Már javában pusztított az I. világháború, amikor Goldmark Károly száz évvel ezelőtt, 1915. január 2-án, Bécsben elhunyt. Mint oly sokat, a 85 éves elismert zeneköltő is nagy lelkesedéssel fogadta ősszel a háborút. Aztán, amikor közölték vele a hírt, hogy szeretett unokája, Károly hősi halált halt, Goldmark ágynak esett és másnapra meghalt.
A keszthelyi születésű komponistát nagyon nehéz besorolni a magyar zenetörténetbe. A Sába királynője, mely – A kékszakállú herceg vára felfedezéséig – a leghíresebb külföldön is gyakran játszott magyar opera volt, biztosította Goldmark számára a világhírnevet. Ezt a sikert sohasem tudta megismételni, bár nyitányai és Hegedűversenye olykor napjainkban is felcsendül a hangversenytermekben. Utoljára Seregi László próbálta meg a zeneszerzőt visszaállítani méltó helyére A makrancos Kata című Shakespeare balettjével. Az idei centenárium kiváló alkalom arra, hogy ismét felfedezzük magunknak Goldmarkot. Ennek állomásaként a Sába királynőjét Freiburgban és Budapesten is felújítják. A zeneszerzőre egy 80. születésnapja alkalmából, 1910 májusában megjelent Kereszty István cikkel emlékezünk. A fényképek is a Vasárnapi Újságból származnak, az írást eredeti helyesírással közöljük.
Az élő zeneszerzőknek talán legnagyobbikát ünnepeltük most, a kit a nagy tehetségen kívül a sors egy másik ritka adományban is részesített: a hosszú, nyolczvanéves élettel, erőteljes öregséggel. Hatalmas pályát futott meg e nyolczvan év alatt, a magyar kisváros bölcsőjétől a világhírig.
Az Ínséggel határos szegénységben töltötte gyermekkorát. A nyomasztó szegénységnek két forrása is volt: egyik az, hogy Goldmark atyja, mint a keszthelyi zsidó hitközség kántora, nagyon csekély díjazást kapott, a másik pedig az, hogy ennek a javadalmazásnak még háromszorosa is csekély lett volna, olyan sokfelé kellett a család kenyerét elosztani - huszonegy testvér közt...
A kis Károly, hogy külső életkörülményeit röviden vázoljuk, korán Bécsbe került, a hol jóval idősebb bátyja neveltette: Goldmark József orvosdoktor, a ki 1848-ban a bécsi forradalmi mozgalmakban nevezetes szerepet játszott, a mely miatt Amerikába kellett bujdosnia. Ezóta a fiatal zenész úgy anyagilag, mint kiképzése, zenei tudása dolgában teljesen magára volt utalva. Keserves küzködéssel hol Pesten, hol Bécsben, mint színházi hegedűs és zongoratanító tartotta fenn magát, s jobbára más mester nélkül, könyvekből és zeneművek tanulmányozása útján szerezte meg rendkívül nagy tudását. Goldmark bámulatos művészi gonddal dolgozik és folyton javítgatja műveit, de csak az ihlet óráiban veszi kezébe tollat, s amit ír, az bizton átjárja édes, tüzes nektár-fluidumával a legnaivabb közönség szívét is. Az olasz városi zenekarok nyílt piaczi hangversenyein a külvárosok népsége is olyan átszellemülten hallgatja a Szakuntala indiai csodavilágába varázsoló zenei képeket, mint a hogyan a német fővárosok zenetudománynyal felvértezett hallgatósága gyönyörködik a Pentheszilea vagy A hadifogoly ó-görög szellemű, komor szenvedélyének zenei festésében. Goldmark meghódítja, magával ragadja hallgatóit, mert ellenállhatatlanul szép az, a mit és ahogyan ír; és szépségén fölül még eredeti, egyéni.
Egyénisége már első, zongorára Írott műveiben is olyan bizton felismerhető, csakis ő reá valló bűvös hangokban jelentkezik, mint utóbb mindegyik művében, a legnagyobbszabásúakban is. Chopin édesen folyó dallamossága, Schumann merész, jelentős összhanggomolyítása, Rubinstein méla, epedő érzelmessége, Wagner heves, kitörő drámaisága: megannyi eleme a Goldmark-zene stílusának; ez a négy elem senkinél így együtt nem jelentkezik, Goldmarknál pedig olyan egyöntetű, olyan harmonikus egészszé válik, hogy épen csak az ő egyéniségének megnyilatkozásául tekinthetni. Harmincz éves volt, mikor hegedűre és zongorára irt első Suite-jét kiadta; ez rögtön elterjedt és magasztalttá tette Goldmark nevét; mindenki érezte, hogy egy új nagyság támadt a zene világában. Lassanként egyéb szerzeményei is napvilágot láttak; a szerény eszközökkel - néhány hegedűvel, gordonkával - érvényesülő „kamarazene”, a legnemesebb műfaj, egy-egy dús hajtáshoz jutott Goldmark zongorás hármasában, vonós négyeseiben, különösen nagy hírre jutott zongorás ötösében. Édes, mégis erőteljes, nemes dallamai, az erőbeli (dynamikus) hatások eszthétikus, mesteri fokozása, a szigorú, tömör kidolgozás: olyan diadalmas erényei voltak e művekben, hogy bízvást foghatott nagyobb erőpróbákhoz.
Teljes zenekarra írta a már említett Szakuntala és Pentheszilea, továbbá Tavaszszal, Prométheusz, Szaffó ouverture-öket, egy Scherzo-t, a Falusi lakodalom czimű szimfóniát, tehát a Beethoven és Schumann által meghonosított ú. n. programm-zenét, a melynek hallgatásakor a művek költői tartalmára kell gondolnunk; ismernünk kell az indiai királyleány szerelmének vagy a görög költőnő tragikumának történetét, hogy necsak élvezhessük a sokszor meglepő zenét, hanem teljes egészében méltathassuk is. Itt kell említenünk a maga nemében szintén elsőrangú, hegedűre írott hangversenydarabját; bűvös, szép dallamai és egész, mesteri megalkotásmódja a műfaj remekei közé emelik.
Bölcsen, a kicsinyről a nagyobbra térve: dalokon és karénekműveken át fejlesztette Goldmark az emberi hang számára írás nem közönséges képességét. Óriási gonddal: teljes tíz éven át írta első operáját, de ez aztán minőség, érték és hódítóerő tekintetében is a világ első operái között áll. A Sába királynője eredetisége, egymást érő hasonlíthatatlan szépségei, lírikus és drámai hatásainak egyensúlya, hatalmas együttesei és elhajoló tánczzenéje a fülnek, a szívnek, a képzeletnek a legmagasabb gyönyört nyújtják. New-Yorktól Melbourne-ig mindenütt egyforma elragadtatással hallgatják; s épen most nyerte meg zeneköltője azt a fényes elégtételt, hogy ez a páratlan szép remeke diadalt arathatott Londonban is, a hol az eddigi álszent felfogás szerint nem volt szabad színpadra hozni bibliai tárgyú darabot.
Lehetetlenséget kívánna, a ki azt akarná, hogy Goldmark a Sába királynője szépségeit fölülmúlja vagy bár el is érje későbbi dalműveiben. A meddig Tannháuser vagy Lohengrin él és hódít, addig a velük egystilusú Sába királynője is fog uralkodni; de maga Wagner is csak azért tudta idézett operáit fölülmúlni, mert stílusa változott, fejlődött. De második Wagner még eddig nem támadt. Goldmark tizenkét évvel az 1875-ben világgá indult Sába után hozott új operát: Merlint; tárgya és zenéje többé nem keleti, de zenei stílje nem fejlődött az első dalműhöz képest; sok szépsége - remek gyászzenéje, - s az egésznek romantikus színe talán azért nem hatott a Sába elemi erejével, mert a közönség még ennél is többet várt. A sikernek kisebb foka bírhatta viszont a zeneköltőt más stílus keresésére; Dickensnek A tűzhely tücske czimű kis regényéből Goldmark olyan dalművet irt, a melyben ódon szabású, angolos dallamok és modern, drámai „énekbeszéd” váltakoznak ; az Akhilleusz táborában játszó Hadifogoly magasztos ó-stilű gyász-karénekeit és Briszeisz himnuszát is ilyen reczitálás váltogatja, a mely aztán uralkodó elemmé vált a Berlichingen Gőtz hosszú képsorozatának helyenként elragadó, szingazdag zenéjében. Az eddig utolsó opera, a két évvel ezelőtt bemutatott Téli rege végre ismét gyönyörű áriákat, bájos tánczdarabokat és idilli hangulatú zárt formákat hoz a megkapó drámai zenébe.
És azt halljuk, hogy Goldmark friss erővel dolgozik ismét új dalművön, holott most, május 18-ikán, nyolczvanadik évét töltötte be. Bámulatos teremtő erő; megindító kultusza a művészetnek, gyönyörű példája a hivatásteljesítő buzgóságnak. Valóban minden tiszteletre méltó ez a lángószszel és aranyos szívvel s jellemmel megáldott erőteljes aggastyán, a kit a király most magas érdemjellel, a budapesti tudomány-egyetem pedig tiszteletbeli tudori oklevéllel tüntetett ki, szülővárosa pedig, Keszthely, május 21-ikén, az ősz zeneköltő jelenlétében fényes ünneplés közepette márványtáblát illesztett Goldmark szülőházának falába, az ő dicsőségének tannjeléül.
