Erkel 105 – Az átépítések története, avagy küzdelem a Góliáttal

2016.12.07. 01:58 caruso_

1911. december 7-én, éppen 105 éve, hogy megnyitotta kapuit Budapest új színháza, a Népopera. Városvezetők, színigazgatók, építészek, laikusok és szakemberek törik rajta a fejüket azóta is, hogyan lehetne a mindennapi üzemben jól működtethető játszóhelyet faragni az építményből.

Történt ugyanis, hogy a századelőn a főváros színházat akart építtetni a Józsefváros külső részén. A feladathoz megtalálták a vállalkozókat, akik aztán gyorsan fel is húztak egy impozáns, Bayreuth mintájú és méretű színházat a kérdéses területen… csak sajnos Bayreuth jól átgondolt arányai és erényei nélkül. Mi pedig – ha már így esett – ahelyett, hogy lebontanánk az egészet, és építenénk a helyére egy kisebbet, praktikusabbat, szebbet, azóta is küzdünk az épülettel. Több mint 100 éve igyekszünk helyrehozni a hibákat. Erről szól ez az írás.

Előzmények

A Kiegyezés után rohamosan növekvő Budapesten a XX. század elején komoly szociális fejlesztések történtek. Bárczy István polgármester 1906-07-ben meghirdetett városfejlesztési programjának részeként szép számmal építettek ekkoriban iskolákat, lakásokat, népjóléti- és kulturális intézményeket. Ennek keretében terveztek az akkoriban még erősen a külterületnek számító Tisza Kálmán térre községi könyvtárat, közművelődési palotát, új fővárosi zeneiskolát és színházat. Végül ez utóbbi valósult meg a tervekből.

01_vasarter_1890_560.jpg1890. Az Új vásártér. Az Erkel Színház helyén, kocsik, lovak, árusok. (Klösz György felvétele - részlet, Fortepan) 

A koncepciót, mely egy üzleti alapon működtetett, nagy befogadóképességű, olcsó helyárakkal működő, sokféle igénynek megfelelő intézményről szólt, Márkus Dezső, az Operaház karnagya álmodta meg, de a tervezésben valószínűleg részt vett az egész Márkus-klán: öccse, az építész Márkus Géza és bátyja a befolyásos újságíró, lapigazgató Márkus Miksa, a Népopera Rt. későbbi elnöke is. Az elképzeléseket és a hatalmas, 3167 főt befogadó épület terveit a főváros elfogadta, és az építési telek ötven évre szóló ingyenes átengedésével támogatta. 1911 márciusában aláírták a szerződést, és nyolc hónappal később a Tisza Kálmán téren már a megnyitóra gyülekezett a közönség.

 02_teto_1911_560.jpgAz épülő tetőszerkezet (Balogh Rudolf, Vasárnapi Újság, 1911. augusztus 27.)

Furcsa ezt így kimondani, de a Népopera végül inkább probléma lett, mint megoldás. Márkus Dezső koncepciója három év alatt megbukott, maga mögött hagyva egy, a mindennapi színházi üzemben rendkívül nehezen működtethető monstrumot. A hatalmas nézőtér napi rendszerességgel megtölthetetlennek bizonyult, a színpad és kiszolgáló terei viszont szűkösek voltak az igényes, nagy művek előadásához. A gyakorlatban az is kiderült, hogy a közönségforgalmi terek ennyi ember ellátásához elégtelenek és rosszul felszereltek. Emellett pocsék volt az akusztika, és a nagy rohanásban gyengére sikerült a kivitelezés. (Az már csak hab volt a tortán, hogy mivel az építkezés közben elfogyott a pénz, végül az eredeti tervekhez képest egy alaposan leegyszerűsített változatot adtak át.) Egy szempontból viszont biztos, hogy a mű kivételesre sikeredett: Nem csak Budapesten, de az egész országban, sőt talán a Monarchiában nem volt akkoriban nagyobb színházépület.

 

03_hatso_1911_560.jpgEgy szokatlan nézet. Az épülő Népopera négyemeletes hátsó traktusa, melyből középen kiugrik a zsinórpadlás. (Balogh Rudolf, Vasárnapi Újság, 1911. augusztus 27.)

Nem jár talán messze az igazságtól, aki spekulációt gyanít az egész vállalkozás mögött, de persze az is lehet, hogy Márkusék csak elképesztően naivak és amatőrök voltak, ami a színházépítést és működtetést illeti. Meglátták a „nagy lehetőséget”, és belevágtak. Mindent összevetve létrehoztak egy piaci viszonyok között életképtelen, a kezdetektől fogva kódolt hibákkal küszködő épületet, melynek történetét az Operaházhoz való csatolásig a néhány év alatt csődbemenő vállalkozások jellemezték. Már a kortársak tisztában voltak a Népopera hiányosságaival. Ahogy a Színházi Élet írja 1917-ben: „A nézőtere túl nagy, úgy hogy színigazgató legyen a talpán, aki meg tudja tölteni, ezzel szemben a színpada olyan kicsi, hogy egy valamire való modern operettet már nem is lehet benne eljátszani.” Így aztán nem csoda, hogy az első komoly átépítésre már a nyitás után öt évvel sor került, és már akkor is ugyanazokat a problémákat akarták helyrehozni, melyekkel a szakemberek a mai napig küzdenek. De nézzük sorjában.

 

1911 – az építkezés, és az első megépült változat

Az épület tervezői Komor Marcell, Jakab Dezső és Márkus Géza. A nézőtér sugaras, amfiteátrum-szerű kialakítása, ami akkoriban nálunk újdonságnak számított, Komor és Jakab elképzeléseit tükrözi. Ugyanakkor – bár érdekes lenne – nem tudni, hogy a színpad és a nézőtér valamint a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló terek egymáshoz való szerencsétlen aránya alapvetően az építészek szándéka, vagy az építtető elvárása szerint alakult így. A végső kialakítást nagyban befolyásolta, hogy a színház építtetésére és működtetésére felvett 1.300.000 korona kölcsön már az építkezés közben elfogyott. Így a tervekhez képest kénytelenek voltak alaposan leegyszerűsíteni az épület külsejét. Más munkáinak fényében szinte biztos, hogy a megépült változat külső kialakítása Márkus Géza munkája.

 04_nepopera_homlokzat_1911_terv_560.jpgA Népopera homlokzatterve, 1911 február 2. (Budapest Főváros Levéltára)

05_nepopera_homlokzat_1920_560.jpgA megépült változat Klunzinger Pál 1920-as rajzán. (Budapest Főváros Levéltára)

A legszembetűnőbb változás a főhomlokzaton látható, de máshonnan is lehagytak tornyokat, kupolákat, díszítőelemeket. Ahogy Komor Marcell ír erről: „Papíron szépen megoldottuk e grandiózus problémát: elgondoltuk, hogy milyen lesz. A megvalósítás elé már anyagi akadályok tornyosultak, és a sok szép gondolat papíroson maradt.” Így maradtak le az ablakok feletti frízek, a bejárat feletti szoborsor, és az ablakok íves lezárásából zeneszerzők (Wagner, Beethoven, Mozart, Erkel, Goldmark és Offenbach) portréi.

Ami a belső kialakítását illeti, az épületbe lépve, a mai is ismert dongaboltozatos előcsarnok (e fölött van a nézőtér erkélye) fogadta a látogatókat. Fényt, a neves üvegfestő, Roth Manó üvegablakain keresztül kapott a helyiség. Alatta pedig az alagsorban étterem volt.

A nézőtéren érvényesült Komor Marcell elképzelése, mely szerint, míg az egyéb közönségforgalmi terek elviselik a díszítő motívumokat, a nézőtérről „ki kell vonulnia a kicsinyes részletművészetnek”. A gazdagon díszített, kárpitozott, aranyozott felület ugyanis elvonja a közönség figyelmét az előadásról. Emellett a népoperai szellemhez is jobban illett az egyszerű belső, és nyilván ez volt a legolcsóbb.

 

06_nezoter_1916e_560.jpgA Népopera nézőtere 1916 előtt. Jól láthatók az óriási, akusztikai elemeket nélkülöző falfelületek, melyek még megtöltött nézőtér mellett is zavaró visszhangokkal telítették a terem hangzását. Az 1911-ben beépített széksorok ötven évig szolgáltak. (FSZEK, Budapest Gyűjtemény)

Így aztán a Népopera nézőterének egyetlen dísze megnyitásakor a színpadnyílás oromzatán Pór Bertalan 11 méter széles pannója volt. Ez sajnos már valószínűleg az első átalakítás során elveszett. Vázlatai ismertek.

 07_por_560.jpgPór Bertalan pannójának vázlata (irodalmiradio.hu)

Hogy a kortársakra milyen hatást tehetett az épület, jól érzékelteti Bálint Aladár a Nyugat hasábjain megjelent beszámolója az első estéről: „Régi operaházakra gondoltam, amikor beléptem Márkus Dezső új színházának nézőterére, duzzadt, pompázó, nehéz díszletekre, aranyozott falakra, felhők között lebegő festett múzsákra és egyebekre. A kontraszt majdnem lesújtó. Hosszú és aránylag alacsony dongaalakú bolthajtás borul a nézőtérre. A térhatás imponáló, különösen imponáló volt a roskadásig megtelt nézőtéren zsibongó embertömeg, amely betöltötte, meleggé, egésszé tette a hangsúlyozott dísznélküliség miatt különben nagyon hideg belső architekturát. Ezt a hidegséget sok kvalitása mellett is sajnos csak fokozta Pór Bertalannak a színpad felett elhelyezett nagy képe.”

Beszédes sorok. Ettől függetlenül beindult a nagyüzem. Sorra mentek az előadások, és időnként olyan igazi nagyságok is megfordultak a Népopera színpadán, mint Bruno Walter, az Orosz Balett, Titta Ruffo vagy Leo Slezak. Emellett komoly, nagy apparátust igénylő műveket is bemutattak, többek közt a Lohengrint, a Tannhäusert és a Parsifalt. Márkus Dezső igyekezett komoly színházat csinálni, de kellett is, mert a főváros felé elképesztő feltételeket vállaltak: Az év nyolc hónapjában, minimum heti öt előadás, egészen olcsó helyárakkal, emellett állandó társulat fenntartása. Ezt nyilván csak úgy lehetett volna önerőből működtetni, ha sikerül folyamatosan nagyrészt teltházakat vonzani. De mint ma már tudjuk, ez a majd’ kétmilliós Budapesten is nehéz feladat, az akkor 880 ezres városban pedig szinte reménytelen vállalkozásnak tűnik. Három évig bírták.

 

1917 – az első átépítés

A Márkus-éra után a főváros vette kezelésbe az épületet, és sorra érkeztek a máshol már bizonyított színházi szakemberek, hogy a Tisza Kálmán téri épület ügyét sikerre vigyék. Előbb az 1916-17-es évadra Beöthy László a Király- és a Magyar Színház sikeres tulajdonosa, majd 1917-től négy évre Faludi Gábor, a Vígszínház igazgatója bérelte az épületet. Beöthyék a fehér falakat pompeji-vörösre festették és valamit javítottak a színpadtechnikán. Az igazi nagy változás azonban az évad végén kezdődött. Faludiék 1917 nyarán alig három hónap alatt kibővítették a színpadot, miközben majd’ ezerrel csökkentették a férőhelyek számát, és igyekeztek javítani az akusztikán.

A tervező Vágó László volt. Mivel az épület alapvető kialakításán csak súlyos bontással lehetett volna változtatni, a színpadot nem oldalt és hátrafelé, hanem az amúgy is hatalmas nézőtér felé bővítették. Ennek érdekében trükköt alkalmaztak: meglévő színpadnyílás előtt mintegy 3,5 méterrel létrehoztak egy új, tágasabb második portált. Ezzel együtt természetesen a zenekari árok is a nézőtér felé tolódott. Ezzel az átalakítással vasfüggöny vonalához képest a színpad összességében 4 méterrel bővült. (Ekkor jött létre a két portál közötti, a helyi zsargonban ma csak „tűzoltó lyuknak” nevezett színpadi oldaljárás, melynek a folyosóról, zenekari árokba vezető lejáró mellől nyitottak bejáratot.)

08_szinpad_1917_560.jpgAz 1917-ben épített új színpadnyílás. (Magyar Iparművészet, 1919.)

Azzal, hogy a színpad a nézőtér felé terjeszkedett a földszinti ülések száma csökkent. További székek eltávolításával növelték a széksorok közötti és az oldalsó közlekedő folyosókat. De az ülések mögött hátul is hagytak helyet. Ekkor került a földszint hátuljára és fölé az erkély homlokzata elé a ma is meglévő páholysor. (A nézőteret az átépítés előtt mutató fényképen látható, milyen volt nélküle a belső tér.) Az akusztika javításának érdekében parafával borították a falakat és a mennyezetet. A visszhang csökkentésének érdekében díszítésekkel és más elemekkel is igyekeztek tagolni az egybefüggő sima felületeket. Az erkély hátsó falát három nagy boltívvel osztották meg, és szintén az akusztika miatt páholysor került föl, az emelet leghátsó sorába is. (Mint kiderült, ezek sem oldották meg a problémát.)

 09_oldalpaholy_560.jpgOldalpáholyok az átépítés után. A felvétel Arturo Toscanini és a Bécsi Filharmonikusok koncertjén készült. (Színházi Élet, 1935)

Ezen kívül teljesen átalakították a nézőtér arculatát. Az igényes polgári szórakoztatást képviselő Faludiék koncepciójába a puritán, hideg belső nyilván nem fért bele, és ahogy Pór Bertalan pannója végleg eltűnt az új színpadportál mögött, úgy veszítette el egyszerűségét az egész auditórium. A színpad oromzata, a páholyok oldala és minden lehetséges felület gazdag díszítést kapott. Dór oszlopok és timpanon, virágos ornamentika, méretes lámpatestek és címeres drapériák. Az oldalfolyosókat és a fogadócsarnokot barátságosabb színűre festették, dísznövényeket helyeztek el. Jó gazda módjára, minden módon igyekeztek vonzóbbá és kényelmesebbé tenni a helyet. Végső döfésként az épület új néven, Városi Színházként működött tovább. A Népopera-kaland véget ért. 

10_proszc_560.jpgArisztokratikus külső. A bal oldali proszcénium 1917 után (Magyar Iparművészet, 1919, OSZK)

 

1949 – belső átépítés

A következő átépítésig változatos volt a színház élete. Nagy sikerű, teltházas produkciók mellett, jellemző volt a hosszabb-rövidebb időközönként bekövetkező bérlőváltás. Végső soron senki sem tudta gazdaságosan működtetni az épületet. Különböző színházi vállalkozók mellett működött itt az Operaház, volt varieté és befogadó színház. Végül a Városi Színház 1940-től Magyar Művelődés Háza néven fővárosi kezelésben funkcionált. A nem színházi programok is rendszeresek voltak. Tartottak itt kongresszusokat, vöröskatona-estet, Petőfi-centenáriumot, Gyöngyösbokréta-ünnepet. Gyűlésezett a Keresztény Nemzeti Liga, a nyilasok, és robbantottak az antifasiszták. A mélypontot talán 1944 ősze jelentette, amikor többek közt ide gyűjtötték a transzportra váró zsidókat. Végül az épület a háború után ismét Városi Színház néven egy ideig – igen sikeresen – moziként szolgált. Akár napi három alkalommal is megtelt a hatalmas nézőtér.

11_1941_560.jpg1941. Hangverseny a Magyar Művelődés Házában. A felvétel az erkély hátsó sorában lévő páholyok közötti közlekedőből készült. (Fortepan)

A fordulópontot az színház történetében valószínűleg a nagyterem újabb átépítése jelentette. Egyre határozottabb volt a szándék, hogy az épület gazdája az Operaház legyen. Ennek jegyében végezték az átalakítást, melyre 1949 őszén került sor. A sok mindenre használható, de igazi funkcióját még mindig kereső épület ekkor vált jó minőségű színház- és koncertteremmé.

Az átépítés terveit az Európa szerte elismert színházépítő, Kaufmann Oszkár készítette. A nagytermen lényegében itt végeztek először komoly akusztikai elemző- és tervező munkát, mely a magyar hangtan mindmáig legnagyobb alakja, az akkor harmincas évei elején járó Tarnóczy Tamás nevéhez fűződik. A cél az volt, hogy a korábbi próbálkozások ellenére még mindig rossz akusztikájú termet végre az igényesebb zenei események számára is használhatóvá tegyék. Ennek köszönhetjük azt a belső kialakítást, amely az Erkel Színházat ma is jellemzi.

A munkálatok során a nagyterem előző átépítésekor kialakított díszítőelemeit, a boltíveket és az erkély hátsó páholyait elbontották. A zenekari árkot tovább bővítették a nézőtér felé. A hangerő javítása érdekében pedig a színpadnyílás elé nagy, tölcsérszerű, a proszcénium páholyokat is magába foglaló fa hangvető került. A páholyok mindenütt faborítást kaptak, a szabad falfelületeken pedig – a földszinti mennyezet kivételével – párhuzamos ívekkel sűrűn és változatosan tagolt felszínt alakítottak ki. Ez különösen az erkélyen szembetűnő, ahol egyáltalán nem maradt sima felület.

12_1949.jpgÉpül az új belső. (Theatre Database)

Mindez első pillantásra stílusos belsőépítészeti megoldásnak tűnik, de alapvetően akusztikai célokat szolgál: A fa hangvető (mely funkciójában leginkább egy gramofontölcsérre emlékeztet) hatékonyan vezeti a hangot a nézőtér felé, a falak ívelt-barázdált felszíne pedig kiküszöböli a közöttük ide-oda verődő (vissz)hangot. A jobb hanghatás érdekében szerettek volna hozzányúlni a nézőtéri ülésekhez is, de erre végül csak a következő átépítéskor került sor. Az eredmény azonban így is önmagáért beszél: A zavaró visszhangokat kiküszöbölték, a terem utózengése 20 %-al megnőtt, a hangenergia átlagos szintje pedig 8-10 dB-el javult.

13_1951_560.jpg1951. Három a kislány előadás, már az újonnan kialakított belső térben. Középen fent a Rákosi-címer. (Theatre Database)

Mielőtt 1951-ben az Operaház kezelésébe került a Városi Színház, a hátsó üzemi-kiszolgáló traktust is bővítették. A főfalak áttörésével két emelet magasságban hátrafelé megtoldották az épületet. Ekkor épült a kiszolgáló épületrész teljes szélességében (sőt a tér felé azon is túl) húzódó, három szintet átfogó díszletraktár, és más helyiségek.

 

1959-1961 – a közönségforgalmi terek bővítése

A színház ebben a formában érte meg az 1956-os forradalmat. Mai szemmel furcsa, de még mindig az 1911-ben megépült homlokzat szolgált az események hátteréül. A következő nagyobb változásra az 1959-61 közötti átalakítás alkalmával került sor.

14_1956_560.jpg1956 a Köztársaság téren. Az épület még a régi homlokzattal, a kiugró lépcsőházakkal, fölöttük a színházterem magasba nyúló teteje. (Fortepan)

Miután a színházterem végre megfelelő formát kapott, ezeknél a munkálatoknál megpróbálták komfortosabbá tenni, és az egyre növekvő igényekhez igazítani a továbbra is szűkös, levegőtlen közönségforgalmi tereket. A tervező, Kotsis Iván így ír az akkori állapotokról: „A jó nézőtérrel szemben kétségbeejtően primitívek voltak a közönség közlekedő- és tartózkodóhelyei, a büfék, toilettek, előcsarnokok, lépcsők stb., melyek nyilvánvalóan takarékossági okokból szűkösek és silány kivitelűek voltak. Hasonló kezdetlegesség tükröződött vissza a homlokzatokról is, melyek a nyers, hombárszerű tömeget giccses és klasszikus jelleggel kacérkodó szecessziós formákkal kívánták élénkíteni.”

Ezeket a problémákat igyekezett Kotsis a lehetőségekhez képest megoldani. Ezen kívül alapvető törekvése volt, hogy a meglévő és az újonnan építendő terek közötti átmenet feltűnésmentes és gördülékeny legyen. A színház szerkezetéhez most sem nyúltak hozzá. Így aztán megmaradt például az eredeti fogadócsarnok is. Az ezen kívül lévő homlokzati részt és a hozzá kapcsolódó oldalbejáratokat viszont elbontották. Helyükre három emelet magasságban egy 10 méter mély, robusztus előépítményt húztak fel, mely azon túl, hogy a korábbinál jóval több helyet biztosít a közönség számára, méreténél fogva egységes és tömbszerű homlokzatot ad az épületnek. Az égbe nyúló tetőszerkezet lényegében eltűnik mögötte.

15_uj_tomb_560.jpg1961. Az új homlokzati tömb. A korábbi homlokzat legmagasabb eleme nagyjából a büfé ablaksorának tetejével lehetett egy szinten. Fent jól látszik, a mára már feledésbe merült tetőterasz. (MTI)

Ekkor alakították ki a régi feljáró helyett az utcaszintről induló széles, ívelt lépcsősort is, mely a régi fogadócsarnokba vezet. Az új tömb igazi attrakciója azonban az első és második emeletet is magába foglaló, 420 négyzetméteres nagy társalgó lett, mely végre a nézőtér méreteihez illő, impozáns tartózkodó helyet adott a közönségnek. (Oldalfalaira a Bánk bán és a Hunyadi egy-egy jelenetét ábrázoló freskókat terveztek, de ezek nem készültek el.) Kazettás, szocreál hangulatú mennyezete fölött, a harmadik emeleten nyitott tetőteraszt alakítottak ki.

16_terasz_560.jpgÁtadás előtt. László Margit (jobbra) és Lukács Júlia a Női és Gyermekruhagyár fiatal dolgozója a tetőteraszon. (Film Színház Muzsika, 1961. szeptember 1.)

Mindezen kívül egy kisebb társalgót is létrehoztak a tömb második emeletén, az erkély közönsége számára. Ez tekintve, hogy a nagybüfé két emelet magasságba nyúlik, ablakaival nem az utcára, hanem a büfé légterébe néz. Aztán 1961 nyarán, a megnyitó előtt szétszedték a nézőteret. A padozat egy szintre emelése után az 1911-óta használatban lévő régi székek helyére a maiakhoz hasonló, halványzöld bársony bevonatú, párnázott ülések kerültek, amit a közönség kimondottan hálásan fogadott.

Ami a kivitelezést illeti, a KÖZTI tervei 1959 májusában készen voltak, az átadást a korabeli sajtó szerint 1960 őszére tervezték. Végül aztán 1961 szeptembere lett belőle. Ez a csúszás többek közt azért volt kellemetlen, mert miközben az új homlokzat épült, a színház játszott. Csak éppen a főbejárat helyett az oldalajtókat használták. A közönség pedig a szünetekben napsütésben, esőben, hóban mehetett ki, egyenesen a Köztársaság térre. Hogy a dolog mekkora fejtörést okozott az illetékeseknek mutatja, hogy 1961 májusában, az MSZMP budapesti Végrehajtó Bizottságának ülésén maga a főnök, Gáspár Sándor sürgeti az egybegyűlteket: „[…] van néhány régen húzódó kérdés, amit feltétlen meg kell már oldani. Ilyen például itt előttünk az Erkel Színház. Törjék az elvtársak a fejüket az ideális megoldáson. Ha kell még társadalmi munkában is mozgósítjuk ide az embereket, az építkezés befejezése érdekében, de mondják meg az elvtársak, hogy mit lehet itt csinálni. Nagyon sürgős feladat ez.”

Az átadó végül három hónappal később megvolt. És bár még a következő évben is napirendi pont az Erkel felújításának befejezése, a színház lényegében elnyerte mai formáját. 1973-ban a társalgóban helyükre kerültek Bernáth Aurél monumentális faliképei a Szentivánéji álom és Az ember tragédiája. A 70-es évek második felében pedig az Operaház átmeneti bezárásából adódó ’egyszínházas’ időszakra készülődve beépítették a nagybüfé feletti tetőteraszt, mely azóta is üzemi terület. 80-as évek első felében aztán, a további helyigénnyel szembesülve, az eredetileg négy emeletes üzemi traktusra körbe egy további szintet húztak. Itt kapott helyet többek közt a házi színpad, több kisebb próbahelyiség és az új gázkazán.

 18_hatso_560.jpgA kiszolgáló épületrész, mely körbefogja a színpadot. Jól látható az utólag ráépített ötödik emelet. (instagram)

Az Erkel Színház a 60-as években elérte működésének csúcsát. Az Operaház művészi és szellemi hátterével, a folyamatosan biztosított állami támogatással megvalósult végre az igazi, jó értelemben vett tömegszórakoztatás. A kitűnő akusztikának köszönhetően Mario del Monaco-tól Gilbert Bécaud-n keresztül a Nashville Teens-ig most már valóban szívesen jöttek ide a világsztárok. Rendszeresen közvetített innen a tv, de tartottak az Erkelben Táncdalfesztivált, és persze számtalan opera előadást. Az épület pedig lassan fogalommá vált. A rendszerváltás és az ismét ránk szakadó piaci viszonyok ugyan ezt a hírnevet megtépázták, és ismét elkezdődött a jól ismert bukdácsolás, mi mégis ugyanúgy ragaszkodunk az épülethez, mint elődeink annak idején.

Toldozzuk-foldozzuk, küzdünk érte. Talán mi sem értjük egészen pontosan, miért.

Ezzel történetünk végére értünk. Nem kívántunk minden apró részletet elmesélni az Erkel Színház építkezéseivel kapcsolatban. Csak a látványosabb momentumokat foglaltuk össze az 1911-es megnyitótól addig, míg az épület nagyjából elnyerte mai formáját. Nem tárgyaltuk a Színház 2007-es bezárását, majd felújítását és újranyitását sem tekintve, hogy ezekről bőségesen olvashat az érdeklődő az interneten. Bár igyekeztünk a lehetőségekhez képest pontos és megbízható összefoglalót nyújtani, ez az írás nem tudományos igényű munka. Az esetleges hibákért elnézést kérünk.

Jenny Gábor

 19_erkel_aerial.jpg

A poszt megírásához többek közt az alábbi források szolgáltak információval:
OSZMI: Magyar Színháztörténet II-III
Pálinkás Edit: „Múltjában nincs öröm, a jövőjében nincs remény” – A népopera építéstörténete
Józsa Anka: A 20. század jellegzetes színháztípusa, a népopera
Illényi András: Egy fizikus, aki megalapozta a hazai akusztikát – 100 éve született Prof. Tarnóczy Tamás
Ezen kívül a Vasárnapi Újság, a Színházi Élet, a Magyar Iparművészet és a Film Színház Muzsika korabeli számai.
Köszönet a szerzőknek!

3 komment

Címkék: építészet Erkel Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr3912029565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

az övezet gázai 2016.12.07. 21:05:05

Alapos, érdekes, köszönöm!

¿Qué tapas hay? 2016.12.07. 22:32:21

Remek cikk lett, köszönet érte!

Elgondolni is borzasztó milyen lehetett ez az épület a 61-es átépítés előtt. A nyolcvanas években (az "egyszínházas" időszakban) voltam bérletes az Erkelben, minden előadás lidércnyomás-szerű élmény volt a túlfűtött és levegőtlen földszinti nézőtéren. A 420 négyzetméteres társalgótér üresen valóban grandiózus, de képzeljük el, ha csak a nézők fele megy a büfébe (ami a kiizzadott folyadék pótlására mindenképp szükséges volt). Előadás előtt és után a ruhatárnál, szünetben a WC-kben akkora sorok álltak, mint a Lenin-mauzóleum előtt.
Szóval elképzelhető, hogy az akusztika kitűnő volt, de az épület, mint rendeltetése szerint emberi tartózkodásra szolgáló építmény, ekkora nézőközönség számára szörnyű.

kiskutyauto 2021.08.13. 14:00:11

Szerintem a szemben levő, statikailag nem rossz, tehát nem szükségszerűen bontandó, pártszékházat is menteni kéne, akár toldozni foltozni, ha semmi másért, hát legalább valami múzeum féle legyen a XX századról, vagy hasonló. Egy értékes ingatlan, ott van hagyva rohadni... pazarlás egy ilyen nyomorult országban főleg...

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (3) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (14) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (13) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (231) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (3) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (9) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (28) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (1) Georg Nigl (1) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (41) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (5) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (2) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (4) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (127) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (40) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (2) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (42) Staatsoper Berlin (5) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása