A Titanic utasai

2013.12.02. 09:52 caruso_

2010_2625_Tristan18.jpgA drezdai Semperoperen és a párizsi Opéra Garnier-en kívül talán csak az esseni Aalto Musiktheatert tisztelték meg azzal, hogy építészéről nevezték el. A legenda szerint a világ egyik legemblematikusabb operaházának tervezőjét, Jorn Utzont meg sem hívták Sydneybe, főműve avatására. Valójában a finn organikus építészet legnagyobb mestere, Alvar Aalto sem járt sokkal jobban Essennel. A színházat ugyanis 1959-ben kezdték el építeni, de különböző pénzügyi és politikai bonyodalmak miatt jóval később, éppen huszonöt éve, 1988 szeptemberében nyitották meg. Ekkorra Aalto már huszonkét éve halott volt. Annak ellenére, hogy az organikus építészet felett eljárt az idő, Aalto operaháza ma is az egyik legszebb színházépület a 20. század második feléből. Külseje és az előcsarnok hófehér hullámok játékát idézi, a nézőtere szintén fehér és indigókék. Minden modernsége mellett tökéletesen kiszolgálja a színház ősi funkcióját, mindenhonnan látni - és látszani. Van még egy sajátossága az Aalto Operának, ami sok háború után épített főleg német színháznál megfigyelhető: a közönségforgalmi területek teljesen dísztelenek. Számunkra először szokatlan, hogy nem ütközünk lépten-nyomon hajdani nagyságok szobraiba és festményeibe. Ezt gondolhatjuk hálátlanságnak, de egyfajta magyarázata is lehet annak, hogy miért tart ott a német színház és közönség, ahol tart. Nem botlanak folyton a múlt árnyaiba, így tudnak nyitottan előre nézni.

1993_2591_Tristan1.JPG

A Trisztán és Izolda 2006-os esseni premierje az ausztrál Barrie Kosky egyik korainak számító operarendezése. Kosky a tavalyi évadtól a Komische Oper intendáns-főrendezője. Ténykedése azonnal egyöntetű elismerésre talált, már tavaly a berlini színház lett az Év Operaháza. Kosky tehát napjaink egyik ügyeletes zsenije a német zenei életben. A Trisztán és Izolda olyan mélységű és hosszúságú zenedráma, melynek színpadra állításából mindenképpen kiderül, mit is tud egy rendező. Kosky a történetet annak kezeli, aminek Wagner kezdetben megálmodta: kamaraoperának. A hatalmas színpadból Klaus Grünberg díszlettervező méteres magasságban lebegő 3.5 négyzetméteres kockát hasít ki játéktérnek. Az első felvonás egy századfordulós hajó luxus kabinjában kezdődik. Az 1910-es évek az utolsó olyan időszak, amikor még létezhettek azok a középkori normák (esküvések, leányi hűség, adott szó szentsége, vérbosszú) melyek mára érvényüket vesztették. Nem lehetünk elég hálásak, ha egy rendező a Trisztán színre állításakor lemond a plexi páncélokról, mocsárszínű uniszex szoknyákról, rasztás varkocsokról. Kosky megkímélte a közönséget ezektől az elidegenítő eszközöktől. Két fiatalról akart beszélni, akik a koruk erkölcsi szokásai miatt nem lehettek egymáséi. Olyanokról, mint Richard Wagner és Mathilde Wesendonck, vagy Jack és Rose a híres Titanic filmen. A lányt, Izoldát szörnyű sérelem érte: meggyógyított egy kedves sebesült fiút, aki ezt azzal hálálta meg, hogy megölte a vőlegényét, és a levágott fejét visszaküldte ajándékba. S ha mindez nem lenne elég, ismét megjelent, hogy nőül kérje Izoldát. Valaha (…) a lányok nem szabadulhattak meg olyan egyszerűen a szüzességüktől, mint manapság. Márpedig a vágy, hogy végre nők lehessenek ugyanúgy égette őket. Szegény Izolda vőlegénye halott, a szép Trisztán pedig nem magának kérte feleségül, hanem egy vénember számára. A lány a hajó fogja, a partyzó férfiak mocskos tréfáinak tárgya. Még Brängéne sem értheti meg, hiszen ő is nő már, Kurwenal párja. Izolda hamvas testét szétfeszíti a vágy, melyet salomei módon csak a kabinban őrzött halott vőlegényének fejével próbál kielégíteni. Ebből a reménytelenül fullasztó szituációból valóban csak a kettős öngyilkosság mutathat kiutat. De Brängéne nem meri vállalni a felelősséget és elcseréli a poharakat. (Ha a szerelemi bájitalt hihetetlen fordulatnak éreznénk a századfordulón, ne feledkezzünk meg, hogy napjainkban is bármikor rendelhetünk hasonló szereket az internetes szex shopokból.) A két fiatal vágyai felszabadulnak az ital hatására, mámorosan esnek egymásnak. Az önfeledt pillanatok után Izoldát, mint egy bábot, sokméteres hófehér fátyollal tekerik körbe.

2011_2627_Tristan19.jpgKosky nagyjából idáig dolgozta ki rendezését. A második rész is egy kabinban játszódik: Izolda egy másik börtön foglya lett. A felvonás truvája, hogy a fehér selyemtapétás szoba a szerelmi kettős alatt lassan másfélszer megfordul saját tengelye körül, jelezvén, hogy a szerelemesek kiszakadtak a valóságból. A világ a feje tetejére állt, Marke visszatértekor a csillár a padlóra kerül. Melot az igazság nevében ugyanazt a kést szúrja Trisztán hasába, amelyikkel a hős annak idején Morold fejét levágja. A harmadik felvonásra a tér kitágul. Ugyan Kurwenal egy teljesen puritán, ablaktalan szobába viszi gazdáját, de a nagy fekete térben műbárányok legelnek, melyeket a pásztorok aztán idővel kitolnak a színről. Trisztán haláltusájában leveti magát a szobából, mely lassan el is tűnik, hogy a puszta színpad adjon helyet a Shakespeare-i vérfürdőnek. Végül a halottak kisétálnak, csak a ballonkabátos Izolda marad, hogy betakarja kiszenvedett szerelmesét és mellé feküdjön.


Az előadás szenzációja Evelyn Herlitzius. Boldog az a város, ahová hét éve minden szezonban néhány előadás erejéig visszatér napjaink (egyik) legnagyobb Izoldája. Herlitzius alkatában és kisugárzásában Zempléni Máriára emlékeztet. Ugyanaz a megfoghatatlan nőiesség és mindent szétfeszítő szabadságvágy, szabálytalan szépség és konok végzetesség. Befolyásolhatatlan önálló lény. Amikor Herlitzius színpadon van, minden megszűnik körülötte. A hatalmas szerepet tökéletesen átszűri a lelkén, a minden szó, minden hangjegy jelentésének a birtokában van. Ismeri Izolda titkát, a síron túli szerelmet. Ha hangjában már olykor fel is bukkannak apró törések, nem mindig tartja sokáig a magasságokat, mélységei néha hátraesnek, mindez semmit sem von le az alakítás tökéletességéből Herlitzus méltó partnere Essen Wagner-tenorja, az amerikai Jeffrey Dowd. Okosan osztja be erejét, így győzi baritonális hangjával a húzások nélküli pokoli III. felvonást is, azaz főleg azt, amit mások már csak hörögve szoktak túlélni. Dowd talán az első Trisztán, aki nem Rumcájszra emlékeztet, negyvenes, jóképű, borotvált férfi, aki végül atléta testéről minden kötést ledobva egyszáll ágyékkötőben szenvedi ki lelkét. Ha nem is jár be akkora utat, mint Herlitzius, Izolda fényéből Trisztánnak is jut. Martina Dike egyetlen szereppel csinál karriert. Amíg ez másoknál Az Éj királynője, ő Brängéneként járja a világot. Egészséges hangon egészséges fiatal nőt alakít, nem alázatos szolgát, nem szekundál úrnője mellett, amikor kell, átveszi az események irányítását. Heiko Trinsinger – aki tavaly Pesten Mandrynát és Amfortast énekelt – Kurwenalból szintén főszerepet kanyarít. Idén mutatkozott be Marke szerepében Liang Li. Kissé érdektelen hangon, megbízhatóan énekelte a király monológját, vadászruhájában idegenül mozog felesége apró szobájában. Nem nagy humanista, csak józan ember, aki talán maga sem hiszi, hogy a fiatalok gyalázatot követtek el ellene. Kézfogással búcsúzik Trisztántól, Melotra hagyja a piszkos munkát.

1996_2597_Tristan4.JPGNémetország operaházaiban az a csodálatos, hogy még a kiemelkedő kincseket, - mint Wagner legnagyobb zenedrámai - sem kezelik azzal az áhítattal vegyes félelemmel, mellyel máshol próbálják előadni őket. A közönség itt nem templomba érkezik, hanem színházba, ahol ismét megmártózhat az évszázados német művészet élő alkotásaiban. Az Esseni Filharmonikusok – egy „kisvárosi zenekar” ennek a tudásnak egyik letéteményese. A Trisztán produkció eddig Stefan Soltész kezében volt. A tizenhat év után nyáron távozott főzeneigazgató a tervek ellenére még erre az egy sorozatra sem tért vissza színházába. Az előadásokat a veterán Peter Schneider vette át. A zenekar érezhető megkönnyebbüléssel dolgozott együtt azzal a karmesterrel, aki mindmáig a legtöbb előadást vezényelhette Bayreuthban. Schneider Trisztán interpretációjából egyfajta időtlen nyugalom árad. Meglepően világos színekkel festette a szerelmi tragédiát, egy olyan akusztikájú házban, ahol Wagner hatalmas zenekara az első pillanattól kezdve körülöleli és fogva tartja a hallgatót.

Fotó: Matthias Jung, Essen, Aalto Theater

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Trisztán és Izolda Richard Wagner Evelyn Herlitzius Aalto Theater Essen Barrie Kosky

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr295670788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (3) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (43) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (9) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (159) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (6) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (3) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (21) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (44) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (5) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (4) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (43) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (21) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (24) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (3) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (21) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (108) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (9) Plácido Domingo (4) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (35) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (18) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (8) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (2) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (17) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (5) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő