Az áldozat neve: Senta

2015.05.12. 10:33 caruso_

bolygo1.jpgAz átgondolt drezdai műsor-összeállítást jelzi, hogy A bűvös vadász felújításának másnapján a másik fontos német romantikus operát, A bolygó hollandit tűzte műsorra a színház. A Semperoper a kilenc Richard Strauss ősbemutató mellett három korai Wagner mű – a Rienzi, A bolygó hollandi és a Tannhäuser – első előadásával is büszkélkedhet. Ez pedig nemcsak rangot ad az intézménynek, s nemcsak az élő és folyamatos hagyományt jelenti, hanem egyúttal a felelősséggel is jár, hiszen amikor a fenti operák színpadra kerülnek, meg kell felelniük a Semperoper évszázados minőségének.

Weber halála után Kreutzer, Lortzing, Marschner és Nicolai lettek a legjelentősebb német komponisták. Műveik ma már csak elvétve láthatók, s egyiket sem tekinthetjük A bűvös vadász méltó folytatásának. Az ifjú Richard Wagner a párizsi csalódás után, 1842-ben érkezik Drezdába. Alig háromnegyed évvel később bemutatja A bolygó hollandi első változatát a Semperoperben. Nem sokkal később megszervezi, Weber hamvainak Londonból Drezdába való szállítását. A búcsúbeszédet természetesen ő maga mondja. Szándéka világos: ezzel jelenti be igényét a német zeneszerzők trónjára. Ma már tudjuk, a harmincegy éves pökhendi Wagner jól ítélte meg önmagát.
bolygo2.jpg

Ahogy A bolygó hollandi nyitánya megszólal a pazar akusztikájú Semperoperben, azonnal világossá válik, miképp vette át Wagner a stafétabotot Webertől és miképp indult tovább A bűvös vadász által kijelölt úton. (Valószínűleg tudat alatt még az impotens – legalábbis önállóan lőni képtelen – Maxot is átemelte a hasonlóan töketlen Erik figurájába.) Constantin Trinks ugyan nem tudja azt a mindent átvilágító mélységet elővarázsolni a Staatskapelle zenekarából, mint előző nap Thielemann, de intenzitásban nem volt hiány, ahogyan az énekkar is hasonlóan markánsan zengett, mint A bűvös vadász nagy kórustételeiben.

Lehet-e még érdekes Bolygó hollandit rendezni? Van-e még a műnek olyan rétege, amit az elmúlt harminc évben nem veséztek ki? A színpadilag erősen feledhetőre sikerült Weber premier után meglepő választ adott a fenti kérdésekre Florentine Klepper 2013-as rendezése. Úgy tűnik, a Semperoperben gondos játékmesterek dolgoznak, az előadás két évvel a premier után is tiszta és érthető, kopásnak semmi nyoma. Martina Segna mindhárom felvonásban használatos letisztult díszlete egy kies tengerpartot ábrázol, erre ereszkedik le Daland házának fala is. A történet a múlt század végén játszódik, valahol északon. Senta általában megkettőzve van jelen, az énekesnő mellett egy kislány szerepeltetésével a főhősnő múltja elevenedik meg. Florentine Klepper rendezése ugyanis Senta életét meséli el. A történet egy temetéssel indul, de nem derül ki, ki fekszik a koporsóban. A gyerek Sentát a faragatlan tengerész apja mindig magára hagyta, a kislány naphosszat a stégen ülve vár. Az örökké kanos matrózok őt sem kímélik, rá is kivetik a hálójukat. Senta egy meglőtt fekete madarat talál a parton, később ez a madár „alakul át” a Hollandivá, akinek jobb karja helyett szárnya van. A rendezőnő a címszereplő figurája nem izgatja különösképpen, alakját nem emeli el a megszokott kliséktől. Senta ettől az idősebb úriembertől várja a megváltást. Hiszen ebben a történetben ő az áldozat, a Hollandi pedig csak eszköz. Még a kincseket is, melyért Daland könnyedén eladja lányát, a kislány varázsolja elő a földből.
bolygo3.jpg

A második felvonás asszonyai a matrózokhoz hasonló sematizált szörnyű alakok. Mind terhes és Mary segítségével a nagyrészük meg is szül a Fonókórus alatt. Aztán a színpad közepére tolt ágy már magától kezdi okádni a gyerekeket. Csoda, hogy Senta, aki maga is rabmadár alig várja, hogy valaki kiragadja ebből a világvégi falusi börtönből, ahol az asszonyok sorsa csak annyi, hogy egymás előtt csevegve megszüljék a távolban hajózó férjük gyerekét? A harmadik felvonásban váratlan fordulatot vesznek az események: a vidám matrózkórus Daland temetésén zeng. Erik szeretné a ravatal előtt beváltani Senta egykori ígéretét, és mindenáron az ujjára húzná a gyűrűt. A lány ezt nem hagyja, végül mindkét férfit eltaszítja magától. Egyedül maradva, megszabadulva gyerekkora rabtartójától és az összes fóbiájától, hajnalban boldogan ragadja meg bőröndjét és indul el az ismeretlen felnőtt világba.
bolygo4_1.jpg

A szép, újragondolt rendezést méltó énekesi teljesítmények kísérték. Napjaink egyik vezető jugendlich-dramatisch szopránja, Ricarda Merbeth délben kapta a telefonhívást, hogy be kéne ugrania a drezdai előadásba, melyet korábban sohasem énekelt. Ennek ellenére az intelligens művésznő tökéletesen magáévá tette a koncepciót és egy pillanatra sem lehetett észrevenni, hogy nem dolgozott a rendezővel. Markus Marquardt nemesen egytömbből faragott férfias és időtlen Hollandit ábrázolt, aki mindenféle nyafogás nélkül viselte a sorsát. Tomislav Mužek feltűnően szépen énekelte a teljesen érdektelen Erik szólamát. Az előadás gyenge pontja Michael Eder volt. Dalandja mintha az NDK-s időkből maradt volna tévedésből a színházban. Ellenben az afroamerikai Tichina Vaughn (Verona Amnerise) Maryként több mint luxus. A pazar hangú művésznő a nemcsak dadát varázsol a színpadra, hanem egy olyan rettentő ősanyát is, akinek közelségében nem csoda, hogy Senta nem akar gyereket sem a kisvadásztól, sem a törött szárnyú öregúrtól.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Semperoper Drezda Richard Wagner A bolygó hollandi Ricarda Merbeth Florentine Klepper Markus Marquardt

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr967451694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (8) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Albert Pesendorfer (1) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (2) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (4) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (2) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A láng (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (15) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (14) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (240) Billy Budd (2) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (4) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (2) Claus Guth (2) Clémentine Margaine (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (11) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (3) Dorothea Röschmann (1) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (35) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (8) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georgy Vasiliev (2) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (2) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (42) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) Graham Vick (1) Gregory Kunde (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (5) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Huw Montague Rendall (2) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Juraj Valčuha (1) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (3) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (2) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (6) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (3) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc-André Dalbavie (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (3) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melancholie des Widerstands / Az ellenállás melankóliája (1) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (5) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olesya Golovneva (2) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (134) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper im Steinbruch St. Margarethen (1) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeo (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Ottorino Respighi (1) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (3) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (3) René Pape (3) Ricarda Merbeth (3) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (42) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (2) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (3) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (43) Staatsoper Berlin (7) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) Szilágyi Arabella (6) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (5) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Massimo Vincenzo Bellini (1) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (7) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (5) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása