reisz Józsefné Szamek Erzsébet szerepel.
23. sor, 3. sír. Nem valami előkelő hely. Szomorú halmocska a gránitobeliszkek tövében. Kutatás, gyomirtás és ásás után került elő a földből az egyetlen mementó, egy kis kopott mészkőtábla, mely azt hirdeti, a bucka alatt nyugszik az a művésznő, akit Puccini is csodált, akiért csak Puccini szerepekben több mint 130 estén tombolt az egykori pesti közönség. Pedig szegény-szegény magára hagyott Cso-cso-szán ennél többet érdemelne…
